Mit csinál három ötvenes nő, ha megözvegyült? Természetesen mindhárom mást. Van, aki nem tud felejteni, van, aki túllép a történteken, és van, aki csak úgy csinál, mintha túllépne. Három karakter, három jó szerep. Három jutalomjáték, három kiváló színésznőnek egy nem túl eredeti, de mégis mulattató előadásban. Sírpiknikezni tökéletes nyáresti szórakozás.

Az év eleje óta Zimányi Zsófia által vezetett Thália Színház egyik újdonsága, hogy nyáron is vannak premierjei. Az első a Sírpiknik volt Ilan Eldad rendezésében. Nagy esély van rá, hogy ez is olyan népszerű lesz, akár a másik itt futó rendezése, - a Hat hét, hat tánc -, amit a Sírpiknikhez hasonlóan szintén Parti Nagy Lajossal közösen hozott össze. A megjósolható siker oka nem feltétlen az, hogy annyira lehengerlő drámát választott, Ivan Menchell vígjátéka könnyed, egyszerű, sőt mondhatni kiszámítható. Viszont a színészek maximálisan kihozzák belőle, ami kihozható.

A három fő szerepre Bánsági Ildikó mellé - akivel már a Budapesti Kamaraszínházban futó Találkozásban is együtt dolgozott - beválogatta Margitai Ágit és Egri Mártát illetve Takács Katit, akik felváltva játsszák az egyik özvegy, Ida szerepét. Mindhárom özvegy szerepe nagyon hálás. Az önfeledt bohóckodástól, a mély drámázáson át a hangos csetepatézásig mindenre van lehetőségük. Margitai Ági Doris szerepében a szigorú erkölcsi elvek mentén élő és másokat megítélő nő, akinek az özvegység nem jelenti férje elvesztését, heti szinten társalog urával a temetőben -ez volna a sírpiknik - és ugyanezt várja el barátnőitől is. Makacs, de nem megkeseredett, úgy élte életét, ahogy akarta, nem azt nézi, mi vár rá még, hanem, hogy mi mindent élt már meg.

A Bánsági Ildikó által alakított Lucille épp az ellenkezője, férje halála adott alkalmat neki arra, hogy végre éljen, hogy megtalálja önmagát. Keresi is, ám akkora hévvel, hogy csak még jobban elveszik a máz mögött, amit magára ken. Ida karaktere az egyik legnagyobb humorforrása az előadásnak. A turkálós bundákban és kínai boltos magassarkúkban billegő (Jánoskúti Márta bravúrosan irritáló jelmezei), folyton fogyókúrázó, fűnek-fának felajánlkozó, korát letagadó ötvenéves csitri figurájából könnyű lenne kétdimenziós karikatúra figurát csinálni, de Bánsági hús-vér nőt farag belőle. Egy pillanatra sem érzi az ember, hogy túl sok lenne, úgy nevetteti meg a nézőt, hogy közben azért a szíve is facsarodik.

Lucille és Doris között balanszíroz Ida, a racionális, a saját belső hangjaira hallgató, önnön nőiességét ötven felett újból felismerő fodrásznő. Egri Márta Ida szerepében már az első pillanattól sugározza magából azt a finom, érett, nőies energiát, amiből egyértelmű, hogy ő még bőven nem zárta le saját életét férje halála után. Fodrászüzletében mindig van friss virág a vázában és meggyes pite az asztalon, otthont teremt, sürög-forog, törődik. Csak, hogy nincs kivel. Amint előkerül egy férfi, nyomban kivirul. Szemben Lucille-lel neki nem kell boa, és narancssárga paróka, hogy ötvenes özvegyként is észrevétesse magát, elég csak feltűznie a haját és belebújnia egy egyszerű szabású, földig érő estélyibe.

Az állóvízbe bedobott kő, az özvegyek életét megbonyolító pasi, Sam szerepében Gálffi László remekel. Gálffi tökéletesen hozza a férfit, aki maga sem tudja, hogy gyászoljon, fiatal csajokat szedjen fel, vagy komoly kapcsolatba kezdjen. E vívódásait nyegle lezserséggel leplezi, elhitetve a három barátnővel, hogy ő bizony a helyi Don Juan, aki nem restell a temetőben férjük sírjánál pityergő nőket felszedni. Foglalkozására nézve hentes, vagyis "húsdizájner", személyiségjegyeit tekintve pedig "karajgúnár", avagy "túlpácolt playboy".

A figyelemfelkeltő szóösszetételek természetesen Parti Nagy Lajostól származnak, ahogy már a címben szereplő az eredeti Temetői klub helyett szerepelő Sírpiknik is. Fordítása ezúttal közel sem olyan töménységben tartalmazza a partinagyos kreált, csűrt-csavart szavakat, mint megszoktuk, csak néha bukkan fel egy-egy "tangakígyó" vagy "kéjboldogság". Ettől olyan érzése van az embernek, hogy e szavak pusztán öncélú attrakcióként szerepelnek. Persze mint mindig, ezúttal is jól működnek, hiszen megnyomják a közönségen a nevetés gombot.

A szöveg jó része leginkább a tinikre jellemző szlenges, menőzős utcai nyelv, ami furcsán hangzik a három érett színésznő szájából, de érdekes módon ők még mindig természetesebben tudják előadni, hogy "ne parázz már", mint, amilyen szándékoltan trendiskedőnek hangzik Létay Dóra szájából, hogy "bocsika", vagy "beszarás". Ő játssza Mildredet, az Ida fodrászüzletéből kirúgott fiatal cicababát, aki a kellően drámai pillanatban bukkan fel a húsdizájner oldalán, mint Sam kapuzárási pánikjának ideig-óráig ható ellenszere. Mildred felszínes és primitív kis divatmajom, nem túl összetett jellem, ráadásul keveset is van a színpadon, ám Létay Dóra mesterkélt játékának köszönhetően ez is bőven elég.

Az előadás jó arányérzékkel váltogatja a komikus, az édesbús vagy drámai jeleneteket, de ezen a ponton is a három özvegyet játszó színésznő érdemeit kell kiemelni. Nekik köszönhető ugyanis, hogy a komikus részek jóval többek lesznek, mint színpadias bohózat, a drámából pedig sosem lesz eltúlzott melodráma. Tőlük minden további nélkül elfogadjuk, hogy három középkorú özvegyasszony képes egy esküvő után hazaérve hajnalban részegen randalírozni, Elvisre hancúrozni, majd egy pillanattal később pedig szavaival ott belerúgni a másikba, ahol az neki a legjobban fáj. Bánsági Ildikó, Margitai Ági és Egri Márta elhiteti velünk, hogy tényleg életből ellesett, keserédes pillanatokat látunk. A Sírpiknik tehát épp olyan, amilyenre a színházba járó közönség egy langyos júliusi éjszakán vágyik. Nem üres, de nem is súlyos. Igényes és szórakoztató.