Megjelent a budapesti The Idoru harmadik teljes nagylemeze, a Face The Light. A hardcore/punk közegből érkezett, ám mára dallamos, slágeres rockzenében utazó zenekar alapító gitárosával és vezetőjével, Szalkai Tiborral beszélgettünk a közeljövőben esedékes tagcserékről és sok más egyébről.
Nem nem tudtunk, nem is akartunk senkivel megállapodni. Tudja mindenki, miről szól manapság az underground modern rokkolás, és hát nem a nagy haszonról. Így hát nem a kiadó számít, hanem az, hogy rátalálj, vagy rád találjanak olyan lelkes és megbízható emberek, akik „szerelemből” foglalkoznak veled. Sokkal messzebbre fogsz így jutni, mintha „érdekképviseletekkel” szerencsétlenkednél, hiszen ezek csak a saját érdeküket tartják szem előtt, tőlük igazából meg is dögölhetsz, ha már nem hozol a konyhára. Mivel pénz kevés van a zenének ebben a szegmensében, komolyabb cégek magasról leszarják, mi folyik itt. Kisebb cégek munkáját meg egy agilis ember is el tudja végezni, főleg, ha ismerősen cseng a neve a szakmában, vagy ha veszi a fáradtságot és utánajár dolgoknak. Kurvára nem az számít itthon, hogy milyen kiadód van, hanem az, hogy mennyien szeretnek! Egy kiadó jelenléte nem garantálja az emberek szeretetét.
Mennyit számít ma Magyarországon az, hogy áll-e kiadó egy rockzenekar háta mögött, akár nemzetközi nagy, akár független hazai?
Akkor számít a kiadó, ha pénzt pumpol beléd, amúgy lófaszt sem ér. Ez egy üzlet, ne is áltassa magát senki. Ha hozhatsz a konyhára, akkor szóba állnak veled, ha nem, akkor teljes mértékben ignorálnak. Ha eljutsz fáradtságosan, áldozatokat hozván egy szintre, ahol már lehetne belőled keresni, azt általában magadnak köszönheted, és azoknak, akik szerettek-szeretnek, segítettek-segítenek, nem pedig a cégszerű intézményeknek. Innen már lehet tárgyalási alapod, viszont semmi mást nem fog csinálni a kiadó érted, ha esetleg megegyeztek, mint azt, hogy berak a szokásos futószalagra, beilleszt a kitaposott infrastruktúrájába, mint egy darabot a kirakós játékba. Előre ki tudja következtetni, hogy mennyit tud akasztani belőled, és semmi extrát nem tesz meg érted, rengetegszer még a telefont sem veszi fel, ha hívod. Kvázi te jutottál kemény melóval odáig, hogy valakinek kisebb pénzösszeget termelj, aki valaminek okán csak betoppan az életedbe, szépen csűri a szavakat, és keres rajtad úgy, hogy meg sem erőltetni magát. Közben te folyton folyvást fáradtságosan melózol koncertről koncertre, próbáról próbára, arról nem is beszélve, hogy a stúdióköltség is 100 százalékosan téged terhel. Aztán ha elfogy a tiszteletpéldányod a saját lemezedből, akkor vásárolhatsz tőle. Ennyi év után kell ez nekünk? Nem! Kábé ugyanannyit kellett beleinvesztálni a lemezbe így, hogy magánkiadásban jött ki, mintha a másik utat választottuk volna. Viszont ott van ezer lemezünk, amivel azt csinálunk, amit akarunk. Esetleg a minimál külföldi kapcsolataim révén eladhatok jó párat terjesztőknek. Ámbár én megértem a kiadók nézőpontját is, pont ezért nem dolgozom itthon velük. Külföldön nem igazán akar senki se belénk, se más, főleg magyar bandába fektetni. Akkor jár jól egy zenekar mondjuk egy külföldi kiadással, ha annak a kiadónak pont beleillik a profiljába, mert akkor könnyen eljutsz a potenciális felvevőpiachoz, a műfajbeli emberekhez. Itthon nincs ilyenre szükségünk, és amúgy sincs olyan magyar kiadó, aminek a profiljába pont beleillenénk, de még talán távolról sem. Ha meg onnan nézem, biztos nekik sem könnyű a dolguk most, a globális lemezeladási válság miatt.
Zeneileg szerinted miben tér el leginkább az új album a Monologue-tól? Melyik dalt érzed a legfontosabbnak a lemezről, ha egyáltalán van ilyen?
Az előző is profi meló volt, de ez pályafutásunk eddigi csúcsa. A legmarkánsabb különbséget a produceri munka jelentette. Most hivatalosan is megbíztuk Varga Zolit a produceri feladattal a hangmérnöki meló mellett, nemcsak úgy ad hoc módon, mint a múltkor. Övé lett a hatalom, az ő véleménye számított a legjobban bizonyos kérdésekben. Szépen kitett magáért! Szeret is minket, meg óriási zeneértéssel, zenekultúrával rendelkezik, és ez a kombó verhetetlen. Amíg zeneiskolába járt, fel volt mentve zeneelméletből, aztán baszott lediplomázni, mert a családjával és a stúdiójával /Bakery/ volt elfoglalva. Ez ám az ember! (nevet) A lemez legfontosabb dala pedig a Let ’em Pass Away.
Úgy tudom, ezekben a hónapokban eléggé mozgásban van a felállásotok: egy doboscserére már sor került, de a basszusgitárosi posztra is új ember kerül, sőt, szeptembertől elválnak egymástól Bödecs András és a zenekar útjai. Mi az oka ezeknek a változásoknak?
Ember, tudsz te kérdezni, ha akarsz! (nevet) Vegyük szép sorjában. A dobos Szabó Lacinak teljesen más elképzelései voltak mind zenei, mind zenekarvezetési téren. Mivel ő domináns személy szeretett volna lenni zeneileg, nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy az ő ötletei inkább egy másik, kötetlenebb stílusba illenek attól függetlenül, hogy a mi stílusunk is elég kötetlen. Muzikalitása révén vannak ambíciói húros hangszeren is, és folyamatosan fárasztott minket a gitártémáival, amire semmi szükség nem volt az ég egy adta világon. (mosolyog) Ezek a feszkók 2-3 hónapja tetőztek, és nem volt értelme tovább húzni együtt. Majd most, az új zenekarában, ahol gitáros posztot tölt be, megmutathatja a megmutatni valóját. Helyére Kocsis Máté jött a Garden Of Edenből. Garden Of Eden… Furi, mi? Mit keresett ez a srác eddig ott? Ő igazából határozottabban erre a stílusra született, mint Laci, és karakterileg is jobban passzol az Idoru-ba. Érdekes módon a szakítás után Szabó Lacival tök jó lett a viszony. A basszer ügy is adta magát. Eljutottunk egy szintre, ahol csak olyan emberekkel tudunk együtt dolgozni, akiknél prioritást élvez az Idoru. Matyinak, mint tudjuk, a Shell Beach az első, ami nyilvánvaló, hiszen onnan jött hozzánk „másodállásba” pár éve. Vele a próbateremben volt a legjobb a meló, remek bőgős és nagyon muzikális, jó zenei érzéke, zenei felfogása van, cserébe tolerálhatatlanul link. Az ő helyének a betöltésére még nincs fix ember, de már próbálunk egy esetleges utóddal, nemsokára elválik, mi lesz az illető sorsa. Andrással meg az a helyzet, hogy még mindig nem tudott kinőni a gyerekkori beleszarós punkrock önmagából. Ez egy bizonyos hozzáállást, mentalitást eredményez, ami totálisan meggátolja egy projekt komolyabb szintre vitelét, vagy a profi közös munkát. Nagyon szubjektív, zárkózott, kompromisszummentes életet élni vágyó arc, aki egyelőre jól elvan a saját szűk keretekkel határolt világában, és nincsenek „magasztosabb” céljai a zenekarosdizással, mint önmaga szórakoztatása. Hidd el nekem, hogy különböző célú emberek együttese mindig feloldhatatlan problémákhoz vezet, ami minket is utolért. Big és jómagam többre vágyunk, de hát ez érthető, mert mi zenélünk a legrégebb óta együtt, és nekünk vannak a legmélyebb tapasztalataink.
Nem kockázatos-e énekest váltani gyakorlatilag közvetlenül az új album megjelenését követően? Lehet-e már tudni, ki lesz az új frontember?
De, ebben van csak az igazi kockázat. Mit tehetsz, ha hiszel valamiben? Vagy ha nem hiszel valamiben… Követni kell a hited, mert az hozza életed legfőbb tapasztalatait. Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobbat nyerhetsz is, nemcsak veszíthetsz. Most mi is így teszünk, mert már boldogtalanok voltunk együtt. Szerintem pont abban lett volna nagyobb rizikó, ha nem vele hozzuk ki az új anyagot. Biztos tutira elcsúsztunk volna sokkal, de sokkal, de sokkal jobban, mint most, és rengeteg nehezen megoldható koordinációs problémákkal kellett volna megküzdenünk. Különben is, amikor a problémák begyűrűztek, már benne voltunk a felvételekben. Onnan meg nem lehet egykönnyen kijönni, ha fix koncepciód van, és különben is úgy elúsztattuk volna a stúdiót is meg magunkat is anyagilag, amit Gyurcsány Ferenc is megirigyelt volna. Én öt hasonló gondolkodású, célú, hozzáállású emberben hiszek, akik minden erejükkel a közös cél megvalósítása érdekében élik az életüket, gondolkodnak, cselekednek. Amúgy meg, most őszintén… nem a Guns vagyunk! Mennyire fontos a mi problémánk a világegyetemnek? Semennyire. Véleményem szerint nem vagyunk még ebben az országban sem annyira népszerűek, hogy tömeges tüntetések lennének egy ilyen döntés nyomán. Megpróbáljuk, aztán elválik, mi lesz.
Nyilván még korai a kérdés, de mennyiben fogják szerinted befolyásolni a tagcserék az Idoru megszólalását akár élőben, akár stúdióban?
Hmmm… nem hinném, hogy drasztikusan. Mondjuk élőben mindig is probléma volt az énekbeli megszólalással, mert Andrásnak halk a hangereje. Reméljük, az új felállással legalább ez megváltozik, ha esetleg más nem is. (nevet) Nálunk mindig az ének volt a legfőbb gócpont. Rengetegen befogadhatatlannak tartják az Idoru-t pont az ének miatt, viszont vannak jó páran, akik pont azért szeretik, főleg a tinilányok köreiben. (mosolyog) Én amondó vagyok, hogy Lukács Lacin kívül mindenki pótolható, ha elég keményen dolgozik az utódja. Az új jelölt élete legnagyobb esélye előtt áll, majd elválik, mennyit tud kihozni a helyzetből. Könnyű dolga nincs, mert Andrásból a szar is ki lett facsarva a stúdióban, és nagyszerű lett a végeredmény. Ha András bármelyik kritikusa azt hinné, egyszerű feladat az Idoru énektémáit elénekelni, csak próbálja meg, aztán majd rádöbben a marha! Élőben, mozgás közben meg pláne mocskos nehéz megfelelő teljesítményt hozni.
Elégedett vagy-e a zenekar jelenlegi pozíciójával itthon? Mennyi az átlagos nézőszámotok bulinként, és melyik területeken a legerősebb az Idoru?
Na végre, értelmes kérdések! (mosolyog) Hát, mint zenekarvezető nem vagyok elégedett, mert sokkal ambiciózusabbnak tartom magam és a bandát. Szerény véleményem szerint sokkal nagyobb publicitást érdemelnénk, csakúgy, mint sok más sorstársunk. Pont azon dolgozom, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. Nyitott vagyok sok mindenre, de természetesen vállalhatatlan kompromisszumot én sem lennék hajlandó meghozni. Egész egyszerű a képlet. Részemről, mint zenekar üzemeltetője, túl sok lett beletéve minden téren ebbe az egészbe ahhoz, hogy itt megragadjon a történet. De ezt csak egy másik hasonló helyzetben lévő zenekar vezető értheti meg, érezheti át, vagy mondjuk egy cégvezető. Aminek a levét természetesen a csajom issza meg, hiszen ő látja a búrámat minden este, és érzi át a nem kevésszer szomorkás lelkivilágomat, amikor újabb és újabb, várt vagy nem várt nehézségekkel küzdök, vagy olyan munkákat végzek el kényszerből, amit másra nem tudok bízni. Budapesten, ha szerencsénk van, befizet ránk 400 ember, de a realitás a 250-300. A múltkoriban vontam egy vidéki átlag nézőszámot. Mit tippelsz, mennyi lett? Hát 98,3… Ami baszott jónak számít manapság a színen, de igazából félelmetesen kevés. Külföldön, ahol ismernek, olyan 100 körül hozhatunk embert klubokban.
Régóta aktívan zenélsz. A zeneipar kontra illegális letöltések témát ezerszer körbejárta már mindenki, arról azonban kevesebb szó esik, hogy mennyiben más a mai közönség hozzáállása az élő zenéhez, mint mondjuk a 10 évvel ezelőttié?
Nézd, a zene évtizedek óta a különböző ipari cikkek értékesítését megkönnyítő eszköznek számít a nagyvilági bizniszben. Hányan vesznek ilyen vagy olyan gitárt, zenecuccot, ilyen vagy olyan ruhát, mert a „hősük” is azzal játszik, olyanba jár? Rengetegen! Nem szól másról az egész mint arról, hogy a befolyásolható korban lévő tizenéveseket ki tudja a legjobban meghülyíteni. Ők jelentik az igazi piacot. A klubost sem érdekli más, mint a pultbevétel, és a szervezőt is csak a számok érdeklik. Tökmindegy, mivel, csak haszon legyen rajta, ez a képlet. De ezzel valszeg nem mondok neked újat. Rengeteg iparág épül a zenére, zenekarokra, rajongókra. És az a tendencia, hogy nekik éri meg a legjobban. Természetesen 10 éve kicsit más volt a helyzet, mert kevesebb zenekar létezett, és nem volt annyira felhígulva az agymosó, értékeket kiölő média folytán az egész, pedig már akkor is jócskán kézen fogva járt a zene és a divat. Kisebb volt a kínálat, ami kedvezően hatott a keresletre. Most már rengeteg a banda világszerte, és a 10 évvel ezelőtti nagyok is jócskán nyomulnak még. Óriási a harc, a verseny, a teperés pont azért, mert ha egy pillanatra megállsz, halott vagy. Egyből beférkőznek a helyedre. De így van ez az élet minden területén. Otthonról a gyerek már szépen el tudja szórakoztatni magát a nettel, egyre kevesebb értelme lesz kimozdulnia. Ez egyrészt rossz, mert csökken a koncertre járók száma, másrészt meg óriási promóciós lehetőség. Én leszarom, ki mit tölt le, főleg azt, ha az én szaromat töltik le, mert az én bandám jövedelmét nem a lemezeladások jelentik, hanem leginkább a koncertek és némi Idoru-s ruházati cikk eladása. Ha letölti valaki a zenénket, és utána lejön a bulinkra, jól érzi magát, velünk énekel, netántán vesz egy pólót is, aztán haza megy és jó érzéssel fekszik le, akkor már bőven eleget tett értünk. Amúgy meg manapság már akkora a kínálat vidéken is, hogy szelektálnak a srácok, mert sem pénzük, sem energiájuk nincs minden bulira. Ez a zenekari túlburjánzás a közönség érdektelenségében csapódik le. Egy kezemen meg tudom számolni, hány modern rockbandának van értelme több vidéki városbeli koncertet lebonyolítani, viszont el sem tudok számolni addig, amennyi van. Letöltés ide vagy oda, egy koncert adta spirituális élményt semmi nem pótolja, ezt az ember csak személyesen élheti meg!
Számít-e egy Idoru-szintű zenekarnak, hogy mennyi CD-je fogy? Zavar-e, ha valaki a netről szedi le a lemezeteket?
Nem leszek depis, ha nem mennek jól az eladások, mert tudom, látom, hogy a mai fiataloknak a kényelmére apellálnak a nagy cégek, zenei téren is. Mi sem okoz kényelmesebb zenehallgatást, mint egy iPod vagy egy mp3 lejátszó. Szinte mindenki így hallgat zenét, vagy kocsiban, vagy számítógépről. El tudsz képzelni egy mai fiatalt, aki megy discmannel az utcán? Vagy felrak egy bakelitet? Vagy berak egy kazit? Hát én sem teszem, basszameg, pedig elmúltam már 30. Az én időmben a kazettamásolás volt a legnagyobb sláger. Sokszor elérzékenyülök, amikor meglátom egy általam kedvelt banda műsoros kaziját valami lehetetlen helyen. Mindegy, nincs is értelme a régi időkről beszélni, mert a maiak nem tudják átérezni azokat az időket, és nem is kell… Már minden megszerezhető a netről, akkor meg minek baszakodni mással? Könnyen megy, gyorsan, viszonylag jó minőségben és ingyen! Ezzel nem lehet versenyezni.
Idegesít-e, ha leemózzák a zenekart? Te hogyan írnád körül a stílusotokat, és kiket említenél, ha meg kellene említened a fő zenei hatásaitokat?
Pont leszarom, ki minek titulálja a bandát. Igazából a kategorizálás mindig inkább a kategóriát felállítóról állít ki bizonyítványt, még kevésbé a bandáról. Az Idoru zenei csapásvonala 80 százalékban nekem köszönhető, vagy átkozandó, én pedig Depeche Mode-on és U2-n nőttem fel, utána jött csak a rock meg a hardcore. András énekstílusa meg a Bad Religion, Satanic Surfers, Ignite énektémáira hasonlít, ha ki kellene emelnem bandákat. Ebből áll az Idoru style.
Milyen külföldi aktivitásokra készültök a közeljövőben? Van-e értelme erőltetni a külföldi jelenlétet?
Nem sokra, és szerintem nincs értelme az erőltetésnek egyelőre. Ha jön valami értelmesnek tűnő lehetőség, akkor természetesen megyünk.
A magyar rockzenekarok közül szinte egyedüliként játszottatok Japánban. Mik a legnagyobb különbségek a japán közönség és a hazai között?
A japán közönség sokkal barátságosabb egymással, nem úgy, mint nálunk. Alázatosak és tisztelettudóak. Itthon mindenki keveri a szart, miközben vergődünk faltól falig a szaros biliben, mindenki bohóckodik össze-vissza és azt hiszi, valami kurva fontos dolgot csinál. Kevesen vagyunk, és mégis széthúzunk, nemhogy összetartanánk. Igazi ostoba barmok módjára viselkedünk és gondolkodunk!
Cél-e, hogy visszamenjetek a Távol-Keletre, vagy inkább csak amolyan érdekes kalandtúraként nézitek a dolgot utólag?
Nagyon érdekes, durván emlékezetes kalandtúra volt! De abszolút nem motivál a visszatérés, leginkább azért, mert semmi értelme. Voltunk többször is, láttuk amit látni lehetett, látni kellett a színtéren és még sokmást is. Visszamenni? Majd ha fizet valaki azért, hogy visszamenjünk! Természetesen naiv dolog lenne ebben hinni. Annyira népszerűek azért nem vagyunk odaát, és amúgy is nagyon szűk kis réteg szereti az ilyesfajta rockzenét a felkelő nap országában.
Hogy emlékszel vissza a tavalyi Newborn megmozdulásra? Milyen érzés volt ismét színpadon állni, és elképzelhetőnek tartod-e, hogy valamikor még együtt zenéljetek?
Kurva jó volt, csupán fel kellett eleveníteni a régi jó emlékeket, rutinokat. Az apropója volt szomorú inkább a megrendezésnek, hiszen ez egy rákos barátunk megsegítésére irányuló segélykoncert volt. A srác azóta sajnos meghalt. Mindazonáltal simán benne lennék még Newborn bulikban világszerte. Nem kell bizonyítani senkinek, ismerjük egymást, csakis a jó dolgokra tudunk koncentrálni és a felhőtlen szórakozásra, szórakoztatásra.
