Tavasszal jelent meg a Junkies új lemeze, a budapesti punk'n'roll zenekartól szokatlanul hosszú szünet után kiadott Degeneráció. Barbaró Attila alapító gitárossal beszélgettünk a lemezről és arról, miért is telt négy évbe, mire összehozták ezt az anyagot.
Church basszusgitáros
Eddig valóban kétévente adtunk ki lemezt, most is így terveztük, de pont, amikor neki akartunk állni a lemezkészítésnek, a dobosunkkal, Schvéger Zolival történt egy focibaleset: a bal lábszárcsontja egy tíz centis szakaszon gyakorlatilag porrá tört. Itthon megműtötték ugyan, de egyrészt elég csúnya lett, másrészt a szervezete nem fogadta be a beültetett vasat, így aztán ki kellett mennie Németországba, hogy ott normálisan megcsinálják a lábát. Utána pedig még egyszer eltörte a csontot, amikor ráállt, pedig még nem lett volna szabad terhelnie… Most vették ki a vasat, tehát végre be tud ülni a dob mögé. Mivel azonban az orvosok mindig pár hónapról beszéltek, úgy álltunk az egészhez, hogy várjuk meg Zolit, és ezért folyamatosan toltuk a dolgainkat. Így lett ebből a kis kényszerszünetből végül két év…
Ilyenkor óhatatlanul elkezdenek terjengeni a pletykák a feloszlásról…
Ez ilyenkor természetes szerintem, bár teljesen azért nem tűntünk el, játszogattunk itt-ott, noha tény, hogy kevesebbet, hiszen ha egy zenekarnak 3-4 éve nincs lemeze, nyilván meghívás sem akad annyi. De volt már ilyen kisebb leállás akkor is, amikor az eredeti dobosunk, Jódli került ki a zenekarból.
Az elmúlt négy évben sokat erősödött az a punkos-rockos vonal, amin ti is mozogtok. Nem lett volna célszerűbb összerakni az albumot egy beugró dobossal az esetleg kihagyott ziccerek helyett?
A lemezt eredetileg is mindenképp Zolival akartuk volna megcsinálni, de ha tudjuk, hogy két évig nem fog tudni dobolni, biztosan felvettük volna Pöpivel, a Zorall dobosával, aki egyébként a koncertekre is beugrott. Ami a kihagyott ziccereket illeti, szerintem túl nagy gond nincs, hiszen bejáratott név a zenekar… Nyilván időbe telik, amíg a Degeneráció bejáratódik és mindenki megismeri, de már játszogatjuk az új dalokat élőben, és az eddigi koncertek a megjelenés óta mind jól sültek el, sokan is voltak mindegyiken. Vagyis nem vesztettük el a közönségünket, nincs szó semmi ilyesmiről.
A régiek közül melyik albumhoz hasonlítanád leginkább a Degenerációt?
Amikor tavaly összeraktuk az első dalokat, a Csatornapatkányt meg a Rock’n’rollból ötöst, nagyjából kialakult, hogy milyen irányba szeretnénk menni: zúzósabb vonalat akartunk, de ezek mellé azért mindig jönnek más ötletek is. Leginkább egyébként a Káros az egészségre albumhoz hasonlítanám az újat, mert az volt ennyire spontán: lementünk a próbaterembe úgy, hogy mindenki ott volt, és összeraktuk a dalokat közösen. A szövegek végső változatát is Andrissal ketten alakítottuk ki. A hangzásnál is az volt a cél, hogy kicsit garázsos legyen, ne pedig steril. A Károsnál viszont nyilván sokkal jobban szól, hiszen azóta azért elég sokat fejlődött a stúdiótechnika.
Milyenek az első visszajelzések? Veszik a lemezt, vagy erre már nem is érdemes számítani?
A lemezipar eddig is szar helyzetben volt a letöltések miatt, a gazdasági válság pedig még rá is tett erre egy lapáttal, és kinyírta ezt az üzletet. CD-t kiadni ma már egyszerűen nem éri meg anyagilag itthon, legfeljebb promóciós célokat szolgál a dolog. Vagyis egyáltalán nem az eladott példányszám a mérvadó, sokkal inkább a koncertek látogatottsága. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy a bulikon nem érződik a válság… Az ingyenes koncertekre mindig nagyon sokan jönnek, de ahol fizetni kell, oda már kevesebben. Megcsappant az emberek vásárlókedve, pólókból, kiegészítőkből is kevesebb fogy. Ami a konkrét számokat illeti, az eddigi lemezeink 5-10 ezer példány között mentek el, az új egyelőre még ötszáznál sem tart.
Máig a Nihil a legsikeresebb, ugye?
Igen, abból 10 ezer fölött adtunk el. Azzal a lemezzel tettünk szét országos hírnévre, a megjelenése után pedig a Tankcsapdával turnéztunk, akikre már akkor is rengetegen jártak. Ez rengeteget segített, meg persze az is, hogy akkoriban újdonságnak számított itthon az ilyesmi, és az emberek nagyon rákattantak. Ez egyébként utólag azért is furcsa, mert amikor a Nihil elkészült, mi határozottan úgy éreztük, hogy jobb is lehetett volna. Az volt az első albumunk a Warnernek, és sietnünk kellett vele, egy csomó minden csak az utolsó pillanatban készült el… Tudod, akkor még határidőre kellett dolgozni. Bőven lett volna még mit csinálni, noha a lemez váza megvolt. De egyes szövegeket például közvetlenül a feléneklés előtt öntöttünk végső formába.
A Nihil mindig afféle etalonként merül fel veletek kapcsolatban, te is annak tartod?
Nem, nekem az Sx7 a kedvencem, bár mindegyik lemezünket szeretem. Ott viszont nemcsak nagyon jók a nóták, hanem jól is szól. Akkor egy német producerrel dolgoztunk, aki már a próbákon is ott volt. Ő egy haveri kapcsolat révén került a képbe, és még a kiadónak is volt annyi pénze, hogy ki tudta fizetni az ezzel járó költségeket. Nagyon hasznos is volt.
És van olyan albumotok, amivel így utólag elégedetlen vagy?
Legfeljebb hangzási dolgokkal, de ezek általában a határidőkből adódtak. A régi lemezeinket a Warner stúdiójában, az Aquariumban vettük fel, ahol általában négy hetünk volt a munkára, és ez sosem bizonyult elégnek, mindig rohannunk, kapkodnunk kellett a végén. Lehet, hogy ha valaki meghallgatja ezeket az albumokat, azt mondja, hogy jól szólnak, de én azért tudom, hol lehetett volna javítani a pergő- vagy a gitárhangzáson… Ebből a szempontból is az Sx7 volt a legjobb albumunk szerintem, bár az újjal is elégedett vagyok. Ezt már Andris stúdiójában, a Fantomasban csináltuk, és ugyan egy kicsit még ezen is lehetett volna fazonírozni, de összességében jó, hogy nem egy túlpolírozott lemez.
Melyik dallal tudnád jellemezni leginkább a Degenerációt?
A Csatornapatkány mellett az Alagút jön be nekem nagyon, de ilyenkor még nem igazán tudom megítélni, hogy jó-e a lemez, egy-két évnek el kell telni ahhoz, hogy reálisan lássam. Ugyanígy évek alatt dől el az is, hogy a koncertrepertoárban melyik dal marad bent.
Hogy működik ma a dalszerzés a Junkiesban mondjuk a korai időkhöz képest?
Régen általában kész dalokat vittünk a próbákra, és mindenki nagyon ragaszkodott a saját ötleteihez. Amikor a Károst vagy a Nihilt készítettük, anyázásig fajultak a viták emiatt. Az idők során azonban rájöttünk, hogy a végeredmény akkor lesz a legjobb, ha mindenki hozzáteszi a sajátját. Éppen ezért én például nem is szeretek úgy dalt szerezni, hogy otthon, a számítógép előtt pöcsölök. Igyekszünk az alapoktól együtt összerakni a számokat, és ma már senki sem sértődik meg, ha van az övénél jobbnak tűnő ötlet. Ami mindenkinek tetszik, az marad. Ez egyébként szórakozás is egyben: leviszünk egy csomó sört, és egész délután ott vagyunk, zenélgetünk. Ha pedig kicsit elfáradunk, kimegyünk csocsózni, biliárdozni vagy flipperezni, és így szépen gyorsan összeállnak a dalok.
Biztos te is gyakran találkozol olyan véleményekkel, hogy a Junkies a 16 éveseknek írja a dalait. Mennyire állja meg ez a helyét szerinted? Tényleg főleg tinédzserek járnak a koncertjeitekre, vagy lent vannak azok a ma már 30 felé közelítő arcok is, akik a Nihil megjelenésekor voltak 16-17 évesek?
A közönség lemezenként cserélődik, mindig lehet látni új arcokat, a régiek egy része pedig lemorzsolódik. Ez valamilyen szinten természetes dolog, mint ahogy az is, hogy most is lehet a bulikon olyan arcokkal összefutni, akik 10-15 éve járnak a koncertjeinkre. De azt vettem észre, hogy ez a korosztály valamiért már nem annyira jön le egy élő fellépésre. Ismerek én is egy csomó idősebb arcot, aki otthon hallgatja a Junkiest, de egy koncertre már meg sem fordul a fejében jegyet venni. Nem tudom, mennyire érint ez másokat… A Tankcsapda például meg tudta őrizni a közönségét, rájuk ma már egész családok is lejárnak. Nálunk ez nincs, de nem tudom, hogy miért.
Elégedett vagy a zenekar mostani pozíciójával?
Igen, bár nem tudom, hogy most mi lesz hosszabb távon. Tavasszal jött ki a lemez, és például egy csomó fesztiválra nem hívtak meg, ahová régen mindig mentünk, máshol pedig olyan feltételeket kínáltak, amik mellett egyszerűen nem tudtuk vállalni a bulit. A VOLT-on nem léptünk fel sem a Junkies-zal, sem a Zorall-lal, és a Hegyalján sem lesz Junkies. Utóbbit különösen nem értem, ott ugyanis mindig iszonyú jó koncerteket adtunk teltházas sátorral, iszonyú jó hangulattal… De ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni. A Szigeten azért ott leszünk, de csak a Junkies játszik idén, pedig eddig mindig négy-öt formációban voltunk kint: a Zorall, a Ramones Mania, a Macskajaj is mindig koncertezett. Szerencsére a legjobb helyen vagyunk, pont a Backyard Babies után. De hát a Szigeten sem lesz már metal sátor, és minden fesztiválon ez a tendencia: kevesebb helyszín kevesebb fellépővel.
Számít még egyáltalán a Sziget egy magyar bandának?
Én is észrevettem, hogy az utóbbi 1-2 évben szinte több kint a külföldi, mint a magyar, de közülük is sokan jöttek oda a bulijaink után gratulálni, sőt, a nézőszámmal sem volt soha gond. Mindig jó bulikat csináltunk, és ha jól emlékszem, egy kivételével mindegyik Szigeten felléptünk, már az elsőn is, ami akkor még Diáksziget volt. Igaz, teljesen más felállásban, a mai tagságból csak én voltam ott…
András, Riki és te nagyon régen együtt zenéltek. Mi a titka annak, hogy ilyen sokáig bírtátok együtt?
Úgy gondolom, mi hárman alkotjuk a Junkiest Andrással és Rikivel, mi vagyunk a kreatív mag. Ha közülünk valaki elmenne, nem nagyon látnám értelmét a folytatásnak. Az meg igazából elég nagy nyűg, hogy idővel minden dobos kikopik közülünk, de már megszoktuk… (nevet) Ez sajnos így jött össze. Ahogy nézem egyébként, nemcsak nálunk volt ilyen kényes pont ez, mert a Tankcsapdában vagy az Akelában is ugyanígy mindig a dobos cserélődött. Nem nagyon értem ezt az egészet, nem bírják a gyűrődést, vagy a fene tudja.
Melyik volt a legrondább doboscserétek?
Egyértelműen a Jódli-féle szituáció. Ő is eléggé meghatározó szerepet töltött be a zenekarban dobosként és szervezőként is, így amikor kiszállt, még az is megfordult a fejünkben, hogy befejezzük. Utána már azért rutint szereztünk abban, hogy ha a dobosok meghülyülnek és nem tolerálható dolgokat kezdenek el művelni, akkor kirúgjuk őket… A Jódlit váltó Németh Mikivel is inkább emberi problémák támadtak, bár ő zeneileg is más vonalról, ilyen alternatív irányból érkezett. De pusztán ezért még természetesen nem rúgtuk volna ki, ha nem lett volna hülye, és nem produkált volna olyan dolgokat, amiket egyszerűen senki sem engedhet meg magának egy zenekarban. Utána jött Bonyhádi Bálint, ő volt a legtovább nálunk, 6 évig, ha jól emlékszem… Neki semmi baj nem volt a játékával, de a végére ő is behülyült. A turnézást, zenélést persze nem bírja mindenki egyformán, hiszen erre rá kell állni agyilag.
Bálint kilépése után nem merült fel, hogy visszaveszitek Jódlit?
Nem, mert vele annak idején olyan szinten vesztünk össze, hogy elhatároztuk: soha többé nem zenélünk vele. A kapcsolat azért azóta már némiképp rendeződött, a tízéves bulinkon játszott is velünk pár számot, jó formában is volt, de biztos, hogy nem működne vele a dolog. Nagyon nehéz eset.
Ha már régi tagokról beszélünk, Csordás Tibivel mi a helyzet? Mit gondolsz a mai zenéjéről például?
Tibivel mindig is jó volt a viszonyunk. Ő azért került ki a zenekarból, mert frontemberként nem voltunk vele elégedettek, de abszolút nem haragban váltunk el tőle, és azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. A 15 éves PeCsa bulinkon is fellépett. Eddig nem nagyon mertük meghívni, mert kicsit féltünk a közönség reakciójától, de úgy gondoltuk, nem maradhat ki egy ilyen eseményből. A közönség is jól fogadta, és ő is nagyon jól érezte magát. A Fiesta persze nem a mi stílusunk, de az elejétől kezdve figyelemmel kísértük, Rikivel már az első klipforgatásukon is ott voltunk. Ez az egész dolog amúgy Tibinek is véletlenül jött, hiszen Knapik Tomit – aki eredetileg egyébként maga is rockgitáros volt – Puerto Ricóban magával ragadta ez a stílus, aztán látta, hogy itthon nincs hasonló zene, és eredetileg csak arra kérte meg őt, hogy segítsen neki szöveget írni, meg felénekelni a demót. Aztán a végén Tibi szépen ott ragadt… Most egyébként csinált egy rockzenekart is, az a nevük, hogy Fight Club, és azt hiszem, már lemezszerződésésük is van. Olyasmi, mint a Junkies utáni zenekara, a Psycho volt, nagyon jók, nekem tetszenek.
Beszéljünk egy kicsit a Junkies melletti projektekről is! Honnan jött a Rock’N’Roll Swindle ötlete?
Ez tulajdonképpen a Zorall, csak másról szól a történet. Azért találtuk ki, mert Zorall koncertek után egy csomóan jöttek oda, hogy miért nem játszunk régi Sing Sing dalokat, Sex Actionöket… Ez azért is jó móka, mert én is azokon a bandákon nőttem fel, amikben a többiek zenéltek, de azért belevettünk pár régi Junkiest is, amiket a zenekar már nem játszik.
Ezt ugyan inkább Hangyától kellene megkérdeznem, de talán te is tudod: ha egy ilyen projektben kerülnek elő a régi Sing Sing dalok, akkor vélhetően nincs sok esély az újjáalakulásukra…
Nincs, ugyanis akkor lenne értelme a dolognak, ha a Hangya – Csaba – Cerka – Anti – Váry Zoli felállás jönne össze, Cerka számára azonban ez a hitgyülis dolgai miatt vállalhatatlan. Kaptak már felkérést PeCsa bulira, Sziget bulira, de ez mindig meghiúsult Cerka ellenállásán. A többiek benne lennének, nincsenek rosszban és a mai napig mindenki foglalkozik zenével. Csabának van egy rádiós zenekara, és Anti is bekerült most az Irigy Hónaljmirigy zenekarába.
És mi újság a Zorall házatáján?
Már több mint 30 nótát összeraktunk és feldemóztunk, jelenleg az engedélyekre várunk. Augusztusban tervezzük elkezdeni a felvételeket, és ha minden jól megy, karácsonyig megjelenhet az album. Most is úgy dolgozunk, mint legutóbb, tehát a Fantomasban, mindenféle határidő nélkül: akkor is négyszer kevertük újra az anyagot, amíg minden apró hibát kiszedtünk belőle, elégedettek is vagyunk a hangzásával a mai napig.
Az engedélyek könnyen megérkeznek, vagy sokan szívóznak veletek?
A külföldiek szoktak neccesebbek lenni, a magyarok annyira nem. Itthonról talán egy vagy két szerzőnél kellett több kört futni: például a Kell még egy szó szerkezete megváltozott, amikor összeraktuk egy Ramones számmal, ami a szerző Koltay Gábornak nem tetszett, mert fontos volt a szöveg eredeti formája. Így aztán megcsináltuk úgy, hogy neki is tetsszen. Inkább az amerikai kiadóknál lévő bandák engedélyeivel vannak gondok, ott ugyanis eleve elutasítják a legtöbb kérést. A ’90-es években rengeteg balhé volt ilyesmikből, mert egy csomó előadó, például a Chemical Brothers kiszedett riffeket dalokból, beépítve a sajátokba, és támadt egy sor jogdíj-probléma, így aztán több zenekar teljesen elzárkózik az ilyesmitől. De akadnak nagyon kellemes meglepetések is: például az Iron Maidennek elküldtük a kész Zorall nótát, és már aznap jött a válasz, hogy persze, természetesen.
Tudsz olyan konkrét példát mondani, amit nagyon meg akartatok csinálni, de nem lehetett?
Például ott a Guns Paradise Cityje, amit a Boldog születésnapot!-tal raktunk össze. Az AC/DC sem engedélyezte, hogy már nem is emlékszem, melyik dalukat összegyúrjuk Szécsi Pál Óda a nyárhoz dalával.
És akkor a Thunderstruckot miért csinálhattátok meg?
Mert arra még nem kértünk engedélyt! (nevet) Az az első lemezünk volt, nem tudtuk, hogy működik az ilyesmi… A kiadónk, a Flamex pedig elsősorban filmekkel foglalkozó cég, ők sem voltak képben. A jogdíjakat persze fizettük, azzal nem volt gond, de engedélyt nem kértünk, és a végén persze többmilliós per is lett a dologból, az AC/DC kiadója ugyanis egyáltalán nem örült a dolognak. Nem is lehetett utána kiadni többször, így elég komoly érték a lemez első szériás nyomása, ebből ugyanis ötezer darab készült, és az mind elfogyott. Néha látom, ahogy itt-ott tízezrekért cserél gazdát egy-egy példány.
Meddig lehet még érdekes a Zorall?
Az elején azt mondtuk, életünk végéig megélünk ebből, ha nem húzzuk túl sokáig… Komolyra fordítva a szót: a Zorallnak rengeteg terve van. Gyakran játszunk utcabálokon, délutáni rendezvényeken, és az idős emberektől kezdve a kisgyerekekig mindenkinek nagyon bejön ez a zene. Így született az ötlet, hogy csinálunk egy lemezt mesedalokból, Kukori-Kotkoda, Ho-ho-ho-horgász… Lesz egy olyan anyagunk is, amin csak Ramones dalok lesznek magyar szöveggel. Folyamatosan jönnek az ötletek.