A második kiadását élő könyv inkább amolyan interjúkötet, túl sok adattal, rengeteg „szakértői” hozzászólással. Kizárólag fanatikus rajongóknak ajánlatos.

A 2002-es könyvet idén a Silenos Kiadó (aki többek között olyan kötetekért
felelős, mint a Manu Chao vagy a Green Day - könyvek) újra piacra dobta. Ez egyfelől azért érdekes, mert a Limp Bizkit közel sincs már ma az élvonalban, jóllehet, a Volton mégis hatalmas sikerrel adtak koncertet, a hosszú kihagyás ellenére. Mindazonáltal a Limp Bizkit – A siker receptje kötelező darab azoknak, akik rajongók. A nem őrült rajongóknak ellenben nem biztos, hogy tetszene.

Bánfalvi Ákos, a Rockinform öreg harcosa, számos hazai és külföldi interjút készített már, töviről-hegyire ismeri a rock minden porcikáját. 2008 decemberében újra indult a magazin, és a zenei újságíró ismét belevetette magát a sűrűjébe -napjainkban megint interjúkat készít neves zenészekkel.

A Limp Bizkit-könyv stílusosan, utalva a zenekar nevére, receptszerű fejezetcímekkel van ellátva, mint: "a hozzávalókról", "a tészta elkészítése", "minden a kelesztésről", "egyéni ízlésvilág becsempészése", "a süti díszítése", vagy "hogyan tálaljuk". A kötet kicsit nehezen olvasható, ennél kisebb betűkkel írt könyvet ritkán láttunk, de azért meg lehet küzdeni a csaknem 250 oldalas könyvvel (hébe-hóba elfáradva), amibe egyébként azért nem restellettek becsempészni egy-két egész oldalas Popcorn hirdetést (Eminemmel a borítón).

A kiadványt tulajdonképpen interjúkötetnek kellene nevezni, mivel nagyjából több mint  az anyag fele összeválogatott interjúkból áll. Mindezeket pedig töménytelen mennyiségű adat tarkítja: a turnék időpontjai, koncertdátumok stb. A könyv egy kicsit éppen ezért száraz, és a stílusok keveredése, valamint a néha nyakatekertnek tűnő fordítás is nehezítheti az olvasásélményt. A könyvben kevés fotó szerepel, azok is igen silány minőségűek és pixelesek.


Ezt leszámítva azért mindenki találhat magának szívhez szóló történeteket a kötetben, például Fred Durst, a zenekar frontembere gyermekének születéséről vagy arról, hogy Tom Cruise hogyan választotta ki személyesen a Mission Impossible főcímdalát, a Take A Look Around-ot, vagy hogy a srácok hogyan viszonyulnak a Napsterhez, az ingyen letöltéshez.

A diszkográfia után a magyar szakma is hozzászól a zenekarhoz, így Kovács Ákos, Speck Roland a Schizoidból vagy Körmöczi Péter a Cadaveres De Tortugasból, és természetesen nem maradhat ki Tóth Tibor a Hooligansból, és Vörös András a Suberbuttból. Egy-két külföldi hozzászólást is olvashatunk -Marilyn Manson így fogalmaz: "Az olyan zenekarok, mint a Limp Bizkit vagy a Linkin Park bizonyos értelemben ijesztőbb verziói a tizenkét éves sikoltozós lányoknak szóló fiúcsapatoknak." Fieldy a Kornból pedig azt mondja: "Rapet hallgatok, az egyetlen súlyos zene, ami szóba jöhet nálam, az a KoRn. Nem igazán kedvelem a heavy metált, kivéve alkalomadták a Limp Bizkitet."

A könyv végén még a a Limp Bizkit pályatársakról is értekezik Bánfalvi, így szóba kerül a Cold, meg Eminem, a House of Pain, a KoRn, a Papa Roach, a Run DMC és a Staind.

A kötet tényleg szőröstül-bőröstül tálalja a csapattal kapcsolatos legfontosabb, de a leglényegtelenebb információkat is, azért persze azt nem mondjuk, hogy könnyed nyári olvasmány, de rajongóknak isteni darab lesz a gyűjteményben.