A magyar nyelv, a magyar kultúra, a történelmi emlékek, a hagyományok ápolása és a magyarságtudat erősítése a célja a határon túli magyar középiskolások cseresznyési táborának, amelyet tizenhatodik alkalommal rendez meg a Paksi Közművelődési Kft.

A Paksi Közművelődési Kft. tizenhatodik alkalommal lát vendégül 14-18 éves középiskolásokat magyar lakta településekről. Idén negyvenhatan lesznek - diákok és kísérőik - a több mint egyhetes táborban, amelynek a Pakshoz tartozó cseresznyési erdei iskola ad otthont.
Fodor Melinda tájékoztatása szerint Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból és Erdélyből várnak középiskolásokat. Több településsel, így Paks partnervárosaival már évtizedes a kapcsolat, ezekről a helyekről rendszeresen érkeznek táborozók, de például Kolozsvárról most első ízben fogadnak fiatalokat.
Beszámolt róla, hogy a táborozók ismereteinek bővítése érdekében eddig minden évben valamilyen aktuális témához, évfordulóhoz kötődő témára építették a programokat. Erről a résztvevő határon túli magyar középiskolák vezetőivel, pedagógusaival is egyeztetnek. 2009-ben Kazinczy Ferencre emlékeznek születésének 250. évfordulója alkalmából: az idei tábort Kazinczy munkásságának és nyelvújító tevékenységének szellemében rendezik.
Az előző évektől eltérően - Paks várossá avatásának 30 éves évfordulójára való tekintettel - nagyobb hangsúlyt fektetnek Paks megismerésére, illetve a tábor kilenc napja során a szokásosnál több helyi előadót, fiatalt hívnak meg Cseresznyésbe. A diákok maguk is aktívan részt vesznek a tábori feladatokban, kiscsoportos foglalkozások keretében folyik a műhelymunka a kísérő tanárok, paksi szakemberek vezetésével.
Lesz újságírócsoport, amelynek tagjai nem csak ismerkednek az újságírás fortélyaival, hanem saját maguk el is készítik a tábor lapját, a Visszhangot. A filmes csoport filmet forgat a tábori életről, amelyet a záró esten vetítenek. A versmondó- és zenei csoport két zenés-irodalmi műsorral készül, amelyeket a református istentiszteleten és a záró esten mutatnak be. A kommunikációs csoport a beszéd- és viselkedéskultúrával, a leggyakoribb kiejtési hibákkal és hasonló kérdésekkel foglalkozik.
Bár a bő egy hét főként alkotói munkával telik, azért lesz lehetőség a kikapcsolódásra is, hiszen játékos ismerkedési vetélkedőt, koncertet, humoros estet is szerveznek.
A határon túli magyar fiatalok jutalmul kapják a táborozás lehetőségét. A programot a paksi önkormányzat mellett a Nemzeti Kulturális Alap és az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatja.
A határon túli magyar középiskolások tizenhatodik táborának megnyitóját július 28-án, kedden 14 órakor tartják. A megnyitót Kalla Zsuzsa irodalomtörténész előadása követi, amely a tábor idei témájához hűen az anyanyelv ápolásának fontosságát helyezi a középpontba.