A rádióról novellák születtek, ezeket kötetbe is rendezték, a rádióról dalok tucatjai szólnak – többek között a rádiókban, sőt filmekben is fontos szerephez jut a kis fekete doboz (Rádió aranykora, Jó reggelt, Vietnám!). A rádió Ottlik Géza képzeletét is megmozgatta, számos szöveget írt a Rádió számára.

A Rádió című gyűjteményes kötet több, eddig kiadatlan írást gyűjtött össze, (néhányat ismerünk- többek között a Próza című kötetből) a könyv irodalomtörténeti jelentősége tehát vitathatatlan. Kevesen tudják, de Ottliknak a háború utáni koalíciós években Huszonöt év magyar irodalma címmel saját műsora vezetett a Kossuthon, sőt státusza volt a drámai osztályon, és már 1938-ban novellát olvasott fel. Tehát az Ottlik-féle eleganciától cseppet sem állt távol a rádió, a hatalmas mikrofonok, és felvevő gépek harmonizáltak legendás zakójával. 

Ottlik egyébként kreatív szerkesztő volt, ott van például a Pesti képeskönyv - Képek a századeleji Budapest című műsora, melyben a magyar irodalom Pest és Buda képének rajzolata jelenik meg. A rádiós műsorokat afféle irodalom-népszerűsítő hévvel, szívvel-lélekkel szerkesztette, egészen 1947-ig, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy kinyílt a kapuja – Márait idézve – a bolsevista pokolnak. Utána önkéntes száműzetésbe vonult, interjúkat ritkán adott, bizalmatlan lett, leellenőrizte mi kerül adásba. 

A Rádió irattárából és Ottlik hagyatékából előkerült anyagok mesterien megírt, népszerűsítő szövegek, érezhető, hogy közérthetőbbre csiszolta az író a mondatait, profi volt, tudta, hogy a hosszú és bonyolult szavakat, mondatfűzéseket nem bírja el a mikrofon. 

Olvashatunk Hevesi Andrásról, aki majdnem olyan titokzatos figurája volt a magyar irodalomnak, mint a nyilatkozatokat rendre elhárító Ottlik, de újra felfedezhetjük Cs.Szabó Lászlót, Kolozsvári Grandpierre Emilt, Némreth Lászlót. Kiderül, hogy Ottlik mennyire szerette a magyar költészetet, és csak sajnálni tudjuk, hogy elveszett egy Kosztolányiról szóló műsora. 

Ottlik a könyv elején a rádióesztétikáról elmélkedik, Máraival rokon hangütéssel moralizál a magyarság műveltségéről, de a legtöbb írás a felolvasásra készült szövegekből áll, melyek könyvbe szerkesztve ugyanolyan élvezetesek, mint egy batár rádiókészüléken hallgatva, melynek sárgás fényét megigézve bámulták eleink. A könyvből csak egy valami hiányzik, egy hangoskönyv, azaz: Ottlik hangja.