Nyár van, a turistaszezon közepe, s Belgrádba érkeznek is a látogatók, de sok csalódás éri azokat, akik be akarnak nézni a múzeumokba, mert sok helyen zárt ajtót, bedeszkázott ablakokat, romos épületet találnak.
Magának a szerb fővárosnak a múzeuma például már ötven éve nem rendelkezik állandó kiállítással. Arra tud csak szorítkozni, hogy tárolja anyagát, s időszaki kiállításon néha megmutasson belőle valamit. Arról, hogy nagyobb, a normális működést lehetővé tevő épületbe költözik, már 2006-ban megszületett a döntés, de tulajdonjogi problémák miatt a kiszemelt épületet még nem tudta igénybe venni.
A legreprezentatívabb múzeumi intézmény, a Belgrád szívében, eklektikus stílusú palotában lévő nemzeti múzeum már évek óta nem fogad látogatókat. Fel kellene újítani, s a munkálatok tervei el is készültek, de egyelőre semmi se történt, mert mint pár hónapja kiderült, azok a raktárak, ahová a művelődési minisztérium illetékesei a munkák idejére a múzeum anyagát vinni akarták, teljességgel alkalmatlanok a kijelölt célra. A Trg Republikán megforduló turistáknak - márpedig ott minden Belgrádba látogató turista megfordul - marad a fényképezkedés Mihály herceg lovas szobra előtt, háttérben az impozáns, de "halott" múzeumi épülettel.
Nem sokkal jár jobban az sem, aki a szerb művelődéstörténet két kiemelkedő alakjának emlékét őrző Vuk és Dositej múzeumába látogat. Bemehet ugyan Belgrád egyik legöregebb, hagyományos balkáni stílusban az 1700-as évek végén készült épületébe, csak közben fohászkodnia kell, hogy az ne omoljon rá. A Dositej Obradovic író, felvilágosító által alapított első belgrádi iskola épülete - ott tanított a szerb írásbeliség atyja, Vuk Karadzic -, az állam által kiemelten védett ugyan, de ettől még a falai állandóan nedvesek, süllyednek, a tetőzet kúpcserepeinek nagy része törött. A ház beázik, így folyamatosan veszélynek van kitéve az az ott őrzött 1500 kézirat, amely a szerb művelődéstörténet pótolhatatlan emléke.
A balkáni népkultúra páratlan gyűjteményét kezelő etnográfiai múzeumot csak óvatosan szabad megközelíteni. A Bauhaus stílusában 1934-ben elkészült épületet ugyanis gránitlapokkal burkolták, amelyek közül sok meglazult 75 év alatt, s bármelyik pillanatban leeshet a hatemeletes házról. Mivel elkészülte óta nem volt felújítás a múzeumban, elöregedtek, megvetemedtek az ajtók és az ablakok is, réseiken ki-be jár a levegő, s emiatt lehetetlen fenntartani a - részben több évszázados - ruháknak, textileknek szükséges hőmérsékletet, páratartalmat.
A romló állapotú belgrádi múzeumok közül egy tekinthető csak szerencsésnek: a modern művészetek Új-Belgrádban, a Duna és a Száva összefolyásánál lévő múzeuma. Látogatni ugyan azt sem lehet - két éve, felújításának kezdete óta zárva van -, de legalább megkapta azt a pénzt, amelyből működőképessé tehető.
Építőire persze nem vet túl jó fényt, hogy elkészülte (1965) után negyvenkét évvel már el kellett kezdeni a jelenleg első fázisában tartó tatarozását, de ha az pár év múlva befejeződik, ismét láthatók lesznek a szerb-jugoszláv képzőművészet 1900 után született alkotásai. Más, szerencsétlenebb sorsú belgrádi múzeumokban lévő műtárgyaknak egyelőre nem adatott meg ez az esély.
