A Csókol anyád! című színdarab olyan, mint egy jó hosszú vicc egy nem túl ütős poénnal a végén. Az előadás két színésze mint szakavatott stand up comedy előadó löki a sódert. Mindegyik a magáét. Nincs közöttük kölcsönhatás, az előadás nem fejlődik sehova, maximum szórakoztatóan hömpölyög.

Félreértés ne essék: aki megnézi a Tháliában a Csókol anyád! című darabot nem fog rosszul szórakozni, sőt az is előfordulhat, hogy végigkuncogja az előadást. Az első jó tíz perc kifejezetten behúzza a nézőt. Valószínűleg ötletesnek tartja majd a hatalmas boríték alakú díszletet, amelyben még az asztalról is borítékhajtóka alakban lóg le az abrosz; és lehengerli az a poénáradat, ami a szövegben található. Arra gondolván, hogy lám minden családban macerás ez az anya-gyerek viszony, perverz örömmel hallgatja, mint gyepálja egymást szavakkal a zsémbes anya és gyermeteg fia.

Az anyuka miután sikeresen szétrombolta fia házasságát - persze csakis fia boldogsága érdekében - most leveleivel bombázza az otthonról elmenekült duzzogó fiacskáját és lelki terrorral próbálja rávenni a hazatérésre. A színpad két fele a két szereplőé, olykor helyet is cserélnek, de mindig elkerülik egymást. Felváltva utálják és szeretik egymást, menekülnek egymás elől, vagy várják, mikor lép be az ajtón a másik. Szünet nélkül levelet írnak és olvasnak, időnként kosztümöt váltanak, eközben pedig a néző lassan immúnissá válik az egyenletes ütemben adagolt közepesen vicces poénokra. A dráma írói, az amerikai házaspár Sam Bobrick és Julie Stein is érezhették, hogy a mindez önmagában kevés ahhoz, hogy éberen tartsa a figyelmet, bizonyára ezért tupírozták fel teljesen lehetetlen fordulatokkal a levelekből kibontakozó cselekményt.

Van minden: a frottírköntösös ötvenes anyából tűsarkús, luxusgöncökben parádézó tévés celeb lesz; össze jön egy látnokkal majd egy transzvesztitával; társalog elhunyt férjeivel, melyek közül az egyik fia közbenjárásával halálozik el. A fiú Elvis-imitátor lesz; bedrogozva kolibrinek képzeli magát; felfedezi, hogy néhai apja egy egész falunyi gyereket nemzett otthonuktól távol; rendszeresen kommandósok törik rá aktuális otthona ajtaját; anyja miatt pszichiátriára kerül, kényszerzubbonyban, begyógyszerezve vegetál. Ezek a hajmeresztő történetek egy pillanatig sem vehetők komolyan, minden csak nevetnivaló kaland, semminek nincs súlya. Fizetni a fiad feleségének, hogy lelépjen; vagy egy vudu pap közbenjárásával elintézni, hogy anyád új férjét felfalja egy tigris - ezek mind csak apró cukkolások az előadásban.

Mindezekből a kalandokból kevés látható a színpadon, a legtöbbről, csak levélből értesülünk. A rendezés nem hozakodik elő az előadás monoton ritmusát megtörő ötletekkel, leszámítva a két táncos betétet, amelyek az utolsó pillanatban rázzák fel a humormorzsáktól jóllakott, már-már elpilledő nézőt. Nagy Ervin az előadás egy pontján váratlanul Elvis módjára kezd csípőt riszálni, miközben egy partvisnyélbe épített mikrofonba énekli a Jailhouse rockot majdnem olyan jól, ahogy maga a Király tette azt egykor. Majd később cowboy-szerelésben lép ki a színpadra, hogy egy sajátos country táncprodukcióval kápráztassa el a szórakozásra éhes nagyérdeműt.

A színészek teszik a dolgukat, bár az nem túl komplikált, hisz kimerül abban, hogy vicces szövegeket viccesen kell előadniuk. Vári Éva paróka -és ruhaváltásaival szinkronban újabb és újabb arcait mutatja meg a fián zsarnokoskodó, kozmikus kalandozások után lelki békét lelt, majd hírességgé válását követően embergyűlölővé váló anyának. Nagy Ervin is minden nehézség nélkül zongorázza végig a harmincéves óriáscsecsemő személyiségváltozásait a mimóza balektől a lélektelen lélekelemzőig. Mindketten paralel nyomják saját one man show-jukat, mivel az általuk játszott anya és fia az előadás végéig nem találkozik személyesen, sőt gyakran még egymásnak írt leveleik is elkerülik egymást, szinte nincs közöttük semmilyen valódi interakció. Egészen az utolsó pillanatig, amikor is a tékozló fiú hazatér doktori címmel és hibátlan öltönnyel felvértezve anyja újabb bántásai ellen.

Az előadás utolsó jeleneteiben pszichiáterként, hideg profizmussal analizálja saját anyját. Nagy Ervin a fiú szerepében leereszkedő és érzelemmentes, nem megbocsátani, hanem törleszteni, elégtételt venni jött haza. Vári Éva pedig elesettnek, és öregnek tűnik, már nem az eddig látott legyűrhetetlen karakán nő, inkább egy fecsegő, zavart néni. A poéndömping után egy ilyen zárlattal nehéz mit kezdeni. Csattanónak lapos; ahhoz pedig, hogy a történetben rejlő mélyebb rétegeket villantsa fel kevés.