Tavasszal jelent meg a budapesti Turbo első lemeze, amire sokan fel is kapták a fejüket. Tanka Balázs énekessel beszélgettünk.

Turbo (b-j): Delov Jávor dobos, Jero basszusgitáros, Tanka Balázs énekes, Vígh Dávid gitáros,
Dure billentyűs

Kezdjük a legelején: hogy jött létre a zenekar?

2005 környékén alakultunk teljesen baráti összeröffenésként, egyébként mindenki máshol és más stílusban zenélt. Én metalt játszottam, Vígh Dávid a Carbonfoolsban éppen ilyen trip hopos dologban utazott, előtte meg a VHK-ban, Barbed Wire-ban. Akkoriban Bardóczy Gabi dobolt nálunk, aki meghatározó része volt a zenekarnak – például nála próbáltunk –, de aztán kiszállt, mert máshogy és mást akart csinálni. Az első koncertünkre a Szigeten került sor, amikor még végleges nevünk sem volt, de játszogattunk például a Fészekben meg itt-ott, és észrevettük, hogy egy csomó mindenkinek bejön a zene, még akár jobban is, mint a főzenekaraink. Valamilyen szinten tehát a közönség inzultálására lett belőlünk igazi zenekar. Ehhez persze komoly tagok is kellettek, így bevettük a korábban a Rémemberben játszó Jerót basszusgitáron, az akkori basszusgitáros, Dure pedig átnyergelt Hammond orgonára. A dobos Delov Jávor már maga jelentkezett. Ő aztán tényleg tök más vonalról érkezett, a Barabás Lőrincnél dobol.

Az elejétől fogva olyan típusú zenében utaztatok, mint ami a lemezen is hallható?

Az első próbálkozások még kicsit egyszerűbbek voltak, akkoriban amolyan The Hives-szerű ösztönrockban utaztunk. Vélhetően a zenei kvalitások is benne voltak ebben, hiszen Dure például egy csomó hangszeren játszik, de egyiken sem jól. (nevet) Nagyon sok dalt ugyanakkor ő hozott, egy sor 2.30 perces punkslágert, amire aztán én magas hangon rákárogtam valamit. Ilyen például a One More Time is, aminek klipje is van. Ez egy szimpla Super 8-as klip, ami körülbelül 60 ezer forintból készült még a demófelvételhez, de az embereknek valamiért nagyon bejön… Csak később fordultunk ebbe a progrockos vonalba.

Vagyis ez deklaráltan progrock?

Mi annak hívjuk, de voltunk már minden… Eleinte art rocknak is neveztük. Ahány év, annyi változás.

Csak azért kérdezem, mert bizonyos körökben a progresszív szitokszónak számít…

Igen, nekünk is mondták már, hogy csak ezt a szót ki ne mondjuk, de végső soron Dávidtól jön a dolog. Szintén ő mondta, hogy kicsit olyan pszichedelikus rock is a zene ezekkel az elszállós gitártémákkal, a sok pedálhasználattal. Ahogy Jero és Jávor beszálltak, egyre több lett az improvizációs rész is a zenében.
Unjátok már a marsvoltázást?

Tök jó, hogy ilyen zenekarokhoz hasonlítanak, de ha valaki volt valaha Mars Voltán és Turbón, az azért látja a kettő közötti óriási különbséget. Hasonló energiákat akarunk megmozgatni hasonló kémiával, de zenében és kvalitásban egyaránt másról szól a két történet. De mindegy, megnőtt a hajam, van szakállam és kockás ingekben járok, szóval most mindenki lehetvenesévekezhet. Amikor nyakkendőben voltunk, akkor meg hives-oztak. De nincs ezzel gond tényleg, hiszen ezek a zenék valóban hatással vannak ránk.

Ahogy te is említetted, mindannyian más vonalról érkeztetek. Gondolom, azért vannak a zenekarban közös kedvencek…

Mindenki nagyon befogadó, de vannak dolgok, amikre mindannyian azt mondjuk, hogy „hú, ez odabasz!” Ilyen például a már említett Mars Volta, a Led Zeppelin, a Wolfmother, a Clutch, a Down, az Alice In Chains, a Foo Fighters… Tehát egy csomó egyetemesen jó zene. De a srácok az elvadult északi zenéktől az elektro-dolgokig mindent meghallgatnak. Én azért ennyire nem vagyok mindenevő, inkább maradok a rocknál, különösen szeretem a grunge-os vonalat a ’90-es évek első feléből, de a southern dolgokat is. Utóbbi amúgy benne is van a zenénkben a nagy riffekkel… Jávor pedig jazzista, a rock neki a Queennel egyenlő. Én azért nem hallgatom őket minden nap, de Freddie tényleg úgy énekelt, hogy leszakad a fejem.

Mit gondolsz, a magyar közönség mennyire lehet hosszabb távon vevő a zenétekre?

Hála az internetnek az emberek itthon is egyre több jó zenét hallgatnak, végre hozzánk is jönnek a klubokba és a fesztiválokra is a még underground kategóriába tartozó, mégis nagyon jó zenekarok, mint például a Volbeat. Ezek a csapatok abszolút kiszorítják a magyar zenéket az mp3-lejátszókból, így mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját. Vagy pedig csinálni kell ezt a középszar, langyi, enervált alterkodást, ami a magyar kultúrának oszlopos része. Persze semmi gond nem lenne ezekkel, ha más produkciók is elférnének mellettük a fővonalban, de hát nem.
Csak azért kérdeztem, mert ha megnézed, rockvonalon is a legközérthetőbb dolgok futnak igazán, a Depresszió, a Road és a többi, a ti zenétek meg azért ezektől nagyon messze áll.

Ezek a csapatok nagyon sok év kemény munkájával, végigkoncertezésével, jó riffek nyúlásával (vigyorog) tettek azért, hogy a közönség megszeresse őket. Elvitathatatlan tőlük a siker és meg is érdemlik. Mi viszont olyan zenét szeretnénk játszani, amit 10 év múlva is be tudunk tenni a CD-lejátszóba, és azt mondhatjuk rá, hogy na igen, ezt tényleg megcsináltuk. Lehet persze egynyári slágereket gyártani meg középszinten megrekedni, csak az ember néha elgondolkodik, hogy vajon akik ezt teszik, azért teszik-e, mert bejött nekik vagy mert nem tudnak jobbat csinálni. Ez egy jó kérdés. A hitelességről is lenne pár gondolatom, de azt meg nem tudom megítélni. Mostanában minket is felengedtek egy csomó színpadra – ezen egyébként alaposan meg is lepődtünk –, és az a tapasztalatunk, hogy a pozitív reakciókra jön egyből negatív is. Mi is megkaptuk, hogy buzi az énekes, meg hogy ez az egész csak művészkedés… Nyilván nem kell, hogy mindenkinek minden tetsszen, de szerencsére azért sokaknak bejön a dolog, a fesztiválokon meg egyértelműen nagyon jól működik a zenénk. A Hegyaljának például a mi számunk lett a reklámzenéje, amin baromira meglepődtünk, akárcsak azon, hogy az MR2 és az MTV is játszotta a dalt. Valamiért láttak benne fantáziát, és reméljük, a következő években be is érik mindez. Kicsit féltünk attól, hogy – különösen vidéken – nem lesz meg az a fajta érzékenység a zenénkre, amire te is utaltál, de ez egy rossz és téves gondolat volt. A vidéki közönség is befogadja a Turbót, és nem is annyira előítéletesek, mint a budapestiek. Budapesten pedig szerencsére már kiépítettük azt a státuszt, ami kell egy ilyen underground csapatnak. Vagyis most már jegyzik a zenekart.

Milyen arcok járnak Turbóra?

Mindenki. Kis túlzással olyan egy bulink, mint a Star Warsban a bárjelenet. Az első körben igen erősen az indie-vonalba soroltak minket, amire egy szemöldökfelvonással jeleztük, hogy nem nagyon értjük, de végülis nem bántuk… Miért is ne? Valaki egyébként egyszer azt mondta, hogy csak buzik meg zenészek járnak ránk. (nevet) Az emberek nagyon adnak a külsőségekre… Szóval teljesen vegyes a közönség ízlésben és korban is, nem egyenruhás arcok járnak le, hanem olyanok, akik otthon is hallgatják a lemezt, és remélhetőleg pár év múlva is le fognak jönni. Persze lehet, hogy tévedek, és mi is csak egy hullám vagyunk, aztán egy idő után eltűnünk, de remélhetőleg azért nem! (nevet)
Honnan jött ez a név?

A turbo szónak van egy rohadt jó feelingje, egy fasza érzete. Egyszer felmerült, és nagyon ráéreztünk. A szó negatív, gagyi olvasata akkor meg sem fordult a fejünkben, csak kábé egy év múlva esett le, hogy „hú bazmeg, ez a név nagyon szar!” (nevet) Szóval ha azt nézzük, mit jelent, van a dologban valami cool, ha viszont magára a szóra gondolsz, az tényleg elég borzalmas de most már ez van. (nevet) Gondolkodtunk rajta, hogy megváltoztatjuk, pláne, hogy valahol Kelet-Európában létezik is egy ősrégi metalzenekar, akiket ugyanígy hívnak. Sok lemezük van, és fel is merült, hogy a külföldi koncertezésnél akár problémákat is okozhat a névazonosság, de végül maradt a Turbo. És most már maradni is fog.

Eszerint a külföldi terjeszkedés is cél.

Szeretnénk elérni egy olyan klubozási szintet, hogy jegyezzék a zenekart. Erre van is lehetőség. Rengeteg zenekar játszik kint egyébként, de – szerintem – nem megfelelő körülmények között: nagyon kicsi klubokban lépnek fel, épphogy kijönnek nullára… Mi szeretnénk kicsit jobban megadni a módját. Játszottunk például Hollandiában, a Eurosonic fesztiválon, és ott nagyon jó volt minden: hotelben laktunk, teltház volt – persze nem miattunk –, jó volt a hangcucc, és így tovább. Most például Belgrádba megyünk, aztán leszünk majd a Hangfoglaláson, ahová jön egy csomó külföldi is, szóval tapogatózunk. Folyamatosan küldözgetjük a promóanyagokat mindenfelé, például Japánba is… Van egy kicsi, de annál tevékenyebb kiadónk, a Mamazone, akik elég kevés zenekarral foglalkoznak, de annál jobbakkal: a Kerekes Banddel, a Muzsikással, a Gonzóval, a The Trousersszel. Ők is mindent megtesznek azért, hogy összejöjjön a dolog. Nyilván olyan álmaink nincsenek, hogy a Wembleyben játszunk, de a szigetes koncertünk például eléggé megmutatta, hogy a külföldiek is veszik az adást. Ez egy olyan zene, ami azonnali reakciót vált ki, és hálistennek nemzetközi is a dolog, nem nagyon kell megerőltetnünk ahhoz, hogy elfogadtassuk. Ez rock, ami mindenkinek bejöhet, már persze ha szereti a rockot.

Milyen terveitek vannak az év hátralévő részére?

Két-három hónapja felvettünk az MR2-ben egy élő akusztikus anyagot a rádió kérésére nagyon szűk, kábé 30 fős közönség előtt. Jelenleg ennek éppen a keverése zajlik. Nagyon be voltunk szarva előtte, hiszen az egész műsort át kellett tenni akusztikusba, ráadásul nagybőgőztünk is, meg hasonlók, de a végén mindenki azt mondta, hogy nagyon jól sikerült a dolog. Egy magyar dalt is fel kellett dolgozni, mi a P. Mobil Lámpagyárát játszottuk teljesen más felfogásban… Ha tényleg olyan jól sikerült a felvétel, lehet, hogy fogunk is bűvészkedni vele valamit a rádión belül. Ezzel párhuzamosan készül egy koncertklip is a Heavyweight Promisesre, amit a Subscribe tízéves születésnapi buliján vettünk fel. És persze csináljuk a második lemezt, hiszen hiába nem telt még el egy év sem az első óta, azért ezeket a dalokat ilyen-olyan formában már négy éve játsszuk… Négy dalunk már teljesen készen van, és reményeink szerint az év vége felé el is kezdhetjük felvenni a második lemezt.

Mennyiben térnek el az új szerzemények az első lemez dalaitól?

Alapvetően nem, de kicsit más felfogásban állunk hozzájuk. Az első lemezről tudni kell, hogy egyrészt felkerült rá egy sor régebbi, ösztönösebb dal is, másrészt az éneket kivéve alapvetően az egész élőben került felvételre. Most szeretnénk egy kicsit sterilebb, kevésbé karcos hangzást, ha nem is minden számnál, de egy részüknél mindenképp. A technikásabb dalok amúgy is megkövetelik a sávonkénti rögzítést… Az első album hangzásával egyébként elégedettek vagyunk, Hidasi Barna producer nagyon rövid idő alatt képes volt felvenni a gondolkodásmódunkat. Azt vettük észre, hogy itthon a többség nem nagyon mer kísérletezni, vagy nincs rá pénzük, nem tudom… A lényeg, hogy egy csomó élőben tök jó zenekar elvérzik a felvételen, mert a lemezük ugyanolyan hangzású, mint száz másik. Szerintünk a mi albumunk eltér ettől.

Kétségtelen, hogy nem magyarul szól…

Köszi. Ez persze nem azt jelenti, hogy mi annyira nagyon profik vagyunk, hanem egyszerűen csak pontosan tudtuk, mit szeretnénk visszahallani, Barna pedig nagyon jó partner volt ebben. Vagyis nem az van, hogy beviszem a Sevendust CD-t a stúdióba: „Na, így szóljon!” Persze… Hogy? Otthon, a sufniban ez nehéz… De ha legalább közelítőleg tudod, mit akarsz, azt meg lehet valósítani. A zenében meg annyi változás lesz, hogy gitárban és énekben is összetettebbnek ígérkezik a dolog. Inkább ebbe az irányba szeretnénk menni, nem a tufa rock felé.

Ez a refrénes vonal azért megmarad?

Abszolút, abból nem engedek! (nevet) Mindenféleképpen fontos, hogy amit játszunk a lemezen, az legalább 90 százalékban ott legyen a színpadon, tökmindegy, hogy samplerről, hegedűről vagy zongoráról van szó. Eddig is azt mondták, hogy működik a zenekar koncerten, jó energiákat viszünk, ez ezután sem fog változni. A zene egy kicsit kavarósabb lesz, ennyi.

Ha már említed a régebbi zenekaraidat, az a FreshFabrik sztorid elég kurtán-furcsán ért véget…

Igen, épp olyan kurtán-furcsán, ahogy – talán most már lehet ilyet mondani – véget is ért az egész FreshFabrik történet. Kiscsávó voltam még, amikor a Drive My Hand után megkértek, hogy csináljak velük egy közös lemezt, hülye lettem volna azt mondani, hogy nem. Szerettem velük dolgozni, az albumot a mai napig jónak tartom. Most a Turbóban sem lennék itt, ha nem lett volna a FreshFabrik. Barabás Bécivel egyébként a mai napig jóban vagyunk és zenélgetünk is együtt.

A Turbo szeptember 18-án a budapesti Gödör klubban lép fel.