Egy nőcsábász apa, egy félszeg fiú, a halott anya emléke. Sok jó csaj, varázslatos francia tájak, büdös sajtok. Vagyis érzelmek, poénok és atmoszféra. Tóth Barnabás első nagyjátékfilmjében minden megvan, aminek egy jó közönségfilmben lennie kell.

Tóth Barnabást eddig ismerhettük úgy, mint mondjuk az Eldorádó, vagy a Legényanya gyerekszereplőjét, a Momentán társulat színészét, vagy mint néhány eredeti rövidfilm rendezőjét (pl. Vonaton, Szerelem meg hal, Az ember, akit kihagytak), de szinkronhangjába is belefuthattunk már (Trainspotting, Gumimacik, Beverly Hills 90621). Mostantól azonban a nagyjátékfilm rendezők táborát gazdagítja, már vetítik a mozik a Rózsaszín sajt című magyar - francia koprodukcióban készült vígjátékát, amellyel a fiatal rendező már megjárta a Montreali filmfesztivált is, ahol a Focus on World Cinema szekcióban vetítették.

A sztorit nemcsak ő írta (két írótárssal, Hamvas Dániellel és Frank Rizzóval) és rendezte, de az egyik főszerepet is maga játssza. Nem tette tehát túl alacsonyra a lécet. Mindezt végigvinni nem kis kihívás. Neki. Filmje - valószínűleg főleg tinédzser korosztályú - közönségét már nem mondhatni, hogy nehéz feladat elé állítja. A kockázatmentesebb utat választva egy olyan filmet készített, ami jól csúszik a kóla meg a pattogatott kukorica mellé, határozottan kedélyállapot javító hatású, de mély nyomokat nem hagy a nézőben. Tehát, ha azt nézzük, hogy mennyire közönség-kompatibilis, könnyen szerethető és fogyasztható a film, akkor mondhatjuk, hogy Tóth Barnabás megugrotta a célként kitűzött magasságot. Ha viszont azt nézzük, mennyire eredeti és sablonmentes, akkor már rezeg a léc. Engem olykor azokra a szünidőben vetített magyar tévéfilmekre emlékeztetett, amikben szerepelt egy kölyökidős stílusban tálalt ártatlan szerelmi szál, de tanító célzattal azért beletettek egy kis családi körös drámázást is.

Tökéletes döntésnek bizonyult a Tóth Barnabás által játszott fiú, Dani apjának szerepére Bezerédi Zoltánt választani. Bezerédi brillírozik a pokróc stílusú, fiát megállás nélkül alázó nőfaló nőgyógyász szerepében. Bosszantóan tahó apa és irigylésre méltóan aktív (és nem csak szexuálisan) középkorú pasas. Annyira önző és kibírhatatlan, hogy öröm nézni. Szó szerint sportszerűen űzi fia önbecsülésének lábbal tiprását. Persze csak addig, amíg a jól nevelt, konfliktuskerülő fiúnak ki nem nyílik a csipája. A sokkal inkább komoly érzelmekre, mint puncira éhes művészi hajlamú orvostanhallgató a francia rokonoknál tett látogatásakor nemcsak a sajtot kedveli meg, de magára szed némi férfiúi öntudatot is és miután hazatér átrendezi egy cseppet az otthoni erőviszonyokat.

Tóth Barnabás és Bezerédi kettőse abszolút jól működik a vásznon. Szerencsére, mert nagyjából ez a legfőbb tényező, ami miatt élvezetes mozi a Rózsaszín sajt. Kettejükön kívül (és az igazán élvezetes alakítást nyújtó francia színészeken kívül) egy sor olyan mellékszereplő van, akik üres, sőt felesleges karakterek, ráadásul megformálásukkor inkább csak közepes, vagy annál is gyengébb alakítást nyújtanak a színészek.


A Bezerédi-Tóth kettősnek köszönhető az is, hogy a kívánatosnál pár tempóval lassabban csordogáló sztori nem fullad unalomba és az is, hogy elfogadjuk működőképesnek az általuk megjelenített nem túl árnyalt karaktereket. A felesége halálát soha ki nem heverő, érző szívét durva modorával leplező, fiába kapaszkodó apa és a felnőtté válás útját és az igaz szerelemhez vezető rögös utat kereső fiú tulajdonképpen sablonok. Csak cselesen rájuk van aggatva mindenféle különleges szokás, tulajdonság, mánia, ami által egyedinek tűnnek.

Az apa Nemzeti Bankot megszégyenítő biztonsági rendszert tart üzemben, hogy megvédje otthonát a betörőktől, nulla-huszonnégyben rögzít minden eseményt a lakásban, és a riasztó kódját hetente változtatja. Ezen kívül szeret a nappaliban gimnasztikázni, a kertben tai-chizni, utál étteremben enni, érzékeny a parfümillatra, de bírja a sajtszagot. Fia egy különleges hangszeren (hang drum) játszik titokban zseniálisan, viszont ki nem állhatja a sajtszagot.


A címben is megjelenő sajt téma egyébként kissé erőltetett módon valamiféle központi motívummá van növesztve, de valahogy a sztorinak mégsem szerves része. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy előbb született meg a figyelemfelkeltőnek szánt furcsa szóösszetétel, mint cím, és e köré írták a sztorit. Persze ettől még működik a sajtszagra épülő pikáns jelenetben elsütött poén, mint ahogy a film többi poénja is.

Tehát, bár nem esünk hasra az eredeti látásmódtól, és a film fordulatait legtöbbször előre sejthetjük, vitathatatlan, hogy jól szórakozunk a Rózsaszín sajton. Korrektül megírt sztori, finom humor, büdös sajtok, happy end. Elsőre érjük be ennyivel, a kezdet ígéretes, lesz még Tóth Barnabásnak ennél nagyobb dobása.