Jó-e, hogy nosztalgiavonat visz a szentendrei skanzenban az ország népi tájegységeit jelképező majorságokba? Jó dolog. Tűzoltózenekar játszik, minden olyan, mint egy pásztoridillen.

A bejárat építészeti megoldásai is figyelemre méltóak, sikerrel házasították ki a múzeumi shopot az Osztrák-Magyar Monarchia korabeli vasútállomással. Mivel turista ritkán merészkedik Dél-Békésbe, az ún. Viharsarokba, sokaknak fel sem tűnik: az állomás valójában létezik Mezőhegyesen.

A jellegzetes épületet az ACSEV (Arad-Csanádi Egyesült Vasutak) építette, még Ferencz József is utazott rajta. Mezőhegyes mellett ilyen állomása van Battonyának, és az 1920-ban a határ román oldalára került Pécskának is. A Mezőhegyes–Battonya szárnyvonalat 1877 novemberében adták át, míg a Battonya–Pécska szakaszt 1882. szeptember 25-én állították üzembe. 1983-ban újították fel a battonyai állomást, többmint 25 éve. Azóta elkorhadtak a díszítő faragások és részint a korlátok is, a mezőhegyesi állomás sincs jó állapotban, és akkor még finomak voltunk.

És akkor az ember elutazik Szentendrére, és mit lát: az eszményi módon felújított mezőhegyesi állomást. Csak éppen nem a Dél-Alföldön, hanem: Budapesttől 20 kilométerre. Megint a pestiek jártak jól. A dolog nem lenne ennyire zavarba ejtő, ha nem tudnánk: a Battonya-Mezőhegyes közötti szárnyvonal rajta van Kóka János halállistáján.

Ideiglenesen megúszta a kivégzést a battonyai állomás (mely ugyanolyan, mint a mezőhegyesi), de lehet, hogy a következő racionalizálási hullámnak már áldozatul esik. Talán nem tűnik demagógiának, ha megkérdezzük: nem lett volna jobb, ha eredeti környezetében újítják fel e két vasútállomást, mintsem, hogy egy témapark ride bejáratához tegyék, pusztán illusztráció gyanánt?

Higgyék el, nagyon hülye érzés álldogálnia egy battonyainak és egy mezőhegyesinek e mesevilág peronján, ahol tűzoltó zenekar piros ruhában játssza a Rákóczi indulót, miközben a szülőföldjén a halálos ítéletre várnak az egykoron gyönyörű állomások.

EU-s pénzekből épült fel a szentendrei objektum. Rendben van, nem irigyeljük Szentendrét, sőt a békésieket büszkeséggel tölti el, hogy észrevették épített örökségeit, de az EU éthoszába ugyanúgy beletartozik a régiókban való gondolkodás. Ha funkciót adnának az eredeti vonalaknak és megnyílna Arad felöl a vasúti átkelés lehetősége, nem egy meseországban nosztalgiáznánk folk art szuvenírekkel a kezünkben, hanem a kapcsolatot teremtenénk más régiókkal.