Új lemezzel jelentkezik a Ganxsta Zolee és a Kartel. Az Amikor már azt hitted, hogy vége című albumról beszélgettünk.

Egyetértesz, ha azt mondom, hogy az új album hangulata az első korszakotokat idézi?

Ugye? Abszolút így gondolom én is. Ez egy hardcore hip-hop lemez, és ez valamennyire tudatos törekvés is volt. Megint elkezdtük hallgatni a ’90-es évek elejének klasszikus gengszterrap-albumait, a Cypress Hillt, a House Of Paint, és kialakult, hogy újra valami ilyet akarunk csinálni. Régen is ezek hatottak ránk egyébként. Különbségek persze vannak, hiszen 2009-et írunk, és ma már nem lehet úgy megszólalni, mint 1995-ben vagy 1997-ben.

Hogy születtek az új szerzemények? Te is beültél néha a dobok mögé, vagy ezekbe a dolgokba nem folysz bele?

A dalok nagyrészét Gajdacsi Gabival, a gitárosunkkal írtam, de két dal erejéig a billentyűsünk, Cséry Zoli is társszerző volt, és pár nótán Pierrot-val is dolgoztunk. Dobolni nem doboltam, ezeket a dolgokat ráhagytam a zeneszerzőkre, de azért elég alaposan belebeszéltem mindenbe. Tehát megmondtam, hol és mit szeretnék hallani. Nagy szerencsém van, ugyanis ilyenkor a srácok nem úgy reagálnak, hogy „Na jól van, Zolee, ha nem tetszik, akkor keress mást!”, hanem megkérdezik, mit akarok másképp. Ezen a lemezen rengeteg finomság rejlik. Imádom például, hogy pár helyen igazi nagybőgő-loopokkal dolgoztunk. Annak idején már a House Of Painben is imádtam, amikor a kőkemény dobokra jazznagybőgővel nyomták.

Mi a helyzet a Kartel másik három tagjával? Ők mennyire folytak bele a dalszerzésbe?

Valamennyire igazuk volt a többieknek, amikor megkaptam tőlük, hogy ez most egy Ganxsta Zolee szólóalbum lett, ugyanis nagyrészt valóban én magam csináltam Gajdacsi Gabival, Zolival és Pierrot-val. Ez nem azt jelenti, hogy a többiek lusták lettek volna, de most úgy alakult, hogy mindenkinek akadtak egyéb dolgai, én viszont iszonyatosan meg akartam csinálni a lemezt, és nagyon pörögtem a témán. Szerencsére itthonról is támogatást kaptam ehhez, tehát nem volt vita azon, hogy állandóan eltűntem. Az erőfeszítések mindenesetre megérték, tényleg úgy gondolom, hogy ez a lemez a zenekar egyik főműve.

Hogy születnek a Kartel szövegek? Egy zenei alap hallatán jut eszedbe valami kulcsmondat, vagy fordítva, a szöveg van meg először?

Az első lemezek idején ez mindig úgy működött, hogy a szövegeimre gyártottunk valami alapot, majd később megfordult a tendencia, és csak fordítva születtek a dalok. Ma már nincs semmiféle bejáratott metódus, bármilyen felmerült szövegötletből vagy zenei témából kialakulhat valami.

A szövegek között most is akad néhány elég keményen odamondogatós…

Ha balhé lesz, állunk elébe. Legyen csak balhé, hiszen az további hírverést jelent. Mi szeretjük a balhét. A futballhuligánok is csak hadd üssék egymást, nem igaz?

Van kedvenc dalod az újak közül?

A Büdös vasat nagyon szeretem, de talán a Visszajövök és seggberúglak a kedvencem, ami tényleg olyan, mint egy Cypress Hill dal. De a Dublin is közös kedvenc a zenekarban, nem véletlen, hogy ehhez készült a klip is.

A Dublinról a Szerb határ felé jutott eszembe.

Pontosan így van, ugyanaz az érzés hatja át. Az utóbbi években egy kinti kapcsolat révén többször is megfordultunk Írországban, buliztunk, koncerteztünk, az ottani élmények ihlették a dalt.

És mi a Tengertánc sztorija?

Rengeteg egyetemi bulit adtunk az elmúlt években, és ezek mindig nagyon betyárosak szoktak lenni. Tényleg le a kalappal az egyetemisták előtt, hatalmas berúgások vannak mindenhol! Így született meg a szám, ami aztán az EFOTT-osokkal ápolt jó kapcsolataink révén lett a fesztivál hivatalos dala.

Ami a vendégeket illeti, Majka adja magát, de Miller Zoltán azért teljesen más műfajban mozog, mint ti, ráadásul ez a kis intro eléggé elüt az ő családbarát imázsától…

Miller Zoli jó barátunk, gyakran eljárkál velünk, és hatalmasakat szoktunk bulizni együtt, remekül lehet vele szórakozni. Innen jött az ötlet, hogy hívjuk el a lemezre is hülyéskedni. Nyilván nem valami hardcore rapben gondolkodtunk, mert az nem az ő világa, így jött az ötlet, hogy nyomja fel az intrót. A dolog szellemi atyja egyébként egy másik nagy haver, Harsányi Levi volt. Majka pedig az ország egyik legjobb rappere, mint az a végeredményből is hallatszik. Odaadtuk neki a dalt, írt hozzá egy strófát, és kurva jól felnyomta. Állati jó lett, mindannyian nagyon szeretjük.

Az utóbbi években nem pörgött annyira a Kartel, mint korábban. Mondhatjuk az új albumra, hogy visszatérő lemez?

Nem igazán, mert igaz, hogy lemezek szintjén csendesebb évek állnak mögöttünk, koncertek terén viszont nem. Ráadásul az is csak Magyarországon számít érdekességnek, hogy nincs minden évben lemez, hiszen Amerikában egyáltalán nem szokatlan, ha egy zenekar két albuma között 4-5 év is eltelik. Ez egyáltalán nem baj, hiszen ha minden évben lemezt jelentetsz meg, könnyen elmegy a kraft, és benne van a pakliban, hogy a dalok egy része trutymó lesz.

Milyen eredményeket vártok az albumtól?

Mindenki tudja, hogy a lemezpiac megrogyott, pusztán üzleti szempontokból nem igazán érdemes albumot megjelentetni, mert csak a legnagyobbak – például a Tankcsapda – adnak el sok CD-t. Ha valaki elad 2-3 ezer lemezt, már mindenki boldog, hogy mekkora siker… Ha belegondolsz, ez azért egy vicc. Nem tagadom, mi is gondolkodtunk rajta, hogy legyen-e egyáltalán új lemez, vagy csak a neten tegyük közzé az új dalokat, de aztán úgy döntöttünk, csináljunk CD-t. Mégis csak így lehet igazán tudatni, hogy él a zenekar, az új CD alapján hívnak el koncertezni, és így tovább. Szerencsére az Alexandra Recordsszal egy olyan kiadó állt be a hátunk mögé, akiktől megkaptunk minden támogatást. Nyilván ma már nincs esély arra, hogy valaki 70-80 ezer lemezt adjon el, mint például tíz évvel ezelőtt mi is a Helldoradóval. Ezért egyébként nem az internet a hibás szerintem, hanem a pénzhiány. Az azért nagyon kemény, hogy nem ritkán 5-6 ezer forintot is elkérnek a boltokban egy-egy külföldi előadó CD-jéért. Ennyiért én is alaposan meggondolom, mit veszek meg, pedig gyűjtő vagyok, nekem kell a borító, a kézzelfogható korong. Így pedig, hogy van CD, igyekeztünk azoknak kedvezni, akiknek szintén fontos ez, mert kaptunk rá lehetőséget a kiadótól. Nagyon szép, lapozgatható a borító is.

A koncertek nézőszámán is érződik a válság?

Nem, csak a lemezeladásokban. Egyszerűen nem vesznek CD-ket az emberek, ennyi. A koncertek ettől még jól mennek, az meg nem újdonság, hogy az egyik helyen többen, a másikon kevesebben vannak. Ez régen is így volt. Az őszt például olyan koncertdömpinggel kezdtük, hogy nem is emlékszem hasonlóra: most például egymás után csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden is fellépésünk volt. Elmebeteg a tempó! Ezt persze nem panaszként mondom, mert szeretjük a pörgést. Csak itthon nem örülnek annak, hogy sokat vagyok távol, de így legalább ki tudjuk fizetni a számláinkat.

Két ember ugyan menetközben kikopott közületek, de te, Big Daddy Laca, Gabi és Steve már 15 éve együtt vagytok, ami roppant hosszú idő. Mi a titok? Már ha van egyáltalán…

Olyan ez, mint egy jó házasság: ahhoz, hogy működjön, toleranciára van szükség. Nem szabad kiakadni minden apró baromságon, ennyi az egész. Ez tipikus magyar betegség egyébként. Nálunk nincs olyan, hogy „te ne gyere át az én térfelemre”, meg „ne rám nézz közben, hanem másfelé”. Volt olyan hazai zenész, aki lejött hozzánk, és csak lesett, hogy ennyi év után mi még így tudunk beszélni egymáshoz, miközben ők a saját csapatában lassan már szóba sem állnak a másikkal. Azt hiszem, ez a titok, és ez nagyon jó dolog. Én is azt szeretem, ha egy-egy régi banda az eredeti felállásában dolgozik tovább.

A korábbi tagokkal milyen ma a viszony?

Dopeman Lacival már rég rendeztem a vitás dolgokat, Loryval pedig nincs közöttünk semmiféle kapcsolat. Érted, először elkezdett keményen anyagozni, utána meg hitgyülis lett, egyik függőségből a másikba esett át. A hernyó után jött Jézus... Egyik sem olyan dolog, amivel bármit is kezdeni tudnék.