Hogy a hiszti elül-e vagy sem, még nem lehet tudni. Egyelőre nyugvópont van, használjuk gyorsan néhány világos mondatra. Nagyon nem a koncertről szól, nagyon nem a fociról. Hanem a jó kis magyar érzéketlenségről.
Itt tartunk. Namost, mivel a gyepcsere az ígéret szerint megtörténik, az MLSZ meg még mindig pattog: a jelek szerint nem föltétlenül csak és kizárólag arról szól a történet, hogy lehet-e koncert után focizni vagy sem. Benne van ebben a magyar körülmények ismerete (nem fordult még elő, tehát senki nem hiszi el, hogy valóban újragyepesítenek), a tapasztalat (a Rolling Stones és a Robbie Williams-koncert után is válogatott meccsek voltak, égett a pofánk a pálya miatt, az egyik meccset át is kellett tenni egy kisebb helyszínre), a magyar futball és futballvezetés frusztráltsága („nehogy már egy popsztár kilakoltasson minket a nemzeti stadionból”). És benne van az is, hogy az MLSZ valóban 60-70 milliót költött idén a létesítményre, hogy még többen biztathassák szeptember elején a csapatot.
Hogy valami van, az elég világos – csakhogy ennek az árát részben majd megfizeti a magyar futball, abba úgyis bele lehet törölni a csizmát, tekintélye a béka segge alatt, az MLSZ vezetője pedig közutálatnak örvend, amint megszólal az ügyben, máris egy pont ide. A gond az, hogy ennek a gondolkodásnak a sikere máris látható az utcán: mit ugatnak, játsszák le a válogatott meccset máshol, különben is nem mindegy, hol veretik porrá magukat? Örüljünk, hogy ott vagyunk a világ koncerttérképén. Ami egyébként tényleg örvendetes, de az ügy nem erről szól: Madonna nem ellensége a magyar labdarúgásnak.
A gond szerintem legfőképpen szervezeti: a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, amely dönt a Népstadion bérbe adásáról, szintén a profitot hajtja, és elfelejti, hogy mi a neve. Ne feledjük: a sajtópolémia már zajlott pár napja, amikor a Live Nation megígérte a gyepcserét. Ez a pár nap fáj igazán: a Népstadionról döntő hivatal hajlandó volt tárgyalni a garanciavállalás nyilvánosságra kerülése előtt is az intézmény átadásáról. És ez az ígéret a három-négy napon belüli gyepcserére… ha beváltják, az se biztos, hogy jó: könnyen lehet, hogy 26-án, azaz négy nappal a koncert után a magyar bajnok Budapesten lesz kénytelen lejátszani a Bajnokok Ligája-főtáblára jutásért vívott párharc hazai meccsét. Mondani se kell: tök véletlenül itt is évek óta nem látott esély van a komoly nemzetközi sikerre. Ha nem sikerül négy napon belül használhatóvá tenni a Népstadiont, a Live Nation vajon kárpótolja-e anyagilag a Debrecent azért, hogy 30 ezer jegy helyett mondjuk 15 ezret tud csak eladni azért, mert egy másik NBI-es együttes kisebb pályájára kényszerül? A különbség sok tízmilliós.
Olcsó a pedagógiai faktort előhozni, de megteszem: a Madonna-koncert hatására néhány tinilány esetleg új kézmozdulatokat vezet be a reggeli, tükör előtti popsztárkodásba. Egy komoly magyar futballsiker hatására kisfiúk kezdenek reggelenként futni. Mindemellett: tényleg, de tényleg… hát ott van a Hajógyári Sziget. Sok tízezer néző elfér, zajterhelésileg sokszorosan tesztelt, és egyáltalán nem égés Magyarországnak. Vagy a legelő Gyál mellett. Ha más nincs. De mondom… egyelőre hinni kell ebben a gyepcserében, aztán meglátjuk.
A Live Nation sajtósa érvként azt is mondja, hogy világszerte felváltva használják a stadionokat futballmérkőzésekre és egyéb rendezvényekre. Ebben igaza van, és ne is hozzuk fel, hogy nálunk más világ van – tényleg ne legyen más világ, legyen piacgazdaság, ezt akartuk, nem jó, de nincs jobb. Csakhogy egy kis tapintatot, azt várnánk. Mert ez a kőkemény, minden érdeket lesöprő, becsukott szemmel nyomulós viselkedés a tőkének tényleg azt a jó kis kommunista olvasatát hozza elő, amivel évtizedeken keresztül riogattak.
