Két robotizált prosti, egy technorajongó egyetemista, egy strici és egy jövőből jött lány. Nem valami "Zs" kategóriás sci-fi szereplőiről van szó, hanem egy kortárs japán társulat előadásában szereplő karakterekről. Az Európában turnézó Fai Fai együttes díjnyertes, My name is I love you című produkcióját a Szkénében láthatta a közönség.
A Fai Fai azon mottó jegyében táncol és játszik egy Tokió nevű megapoliszban, mely telis-tele van irodistákkal, varjakkal és hányadékkal, hogy 'mi globálisak vagyunk, elgondolkozunk a dolgokon, felelősséget érzünk szűkebb környezetünk iránt" - vallja magáról a társulat.
A My Name is I love you-ban a szeretetről, a szerelemről és a szexualitásról gondolkodnak, ha nem is nagyon eredetien, de gondolataikat eredeti formában tálalva. A cselekmény helyszíne ebben az előadásban is Tokió, azon belül pedig egy Shibuya nevű tér, ahol van egy Hachiko nevű kutyaszobor, ami nagyon népszerű találkozóhely a fiatalok körében. Hachiko arról volt híres - mondja el a társulat egyik tagja bevezetőjében -, hogy még azután is várta gazdáját, hogy az meghalt. Az előadás, amely pénzért vásárolt, beteljesületlen, vagy ideig-óráig tartó szerelmekről szól, itt a rendíthetetlen hűség szobránál zajlik. Egy olyan világban vagyunk, ahol a robot fellázad sorsa ellen és érzelmekre vágyik, az ember pedig arra, hogy géppel szeretkezzen, amúgy pedig rosszul van az emberi test látványától, érintésétől, még saját testétől is undorodik. Az előadás szerint a jelenben az öltözködés, a divat számít és a lényeket csupán a gépies szex köti össze, viszont a jövőből jött lánytól megtudjuk, hogy az ő korában már nem hordanak ruhát az emberek, de a szexualitás is eltűnt a világból.
A jelennel és a jövővel kapcsolatos sötét vízióit a Fai Fai sok humorral, játékossággal festi elénk, a látványban nincs semmi, ami durva, obszcén, vagy nehezen emészthető lenne. Ha az előadás nyelve nem angol, hanem japán lenne, s így nem érteném a szöveget, azt hinném, hogy egy vidám, táncos betétekkel tarkított gyerekelőadást látok. Az improvizációk során kialakított produkcióban gyakran elcsúsznak az arányok. Bár az előadás tele van váratlan ötletekkel - például, amikor a szexrobotokat árusító szereplő a "Yes we can" feliratú pólóját hirtelen felrántja és a pólója belsejére nyomtatott Obama arcképet a fejére húzva beszél tovább -, némelyik jelenet túl hosszúra nyúlik és öncélú bohóckodásnak tűnik, azt az érzetet keltve a nézőben, hogy nem egy európai turnéra indult, elismert kortárs társulat díjnyertes előadását látja, hanem egy nemrég verbuválódott egyetemi színjátszókör próbáját.
Forrás: a Fai Fai fotógalériája a flickr-en
A legfelejthetőbb momentum az előadás vége, amely a társadalmi, értékrendbeli problémákra érzékeny fiatal csapat groteszk, ironikus előadását egy közhelyesen giccses slusszpoénnal zárja le. A Soft névre hallgató robotprostit leszámítva minden szereplő sorsa elrendeződik. A színpadon közepén álló, félig ember-félig robot szexgép - Rino Daidoji - kétségbeesve keres valakit, aki szerelemből szeretné őt, ekkor a közönség soraiból kisfiú szalad be a színpadra és lelkesen mesél a narrátor Nagy Olgának, majd -a szeretetéhes szexgépet a színpadon magára hagyva- kisétálnak a színpadról, miközben pajkosan duruzsolva megbeszélik, mit néznek majd meg közösen a moziban.
Fai Fai: My name is I LOVE YOU
Rendező: Chiharu Shinoda, Yon Kitagawa
Színész: Shiro Amano, Rino Daidoji, Mai Nakabayasi, Kinuyo Nogami, Nagy Olga
Díszlet: Ayami Sasaki
Jelmez: Kyoko Fujitani
Fény: Keita Ito
Producer: Chisako Nakajima
Művészeti vezető: Yon Kitagawa