Kellemes hangulatú bisztró nyílt a nyáron a Margit híd budai hídfőjénél. Mintha csak arra utaztak volna, hogy a hidat egy évre lezárják az autósok előtt, a pesti parkolás meg macerás és drágább is, így akár még a lusta autósok is ideszokhatnak. Ideszoktak. 

A 17-es villamos megállójától csupán két lépés, és az ember máris a Híd Bisztró igen tágas teraszán találja magát - így tehát máris kimondhatjuk, a lusta autósok mellett, a Budára villamossal hazafelé igyekvőket is csalogatja a bisztró, nem beszélve a kocsmákat, kávézókat és teraszokat ellepő bringásokról. 
A kör alakú épület köré még néhány két fős asztal is helyet kap, és egy aprócska zöld terület áll a vacsorára-ebédre-reggelire váró gyerekek rendelkezésére. A bisztró belső területe nem túl nagy, de a nyári melegben nem is kívánkozik senki a zárt helyiségbe.
Kellemes halk jazz szól a háttérben, a pincér pedig nagyon gyorsan az asztalunknál terem.
Az étlap persze nem egy több oldalas kiadvány, és inkább ínyencségeket kínálnak nekünk, de azért talán így is mindenki megtalálja, amit akar – van tészta, pizza, saláták és desszertek is. Spagetti és rigatoni szerepel még az étlapon, továbbá néhány specialitás, rákkoktél és grillételek (sok-sok mártással, van például csokis is, paradicsomos-paprikás vagy épp indiai). Amitől kicsit lefelé görbül a szánk, az a leveskínálat: paradicsomleves és erőleves közül választhatunk csupán.

Külön magyar, és külön angol-német étlap várja a vendégeket, és fél füllel azt is hallottuk, a pincérek könnyedén csevegnek mind angolul, mind németül a vendégekkel. Finom - és persze kicsit drágább - Tokaji borok közül is válogathatunk, a limonádé (cukor nélkül is, én így kértem) nagyon gusztusos és 300 forint, egy korsó soproni 450, aranyfácán 590 korsóként, szóval azért az italok árai átlagosaknak mondhatók. 

Az ételek árai már nem annyira kecsegtetők, egy tonhalsaláta tojással például 1600 forintba kerül, ellenben így is megéri, mert jókora adagot kapunk, és nagyon-nagyon finom.
A kiszolgálás is teljesen rendben van, a mi kedves, ifjú szőke pincérünk például kifejezetten ügyelt arra, hogy poénokkal szórakoztasson. A
hangulat csupán a vacsoránk befejeztével tört le, mert bizony a fogyasztásunk kifizetése nem volt egyszerű.
Ha az ember ugyanis egy kicsit látótéren kívül szorul a Híd Bisztróban, máris nem figyelnek oda eléggé a pincérek, és nagyjából negyed órás fejnyújtogatás után veszik észre, fizetnél. Mi is ezt tettük, jó sokáig. Ám ezek után sem oldódott meg a helyzet, mert a siető pincér, miután kihozta a számlát, ismét elviharzott - a végén aztán meguntuk, és mi vittük a pulthoz a pénzt. 
Ez viszont nagy valószínűséggel azért nem rendszeres és nem jellemző magatartás, tudjuk be egy zaklatott napnak, és végtére is finomat ettünk, finomat ittunk, jól éreztük magunkat.

Randira, baráti csevejhez is ideális hely a Híd Bisztró, kérdés, hogy ha beköszönt a tél, odabent hányan férnek majd el.