Huszonöt évvel ezelőtt, 1984. augusztus 5-én hunyt el Richard Burton, a második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze. Richard Walter Jenkins egy 13 gyermekes, otthon walesi nyelvet használó bányászcsaládban tizenkettedikként 1925. november 10-én született a walesi Pontrhydyfenben.
Leszerelése után vidéki színpadokon lépett fel, 1950-ben New Yorkban, egy évig ismét Angliában szerepelt, majd 1952-ben Hollywoodba szerződött. 1953-ban került a nagy hírű londoni Old Vic társulathoz, ahol Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta (Hamlet, Caliban, Caius Martinus).
Első filmfőszerepét a Nagy Sándorban (1956) kapta, a világhírnevet azonban a John Osborne drámájából készült Dühöngő ifjúság (1958) hozta meg számára. Játszott A leghosszabb nap (1962) című háborús szuperprodukcióban, majd a Kleopátrában Antoniust alakította. Minden idők egyik legköltségesebb szuperprodukciója hatalmas ünneplésben részesült: ebben a nézettség és a siker mellett az is közrejátszott, hogy a forgatás közben szerelmi kapcsolat szövődött a két főszereplő, Burton és Liz Taylor között. Kapcsolatuk két házasságot és válást élt meg: a "se veled, se nélküled" időnként botrányba csapó hullámai állandó témát szolgáltattak a bulvárlapoknak. A házaspárnak a magánéleti gondok ellenére jelentős közös alakításai is születtek: együtt játszottak Az iguana éjszakájában, a Makrancos hölgyben, és felejthetetlent nyújtottak a Nem félünk a farkastól "személyre szabott", vergődő értelmiségi házaspárjaként. A filmet Oscar-díjra is jelölték, de azt csak Elizabeth Taylor kapta meg.
Burton több mint negyven filmben szerepelt, játszott lezüllött lelkészt, alkoholista tanárt, volt VIII. Henrik, Petrucchio a Zeffirelli által rendezett Makrancos hölgyben, pszichiáter a Peter Shaffer Equus című drámájából készült filmben, és ő alakította a címszerepet a Richard Wagner életéről készült szuperprodukcióban.
Utolsó filmjét 1984-ben forgatta Orwell 1984 című művéből. Színpadi alakításai közül különösen a Hamlet emelkedik ki, amelyet 1964-ben a Broadway-n mutattak be John Gielgud rendezésében.
A művész halála után négy évvel svájci nyaralójának pincéjében megtalálták az emlékezetes előadást megörökítő filmet, amelyet kockáról-kockára felújítottak, így a szélesebb közönség is megismerhette.
Burton kiváló versmondó volt, Dylan Thomas - személyes barátja - talán legjobb tolmácsolója. Szerepelt a neve a 30 ezer tévénéző szavazata alapján 2002-ben összeállított "100 legnagyobb brit" listáján, holott a szavazók nagyon szigorúak voltak: a film és színház világából rajta kívül csak Julie Andrews és Charlie Chaplin került fel. Az Oscar-díjra hétszer jelölték, de egyszer sem kapta meg.
Burton többször járt Magyarországon, utoljára 1982-ben, a Wagner-film forgatásakor.
Életében sokszor keveredett botrányokba; 1974-ben az összes BBC-produkcióból kitiltották, mert nyilvánosan megkérdőjelezte Sir Winston Churchill épelméjűségét a második világháború alatt. Burton krónikus alkoholista volt, de nyomorúságát súlyosbította egyre nagyobb hátfájása és az erre kapott fájdalomcsillapítóktól kialakult függősége is. Ötször nősült, kétszer egymás után Elizabeth Taylort vette el.
Alig ötvennyolc évesen, a svájci Celignyben halt meg, ott is temették el.
