Piafként már a 250. előadás fölött jár, és addig játssza a francia csalogányt, amíg van rá érdeklődő – vagyis az est még sokáig lesz műsoron. A Pécsről tizenkét éve Budapestre, így nagyobb reflektorfénybe költözött színésznő idén kapta meg a Kossuth-díjat, és nemcsak ezért a zenés összeállításért.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Minek tudja be a bemutatót megelőző nagy érdeklődést: a Kossuth-díjas Vári Évának, a fiatal sikerszínész Nagy Ervinnek, vagy magának a darabnak?
Nem tudom, azt hiszem, leginkább a darab érdekli az embereket. Ez egy nagyon jól megírt, szórakoztató, kicsit hollywoodi életérzésű történet, ahol egy anya nem tudja elengedni a fiát, miközben egészen furcsa utat járnak be mindketten. Az idősödő Doris többek között egészen a csúcsra jut a kibeszélő show-k világában. Tehát azon kívül, hogy mennyire nehéz elengedni azt, akihez ragaszkodunk, akit szeretünk, olyan dolgokról is szó esik, amelyek itthon is megjelentek már: életünk részévé kezd válni egy zajosabb, gyorsabb, bulvárosabb, elektronikus mütyürökkel elárasztott világ. Mindemellett a forma nagyon érdekes, hiszen egy levelezést kell megjelenítenünk, ami a megszokottól eltérő eszközöket kíván meg. Nem direkt reagálunk egymásra, mégis nagyobb bizalmat kell kiépíteni egy ilyen helyzetben a másik felé. Jobban magára van hagyva az ember a színpadon, kevesebb a kapaszkodó.
Önnek ez nem lehet teljesen szokatlan, gondolok itt az egyszemélyes Piaf-estre, vagy a Hat hét, hat tánc-ra Kulka Jánossal. Mégis valahol azt olvastam, hogy kicsit félt új partnerétől.
Ez így nem jó megfogalmazás. Mindenkivel más játszani. Azért kell megismerni egymást, hogy legyen egy közös hang, hogy jól működjön a játék. Kíváncsisággal vártam a munkát egy nálam fiatalabb kollégával, ebből nagyon sokat lehet tanulni. Egy fiatalabb generáció már másban nőtt fel, mint mi, ők másképp látnak, értelmeznek és éreznek dolgokat, amit érdemes követni. Az általam alakított anyának is meg kellene hallania azt, amit a másik akar, ami valójában jó lenne neki.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Milyen személyes tapasztalatot hoz Ön magával ebbe a figurába?
Egyszer voltam férjnél, a házasság válással végződött, gyerekünk nem született. Meglehetősen zárkózott vagyok, zártabb életet élek, kevés baráttal körülöttem. Természetesen az ember az emlékeiből, a körülötte lévő emberek életéből, a környező világot megfigyelve formál meg szerepeket, nem szükséges személy szerint mindent átélni hozzá. Mindenki ismeri azt, hogy a szülő számára a gyerek mindig az „ő” gyereke, „kisfia” marad, és az is számtalanszor tapasztalt dolog, hogy mennyire nem biztos, mivel teszünk jót valakinek. Nagyon sokféle női szerepem volt, többgyerekes anyát is megformáltam már. Nem kell valakit meggyilkolni csak azért, hogy jól alakítsunk egy gyilkost. Ezért vagyunk színészek.
Ön korán döntött a hivatását illetően, érettségi után rögtön Kaposvárra szegődött. Saját családja hogyan viszonyult annak idején a pályaválasztásához?
Nem örültek neki. Anyám és a család szemében a színészet valami egészen mást jelentett. Hallomásból valami „rossz”, léha életet. Nem is támogattak elhatározásomban, csak amikor látták, hogy megmaradok a pályán, és sikereket is hoz. Azt hiszem, mindig is elég határozottan tudtam, mit akarok. Tudatosságom miatt engem lehetetlenség lett volna úgy irányítani, mint ahogy ezt Doris teszi, illetve próbálja tenni a fiával.
A darabot nézve valóban nem csupán ez a különleges anya-fia kapcsolat és a két furcsa figura áll a középpontban, hanem egyfajta szarkasztikus kritika is megfogalmazódik a mediatizált, globalizálódó világgal szemben. A pályája kezdetéhez képest érzi ennek a lenyomatát a saját életében?
Igen, ma már egészen mást jelent színésznek lenni. Régen nem volt mindenhol tévé, az emberek szerettek kiöltözni és elmenni színházba – az egy alkalom volt. Ma annyiféle dolog közül választhat a közönség, a színház csak egy a sok közül, az igazi ismertséget a médiában való jelenlét hozza meg. Ettől függetlenül marad az a kivételes élmény, amit csak a színház tud nyújtani: ha együtt élünk át egy varázslatos pillanatot.
A jövő szezonban a hónap szinte minden napjára jut egy fellépés, közben forgat is. Van kiemelt szerep?
Nem tudom – talán mindig a legújabb a kedvenc, de a Csókol Anyád! hosszútávon is biztosan közéjük fog tartozni.
Fordította: Zöldi Gergely
Szereplők: Vári Éva és Nagy Ervin
Rendező: Znamenák István
Jelmez: Cselényi Nóra Koreográfus: Dékány Edit Producer: Orlai Tibor
Bemutató: 2009. július 21., 20:00; 95 perc