Ismét lezajlott az egy hetes pszichedelikus pihenés Ozorán. Kicsit minden nagyobb volt, több volt, és valahogy így már a spirit sem feltétlen a régi, de azért jó mulatság volt.

Csaknem 17 ezren látogattak el idén Dádpusztára, hogy egy olyan élményben lehessen részük, amit egyetlen fővárosi vagy vidéki fesztivál sem kínál számukra: egy hét egy gyönyörű völgyben, sok-sok külföldivel, chai-jal és vega tésztával, ugri-bugrival vagy épp lazítással, pihenéssel.
Bár az utóbbi valahogy idén nehezebben ment, köszönhetően az önkéntes disk jockey-knak, ami igen nagy problémája lehet a szervezőknek is az elkövetkezendő években: az idei Ozora fesztiválon ugyanis úgy esett, ha épp a színpadon nem volt senki, több sátorban is gondoskodtak arról, hogy zúzzon a killer és dübörögjön a ritmus, és sajnos ez tényleg sokaknak okozott kellemetlen perceket.
Így történt hát velünk is, hogy az utolsó esténken egészen egyszerűen ránk épült egy diszkó, és ha nem kapjuk szét nagyon gyorsan a három sátrunkat, akkor két órán belül a hálófülkénk lett volna a chill, az előterünk pedig a táncparkett. Szóval, bár A Gyűrűk Urává kerekedett az utolsó est, és az orkok gyűrűjéből hétvégén szinte lehetetlen volt szabadulni, az előtte való egy hét azonban ismét a szabadságról és a nyugalomról szólt - azaz mindenkinek máshogy, mással, a lényeg, hogy ott vagyunk. Igaz, idén kicsit túl sokan. Mert bizony a hétvégére elszaporodtak a parti turisták, a nézelődők, olykor agresszívnek tűnő, igencsak izmos kardfogú tigrisek, és sajnos ahogy valami belekerül a mainstream hullámba, akkor bizony az már valahogy nem az igazi.

És ahol sok ember van, ott sok a szemét is: mármint az a bizonyos, ami a földön hever. Igaz, a szervezők tényleg mindent elkövettek, hogy ez ne így legyen, kedves kis takarítóbrigád jött-ment a fesztivál területén naponta kétszer, de azért idén így is bokáig állt sokszor a csikk és a sörösdoboz (pedig a bejáratnál még csikkgyűjtőt is kaptunk).


Mindezt leszámítva azonban minden maradt a régiben: gyönyörű lányok és fiúk, szenzációsan táncoló, tüzes meteorokat és színes poikat zseniálisan birtokló zsonglőrök, rengeteg finomság (leginkább euróban mérve) és szépséges ékszerek, füstölők, manókapucnis pulóverek, masszázs és fodrászat, remek dekorációk (kis és nagy gombák, szalmabábuk) - tényleg minden volt, ami csak kellhet, mármint a folyamatos goán és a pálinkán túl. No és az évről évre bejárandó, kukoricásban kialakított labirintuson túl is.

A hét legnagyobb zenei élménye az első nap játszó Juno Reactor, valamint a hosszú ideje nem koncertező Shpongle volt; mindkét zenekar egyedi produkcióval, cd-minőségben (élőben) éneklő vokalistáival és hihetetlenül látványos show-val lazították, színesítették és kerekké tették az egyébként megszokott goa-felhozatalt, amit idén is erős nevek tarkítottak (úgy, mint Talamasca, Atmos vagy épp a zárónapon fellépő Man With No Name), és a 35 fokos hőség sem akadályozott meg senkit abban, hogy nappal bulizzon - meg aztán persze este is.

Reméljük, nem igaz a hír, miszerint legközelebb csak 2011-ben lesz újra Ozora Fesztivál, mert azért tömeg meg szemét ide vagy oda, kell egy hely. Ez pedig az.