Hozzátartozók, rokonok, pályatársak körében péntek délután felavatták a tavaly elhunyt Sánta Ferenc író sírkövét; az egyszerű, süttői márványból készült oszlopon csupán az író és felesége neve olvasható.
Az irodalomtörténész példának az író Sokan voltunk című elbeszélését említette, amelyet szerinte 1954-ben, a megjelenése pillanatában mindenki a saját korára érthetett.
"A 60-as, 70-es években ez megváltozott, az emberek a szegénységről, a nyomorról a háború utáni időszakra, azaz a múltra asszociáltak. Sajnos az elbeszélés ma megint szörnyűségesen időszerű, mintha rá kellene döbbennünk: a világ nem változott meg" - mondta Vasy Géza, aki József Attilát idézve megállapította, hogy ugyan a történelemben "finomul a kín", de sosem múlik el örökre.
Vasy Géza megemlékezett Sánta Ferenc munkásságáról, amelyből az író "összetett valóságszemléletét" emelte ki. "Könyveiben bemutatja a gondokat, a szegénységet, a nehézséget, de sohasem felejti el ábrázolni az emberek ösztönös jóságát". Az irodalomtörténész szerint ez a "népi humanizmus" a mai társadalomból kiveszőben van. Vasy Géza az MTI-nek felidézte azt is, miért nem jelentetett meg az író komolyabb írásművet az utolsó három évtizedben.
"Sánta Ferenc hallgatása a leghosszabb csönd a magyar irodalomban. Dolgozott, de nem fejezte be a műveket. Később ezeket meg is semmisítette. Azt mondta, azért nem tette közzé újabb írásait, mert annyira sötéten látja az emberiség sorsát, hogy írásaiban semmilyen reménysugarat nem tud felmutatni" - mesélte az irodalomtörténész. Hozzátette: Sánta Ferenc életműve hamarosan visszanyerheti az őt megillető helyét a magyar irodalomban. "Egy erdélyi kiadó két könyvét is megjelentette nemrég: mindkettő könyvsiker lett Romániában.
Sánta Ferenc tehát szülőföldjén hazaérkezett" - zárta szavait Vasy Géza.
Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban, Kolozsvárott járt gimnáziumba, 1945-ben a debreceni református kollégium diákja volt, de tanulmányait félbehagyta. Megnősült, sokféle foglalkozással próbálkozott, ipari munkás, bányász, katonatiszt lett. 1954-ben az Irodalmi Újságban megjelent első elbeszélésével (Sokan voltunk) az irodalmi élet középpontjába került, az Új Hangban Szabó Pál avatta íróvá. Pályakezdését az irodalomtörténet Móriczéhoz méri, a hasonló szemlélet, a népismeret, népszeretet miatt is.
Hamarosan első elbeszéléskötete, a Téli virágzás is napvilágot látott, igazolva a pályakezdéshez fűzött reményeket. 1963-ban jelent meg Az ötödik pecsét című allegorikus regénye, amelynek határhelyzetbe kényszerített hősei a lelkiismeretük parancsát követve választanak az élet és a becsület között. Jelentősek Húsz óra és Az áruló című művei is. Ez utóbbit színpadon Éjszaka címmel játszották. Novellái Isten a szekéren, válogatott írásai Halálnak halála és A szabadság küszöbén címmel jelentek meg.
1987-ben az MDF alapító tagja volt, 1994-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1956-ban és 1964-ben József Attila-díjat, 1970-ben Monte Carlóban Arany Nimfa-díjat, 1973-ban Kossuth-díjat, 2004-ben Magyar Művészetért Díjat és Hazám-díjat kapott. 2007-ben megkapta a irodalmi életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, abban az évben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. Sánta Ferenc életének 81. évében 2008. június 6-án hunyt el.
