Kurt Cobain, grunge, Aberdeen, Seattle, Smells Like Teen Spirit, Nevermind, MTV, X generáció, Courtney Love, depresszió, heroin, öngyilkosság, 1967-1994 - egy rövid, de annál fontosabb karrier mindenki által ismert címszavai ezek. Everett True frissen megjelent könyve most a dolgok mélyére ás.
Everett True a brit Melody Maker újságírójaként ismerte meg a Nirvanát még bőven a nagy áttörés előtt, a Sub Pop kiadós, kislemezes korszakban. Személyesen is jó barátságba került a csapat tagjaival, sőt, állítása szerint ő mutatta be később egymásnak Kurt Cobaint és Courtney Love-ot, mi több, egészen a történet mindenki által jól ismert tragikus végkifejletéig szoros kapcsolatban maradt a párossal. A Cartaphilus kiadó Legendák élve vagy halva sorozatában megjelent könyv tehát méltán nevezhető exkluzívnak és elsőkezesnek.Radio Friendly Unit Shifter
True könyve a tényleg teljesen bennfentes információk és a nagyon erősen személyes, sztorizós jelleg mellett még egy nagy előnnyel rendelkezik: habár a szerző bevallottan elfogult rajongó, esze ágában sincs új mítoszokat gyártani a Nirvanáról, vagy akár csak táplálni a már meglévőket. Vagyis aki a szegény, szerencsétlen, érzékeny művészember Kurt Cobainről szeretne olvasni, aki mindenféle gonosz üzleti összeesküvések eredményeként, saját akarata ellenére került a zeneipar csúcsára, majd aljas, számító felesége rászoktatta a heroinra, végül pedig rejtélyes körülmények között meggyilkolták, messziről kerülje el a 700 oldal körüli könyvet, mert nem neki való.
„A Nirvana Nevermindja körülbelül annyira volt alternatív, mint a Boston első lemeze, és a Bleachnek sem volt több köze a punkhoz, mint mondjuk a Deep Purple 1973-as Fireballjának. A Nirvana klasszikus rockbanda volt, éppen ezért tudtak így áttörni.”
Jack Endino, a Bleach producereA Nirvana karriertörténetének fő vonalai közhelyszámba mennek. A Washington állambeli Aberdeenben egy gyenge fizikumú, hiperaktív, hányattatott gyermekkorú és depresszióra hajlamos fiatalember, Kurt Cobain és iskolatársa, a két méter feletti, harsány party animal Krist Novoselic kedvenceik – The Pixies, Black Sabbath, Sex Pistols satöbbi – hatására zenekart alapítottak. Az olympiai Sub Pop cégnél kiadták hangos, zajos debütáló lemezüket, ami hatalmas feltűnést keltett a ’80-as évek középutas rockzenéjét mindenestől megvető underground körökben, majd a multinacionális Geffenhez szerződve 1991-ben leszállították a következő évtized legmeghatározóbb jelentőségű albumát. A Nirvana a zenei őrségváltás vezérhajója lett, Cobain azonban nem volt képes feldolgozni a sikert, utálta az új rajongókat, a sztárságot, a nyilvánosságot, és egyre többet drogozott. Eközben felesége, a nagyra törő Courtney Love állhatatos tevékenységének következtében zenésztársaival is megromlott a viszonya, a Nirvana demoralizálódott, majd a házasság is tönkrement, a főszereplő pedig két szék között a pad alá esve, a heroinisták mocsarában evickélve fejbe lőtte magát. Nagyjából ennyi a sztori veleje, a könyv pedig ezt meséli el számtalan megszólaló és a szerző személyes anekdotáinak segítségével.
Corporate rock sucks
„Mindenki azt hiszi, hogy a Nirvana felett állandóan viharfelhők gyülekeztek, de ez nem igaz. Mi is nagyon sokat nevettünk, hülyéskedtünk, és ilyenkor ugyanolyan remekül éreztük magunkat, mint más zenekarok.”
Dave GrohlA szerző brit zenei újságíró, aki saját bevallása szerint nem is szereti a hagyományos rockzenét, teljesen más közegből érkezett, így aztán óhatatlanul akad néhány következménye annak, hogy egy rockzenekarról ír. Az egyik, hogy néha igen kínos megállapításokra ragadtatja magát a „külvárosi metal” és az úgynevezett grunge kapcsán. Sammy Hagar és a Van Halen állandóan visszatérő piszkálása különösen fárasztó, némi kis utánajárással simán lehetett volna találni olyan rocksztárokat a ’80-as évekből, akik a nevezettekkel ellentétben meg is érdemlik a gúnyolódást… Ugyanez Nick Cave-re is áll a lilább vonalról. A seattle-i mozgalom egyéb sztárjai, a Pearl Jam és az Alice In Chains notórius cseszegetése, leszarozása szintén nem túl rokonszenves, és az is szembetűnő, hogy a macho rockpózokat, tipikus rockbandákat végig vadul ostorozó True milyen jótékonyan huny szemet a Nirvanánál pepitában ugyanígy megtalálható hasonlók felett. A legnyilvánvalóbb ezek közül a koncertvégi hangszerzúzás hagyománya, aminek rengeteg oldalt szentel a könyv, de a sajtóban zajló Kurt Cobain kontra Pearl Jam szájkarate-hadjáratok kapcsán sem nehéz felidézni a Guns N’ Roses és a Poison hasonló anyázós üzengetéseit pár évvel korábbról… Mindebből persze végső soron nem következik más, mint hogy a pre-grunge éra sztárjaihoz hasonlóan a Nirvana is csak egy rockzenekar volt. Bőrcuccok és veszkócsizma helyett kardigánt meg tornacipőt viseltek, és kissé udvariasabban álltak a nőkhöz, de valahol azért mégiscsak egy tőről fakad minden… Máshol True szimplán nettó hülyeségeket ejt el, például simán legrunge-ozza a Helmetet vagy az Ugly Kid Joe-t.
Ízlés és habitus kérdése, kit mennyire zavarnak majd ezek a dolgok, a könyv olvasmányosságát ugyanakkor egy cseppet sem csorbítják. Sőt, az embernek itt-ott még akkor is „végre valaki kimondta!” érzése támad, ha egyébként a rockzenét illetően abszolút nem tud azonosulni Everett True szemléletével: ilyen például, amikor megkérdőjelezi Kurt Cobain szövegírói kvalitásait, vagy éppen a sárga földig hordja le a Nirvana történetének egyik legtúldimenzionáltabb momentumát, az MTV Unplugged fellépést. A szerző javára írandó az is, hogy óvakodik a nagy végkövetkeztetésektől: nem varrja a tragikus fordulatokat senki nyakába, az olvasó maga vonhatja le a különböző tanulságokat. Például azt, hogy a nagy viharok közepette erősen háttérbe szorult Krist Novoselic és Dave Grohl mennyire rokonszenvesek és emberiek tudtak maradni minden nehézség ellenére. Vagy azt, hogy Courtney Love tényleg nem hasonlítható Yoko Onóhoz, mert ugyan hasonlóan tehetségtelen, csak éppen sokkal rosszabb…
Nem napfényes, habkönnyű olvasmány a Nirvana története, de nehéz letenni.
BLEACH (1989)
A Nirvana bemutatkozó lemeze zajos, agresszív és nyers, ám ennek ellenére – a csapatra jellemző kettősségnek megfelelően – néhol már-már poposan fülbemászó dalok rejlenek a külcsín alatt. Turnéján 1989-ben Budapestre is eljutottak a Tad társaságában, de a fellépésnek csak nagyon-nagyon kevés szemtanúja akadt a Petőfi Csarnok heavy metal klubjában. Kurt Cobain a negyedik dal után a földhöz vágta a gitárját, majd levonultak a színről.
Legismertebb dalok: Blew, About A Girl, Negative Creep, Love Buzz
NEVERMIND (1991)
A ’90-es évek legfontosabb rocklemeze, az alternatív zenei robbanás legfőbb katalizátora, minden tekintetben korszakhatár. Zeneileg a Bleach kakofóniájához képest kommersz, letisztult hangzású album, aligha véletlen, hogy éppen ezzel robbant a bomba. Napjainkig összesen több mint 26 millió példányban kelt el világszerte, és egyetlen minden idők legfontosabb lemezei-típusú összeállításából sem hiányozhat.
Legismertebb dalok: Smells Like Teen Spirit, Come As You Are, Lithium, In Bloom, Polly
INCESTICIDE (1992)
A fejőstehén lecsapolására tett azonnali kísérlet helyett inkább jellemző válasz volt ez a triótól a hirtelen jött mainstream sikerekre. Az Incesticide korábban felvett, de kiadatlan dalok, feldolgozások gyűjteménye, aminek sokkal több köze van a Nevermind előtti Nirvanához, mint az MTV képernyőjén megismerthez. Sok Nirvana-fanatikus örök kedvenc Cobain & Co.-kiadványa.
Legismertebb dal: Sliver
IN UTERO (1993)
Az ellentmondások albuma, melynek végső verziójával sem a kiadó, sem a menedzsment, sem a zenekar nem volt teljesen elégedett, de a rajongótábort is alaposan megosztotta: minden bizonnyal a legzajosabb, leghamisabb és legszándékoltabban non-kommersz rocklemez, ami csak valaha is megjelenhetett multinacionális lemezkiadó gondozásában. 7 millió azért így is elfogyott belőle…
Legismertebb dalok: Heart-Shaped Box, Serve The Servants, All Apologies, Rape Me
MTV UNPLUGGED IN NEW YORK (1994)
1993 őszén rögzített unplugged élő lemez, ami azonban kézzelfogható formában már csak Kurt Cobain halálát követően, a következő évi őszi-karácsonyi lemezpiacra jelenhetett meg. A tragédia mellett az akusztikus gitárokból következő szelídebb hangvétel meghozta az eredményt: a Nevermind után máig ez a Nirvana legsikeresebb kiadványa.
Legismertebb dalok: About A Girl, The Man Who Sold The World, Where Did You Sleep Last Night