Csukjuk be a szemünket, és képzeljük el: mi lenne, ha felszednék a síneket a Blaha Lujza tértől a Moszkváig, és fél óránként indítanánk buszokat a villamosok helyett.

Ezt bizonyára nehéz megértenie Antali Károly közlekedési kormánybiztosnak és az irányítása alatt vezetett csapatnak, ahogy nehéz volt megértenie két éve Kóka Jánosnak is. A MÁV vezetői újra elővették a halállistát: közel kétezer kilométer vasutat zárnának be. Azok, akik vidéken élnek, több száz kilométerre a fővárostól nagyon szerény érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, nem tudják megvédeni magukat.
Mit tehettek a battonyaiak, amikor megtudták, hogy a körzeti mentőállomás egy Kunágota nevű faluban lesz, ahonnan csak földút (!) visz Battonyára... Semmit. Elfogadták, hogy kerülő úton, jelentős késéssel ér majd ki hozzá a mentő. Elfogadták, hogy szerényebbek az életesélyeik. Akik a periférián élnek, azokkal bármit meg lehet csinálni. Például be lehet zárni a vasútállomásukat. Mit tud tenni az, aki vonattal akart Szegedre menni? Semmit. Tudomásul veszi, hogy 2010-től nem lesz vonat. Kocsit bérel a szomszédtól, aki tízezer forintért elviszi. Vagy megnézi, megy-e busz, amelyen annyian vannak, hogy a fasirtos zsömléjét sem tudja megenni.
Mit kezd a politika ezzel? Magasról tojik rá. Majd ha jönnek a választások, a nyugdíjasok és a segélyekből élők megkapják a művházak udvarán a nőnapra szánt szegfűt, húsvétkor a kötözött sonkát, és szevasz paraszt.
Ilyenkor jön ugyebár az az érvelés, hogy a vasút kihasználatlan. Persze, részben igaz, de jórészt azért, mert negyvenévesek a vagonok. Ugyanaz az illatkombináció lassan fél évszázada: a rántott hús szaga, a napon felmelegedett műbőrülés szaga és a húgyszag. Illatornamentika. Nem történtek fejlesztések, ugyanaz a dömötör WC-tartály áll az állomásokon, mint 1979-ben, amikor először vittek Pestre, hogy megnézzem a zsiráfokat az állatkertben. Mindent hagytak lerohadni, most pedig bezárnák a vasútállomásokat.
Nincs ugyanolyan joga egy mezőhegyesinek, mint egy pestinek? Egy mezőhegyesi Szegedre akar menni, mert ott tanul. Egy budai a Moszkva térről akar eljutni az Astóriához, mert ott tanul. A mezőhegyesinek kevesebb joga van az utazáshoz, és a tanuláshoz, mint egy budapestinek? Miért rontanak a vidékiek amúgy is szerényebb életlehetőségein?
Van-e joga Antali Károlynak ahhoz, hogy megfossza a lakosságot az utazás alapjogától? Nincs joga hozzá. Ha már súlyos milliókat keres havonta a mohácsiak, a gyöngyösiek, a komlóiak, a zirciek, a battonyaiak adóforintjából, akkor a fejlesztéseken kéne törnie a fejét, nem a leépítéseken. Ott van az Esztergom-Budapest közötti vonatközlekedés példája. Néhány éve kulturált, korszerű vonatokat állítottak pályára, azóta a buszforgalom ezen a vonalon visszaesett, szinte mindenki a csodavonattal akar utazni. A dolog ilyen egyszerű. 1874 kilométer - ismerkedjünk ezzel a számmal! 1874 kilométerrel rövidítik meg az országban élők életlehetőségeit.
Arcpirító, hogy milliárdokat költöttek a szentendrei skanzenben újraálmodott mezőhegyesi vasútállomás felépítésére, miközben az eredeti ott rohad egy rozsdaette cukorgyár és egy fonnyadt kukoricatábla között. Miközben az EU-s regionalitásról beszélnek, eszükbe sem jut a Szeged-Mezőhegyes-Battonya- Pécska-Arad vasúti szárny feltámasztása. Inkább megszűntetik a battonyai, mezőhegyesi állomást, végleg megfosztva a régiót attól, hogy valamikor feltámadjon, hogy újra kialakuljanak a gazdasági és kulturális együttműködések a határ túloldalán lévő településekkel.
Mit lehet erre mondani? Semmit. Valamit mégis. Azoknak, akiknek nem szívügye a magyar vasút, akiket nem csapott meg a mozdony füstje, azok bízzák a MÁV ügyét azokra, akik a vasutasban nem egy Koltay Robi-féle baktert képzelnek el, aki szalmatörekes, gyűrött egyenruhájában bukdácsol a töltésen, hanem egy normális embert.
Ajánlott olvasmány
Régi kút
Mindenki az őrült professzort akarja
Gyereknek pornót?
Nem éri meg híres nőt verni