Habár a köztudat rágógumi pop/rockként őrizte meg őket, a Europe új lemeze komoly meglepetést okozhat annak, aki újabb Final Countdownra számít tőlük.

A Europe több mint 10 év tetszhalált követően 2003 óta ismét jelen van, és a Last Look At Eden a harmadik lemezük az újjáalakulás óta. Az előző két album alaposan megosztotta a zenekar régi híveit, mivel kicsit olyan benyomást keltettek, mintha Joey Tempesték az előző évtized elején bekövetkezett feloszlást követően egyfajta Csipkerózsika-álomba merültek volna, hogy aztán felébredjenek, elkezdjék kronologikus sorrendben magukba szívni az azóta megjelent zenéket és megpróbálni módszeresen belepumpálni azokat a saját vérkeringésükbe. Magyarán szólva úgy tűnt, a Europe fejben és lélekben úgy valahol a ’90-es évek közepén tart: a Start From The Dark és a Secret Society is pont olyanra sikeredtek, mint azok a lemezek, amiket a grunge-hullámban helyüket kereső régi nagy sztárbandák produkáltak ijedtükben bő 14-15 évvel ezelőtt, amikor hirtelen azon vették észre magukat, hogy a tízezres stadionokból üres klubokba száműzte őket a zeneipar. A zene önmagában véve persze nem volt rossz, de a mogorva, sötét alaptónus és a maszatosabb, alternatívabb – van még értelme ma egyáltalán ennek a kifejezésnek? – megközelítés már nagy kérdőjeleket rajzoltak az ember homlokára.

Norum gitáros, Ian Haugland dobos
Továbbra is lehet vitatkozni azon, mennyire Europe-ízű ez a zene, de az nem kérdés, hogy sokkal inkább, mint az utolsó két lemez esetében – a Gonna Get Ready talán a leghagyományosabb daluk az egész újjáalakulás-cécó óta –, és a zene minőségébe sem lehet belekötni, a svédek nagyon tudnak dalt írni és hangszerelni. Talán a tempókkal bánhattak volna kicsit bátrabban, néhány gyorsabb, lendületesebb szerzemény jót tett volna az összképnek. Ami pedig a fogadtatást illeti, vélhetően azzal sem lesz gond: északon továbbra is nemzeti hősöknek számítanak, Japánban imádják őket, a világ többi táján meg a nosztalgia tölti meg rájuk a csarnokokat, ráadásul – mint arról 2004-ben itthon is megbizonyosodhattunk – óriási formában is vannak. Vagyis még mindig mást csinálnak, mint amit a legtöbben várnának tőlük, de a minőséggel azért alapvetően nem lehet vitatkozni.