A hatvan éve, 1949. szeptember 8-án elhunyt Richard Strauss nevét kevesebben ismerik, mint legnépszerűbb művének bombasztikus nyitóakkordjait: az Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeménye csendült fel például Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmjében.
Strauss első zenéi Mendelssohn, Brahms és Schumann hatását tükrözték, később Liszt és Berlioz szimfonikus költeményei és Wagner zenekari művei inspirálták. Művészetén nyomott hagyott Mahlerrel való megismerkedése, viszonyukat ugyanakkor beárnyékolta a feleségek egymás iránti utálata. Strauss első szimfonikus költeményét Liszt hatására, és a wagneri vezérmotívum technikáját alkalmazva írta 1886-ban itáliai utazásai nyomán. Ezt követte a Macbeth, a Don Juan, a Halál és megdicsőülés, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei, a már említett Imígyen szóla Zaratusthra, a Don Quijote, a Hősi élet; művei a romantikus stílus végső határát súrolják. Érdekesség, hogy az első kereskedelmei forgalomba került CD-n, 1983-ban utolsó szimfonikus költeményét, az Alpesi szimfóniát Herbert von Karajan vezényelte a Berlini Filharmonikusok élén.
Első operája, az 1893-ban írott Guntram egyetlen érdeme, hogy női főszerepét a komponista menyasszonya, Pauline de Ahna, későbbi felesége énekelte. Annál nagyobb sikert aratott az Oscar Wilde nyomán íródott Salome, majd a Hugo von Hofmannstahl librettójára írt Elektra: ezekben már a romantikát meg nem tagadó, "modern" zeneszerzőként mutatkozott meg. Legnépszerűbb operája, A rózsalovag a wagneri harmóniavilág és a mozarti forma összefonódása. Ismert zenedrámája az Ariadné Naxosz szigetén, Az árnynélküli asszony, az Arabella, az Egyiptomi Heléna, A hallgatag asszony. Jelentősek dalai is, utolsó, egyben legismertebb vokális műve a Négy utolsó ének.
Strauss kiváló karnagy is volt, 1919-1924 között ő volt a bécsi Staatsoper főzeneigazgatója. 1933-35 között a birodalmi zenei kamara elnöke volt, ezt követően csak a zeneszerzésnek és a vezénylésnek élt Garmisch-Partenkirchenben (itt van ma a Strauss Intézet), 1949. szeptember 8-án bekövetkezett haláláig.
A nemzetiszocializmusban játszott szerepét sokan sokféleképpen értékelték. Arturo Toscanini például azt mondta, hogy a zeneszerző Strauss előtt megemelem kalapom, az ember előtt pedig visszateszem. Egy rosszmájú kritikus azt írta, hogy ha Richard, legyen Wagner, ha Strauss, akkor Johann.
Igor Sztravinszkij bombasztikusnak, sziruposnak, sőt egyenesen hánytatónak nevezte zenéjét, míg Pablo Casals úgy vélekedett, életművéből világosság, pontosság, rendkívüli művészet árad. Maga Strauss azt mondta: "Meglehet, nem vagyok első osztályú zeneszerző, de elsőrangú másodosztályú igen".
