Magyarországon tűzként terjed a Presidance Company híre: Hungarythm - a tánc életre kelt című előadásukban színes és izgalmas látványvilág tárul fel előttünk, mindez élőzenével, kiváló magyar néptánccal és sok-sok más stílussal együtt. A Presidance Company 22 állomásos turnéjának keretein belül szeptember 12-től a Millenáris Teátrumban mutatkozik be. A Presidance egyik megálmodójával, kreatív művészeti vezetőjével és koreográfusával, Vári Bertalannal beszélgettünk.
Igen. Apátfalván működött egy helyi néptánc szakkör. Mikor harmadik osztályos lettem, beiratkoztam, és egészen nyolcadik osztályig jártam oda. 1987-ben érkezett az Állami Balettintézettől egy körlevél az akkori táncegyüttesekhez, szakkörökhöz, hogy tehetséges fiatalok számára lehetőség nyílik a felvételin való részvételre, néptánc tagozatra. Emlékszem, a felvételin hatszázan voltunk, a felvételi eljárás maga két napig tartott. Felvettek, és négy nagyon szép élvet töltöttem ott el, nagyon sokat tanultam, nagyon jó mestereim voltak. Utána elkerültem a Honvéd Együtteshez, ott hat évig, majd Román Sándor csapatában, Szolnokon 10 évig táncoltam, tavaly pedig megalapítottuk a Presidance-t.
Tehát nem táncos családból származol.
Egyáltalán nem. Nagyapám fodrász volt, a családom többi tagja földművelő falusi ember. Azt szerették volna, hogy elkerüljek a faluról. Látták a nehézségeket, és azt, hogy az emberek ott nagyon nehezen boldogulnak, azt szerették volna, hogy jobb életem legyen, mint nekik.
Így tehát a táncot választottad. Szerinted mennyiben más a táncművészek élete, mint más művészeké?
A mienk az egyik legnehezebb szakma. Míg egy színész vagy zenész hatvan, hetven éves koráig űzheti szakmáját, a táncosé tiszavirág életű. Elkezded, és már vége is van. Harminc, negyven évesen már be kell fejezned. Nem jól fizetett szakma a mienk, azt gondolom, jobban meg kellene becsülni, hogy a táncosok mások szórakoztatására áldozzák egész életüket, és talán még valamiféle lelki töltetet is adunk a közönségnek. Ráadásul ennyi idő alatt annyi pénzt kellene keresni, hogy utána két-három évig legyen annyi muníció, hogy az ember át tudja magát képezni. Nincsenek sokan olyan helyzetben, hogy később, idősebb korukban koreografáljanak, vagy tanítsanak. Nem mindenkinek van hozzá kedve, vagy érzéke. Nekem szerencsém volt, de látom a táncosaim idejét, és nem tudom, mi lesz velük.
Mikor megálmodtad a Presidance Company-t, miből merítettél ihletet?
Elsősorban a múltamból: mestereimtől, Zorándi Máriától és Janek Józseftől rengeteget tanultam. Janek Jocó fantasztikus koreográfus volt. Színt vitt az előadásokba, teljesen megújította és új arcot adott minden egyes táncnak. Mikor láttam a munkáit, megfogalmazódott bennem, hogy nekem is ezt kellene csinálni. Román Sándor Experidance-ében kezdtem el koreografálni, először csak kisebb betétszámokat, majd egyre nagyobb részeket. Utána döntöttem úgy, hogy itt az idő, hogy a saját szám íze szerint alkossak, hogy a saját utamat járjam. Az ember próbál nyitott szemmel járni a világban, sok Broadway-előadást és táncelőadást láttam. A Riverdance, Michael Flatley produkciója is nagyon tetszett. De nem akartunk ellesni semmit a táncelőadásból, inkább mondjuk úgy, gondolati csírákat ébresztettek a fejemben a látottak, amit a saját kreativitásommal próbáltam tovább fejleszteni.
A Presidance Company megalakítása számodra a szakmai csúcs?
Igen. Persze ennél sokkal nehezebb dolgok is léteznek: a kész produkciót szinten kell tartani, fontos, hogy a közönségnek tetsszen, amit csinálok, fontos, hogy a táncosok jól érezzék magukat az együttesben, és persze az is lényeges, hogy anyagilag is tudjunk nekik annyit adni, hogy ne éhbérért dolgozzanak.
Tehát ez elég nagy felelősség.
Természetesen. Egyrészt ott vannak a táncosok, de a közönség, és az üzleti társ, a csapat is, akik pénzt fektettek a produkcióba. Nyilvánvalóan nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy amellett, hogy előadásunk művészet, amit igyekszünk magas színvonalon művelni, a cél mégis elsősorban az, hogy a befektetett pénz megtérüljön.
Egyedül a te kezedben futnak össze a szálak?
Általában kettőnk-hármunk kezében. Van egy ügyvezetés, van egy management, és egy sales-es gárda. Az irodában dolgoznak négyen, és vannak még négyen, akik az előadást készítik elő, van egy jelmeztárosunk, ruhákat intéz, javíttatja azokat stb. Sokan vagyunk.
Nyilvánvalóan az általad megálmodott világhoz kellett egy olyan (tökéletes) táncos csapat, akikkel mindezt megvalósíthatod.
Mikor kiváltam az Expreidance-ből, külföldre akartam menni. Már elkezdtem szervezni az utat, elkezdtem anyagot készíteni magamról. Aztán egyszer csak Borics Annamária, az egyik mostani táncosom megkeresett, hogy van egy ismerőse, Varga László, aki szeretne egy csapatot létrehozni. Leültünk ötletelni, majd belefogtunk az előkészületekbe. Castingoltunk is, de sok olyan táncos jött el velem az Experidance-ből, akik szerették, amit csinálok és úgy gondolták, mellettem letehetik a voksukat és megbíznak mind a szakmai, mind az emberi hozzáállásomban.
Nem tudom (nevet). Elég humánus vagyok, és nem szeretek keménykedi, de nem is biztos, hogy szükséges. Általában a profi táncosoknak olyan tartásuk van, amit az iskolában megtanítanak - nagy fegyelmet kíván ez a szakma. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem éljük az életünket és nem vagyunk benne minden jóban, csak épp ha próbáról van szó, ott nincs mese, nincs lébecolás, nincs lógás. Az én embereim hozzáállásáért tűzbe teszem a kezem.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni a próbákat a zenekar, az Anselmo Crew fellépéseivel, saját próbáival?
Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy olyan zenekarokat nyertünk meg a Hungarythm-höz, mint az Anselmo Crew, a Csík zenekar, valamint a Kerekes Band – azt gondolom, ezek azok a zenék, amik a mi táncunkhoz teljes mértékben illenek. Mindenki szanaszét van ebben az országban, hogy meg tudjon élni, így természetesen nem tudunk minden próbán együtt próbálni a zenekarral, így általában 2-3 napos közös próbát tartunk, én pedig gyakran lemegyek hozzájuk és elmondom, mit és hogyan szeretnék. A táncos próbákon cd-ről hallgatjuk a dalokat.
Mit láttál külföldön, milyen a fogadtatása a magyar néptáncnak?
Vannak országok, ahol a magyar néptánc már nagyon bejáratott dolog. Az Egyesült Államokba például a Magyar Állami Népi Együttes és a Honvéd Együttes sokat jár fellépni, Japánban is nagyon szeretik, de van, ahol rácsodálkoznak. Nemrég volt egy előadásunk – csupán egy harminc perces kis szösszenet, fények nélkül -, ahol megjelent egy francia és egy svájci színházigazgató. Tátott szájjal néztek és az előadás után azt mondták, azonnal menjünk ki hozzájuk, mert ők bizony ilyet még nem láttak. A külföldiek nagy többsége tehát nincs tisztában a magyar néptánccal. Volt olyan korszak, mikor úton-útfélen magyar néptánccal lehetett találkozni, de az emberek hamar megunták. Szerencsére ma azt látom, sok érdekes kezdeményezés és újító törekvés is van, ami jó. A baj inkább ott kezdődik, hogy a közönség általában egyfajta előítélettel közelít a néptánc felé – éppen ezért született a Presidance, hogy ez többé ne így legyen.
Azt mondat egy nemrég készült interjúban, hogy az előadás nem a szakmának szól. Nem félsz, hogy ugyanakkor a szakma azt fogja mondani, „elbulvárosodtál” azzal, hogy a néptáncot show-műsorként tálalod?
Fontosnak tartom, hogy a szakmabeliek is azt mondják, jó az, amit csinálok, de nem az ő kiszolgálásuk az elsődleges cél. Nem ők veszik meg a jegyeket. Mindenkinek a kritikáját meghallgatom, elolvasom. De mi a közönségből fogunk megélni, tehát fontos a közönség igényeinek kielégítése. És ez egyáltalán nem az „elbulvárosodást” jelenti. Erre nagyon oda kell figyelnünk, úgy szeretnénk szórakoztatni, hogy a produkció művészi értékét megtartsuk. A célunk az, hogy az emberek kapjanak egy olyan pluszt, amitől kedvet kapnak elmenni egy másik táncelőadásra.
Hogyan néz ki a jövőtök, hány fellépés vár rátok?
Rengeteg előadást szerveztünk már Magyarországra is, de sokan kerestek minket külföldről, tárgyalunk több országgal is. Más a piac kint, mint otthon, más kultúrkörök várnak ránk, de a legfontosabb, hogy itthon, ha valaki megnéz minket, büszke legyen arra, hogy egy magyar csapat összehozott egy ilyen produkciót. Szerintem pozitív Magyarország imázs, amit csinálunk. Artistát használunk, az interaktivitás is nagyon fontos, kommunikálunk a közönséggel, van egy led-rácsos kivetítőnk, melyen érdekes animációt használunk, szóval abszolút unikális az összhang, ilyen formában még magyar produkció nem készült. Ez most egy kezdeti stádium, ami egyelőre nagyon működik, és természetesen a későbbiekben még formálódhat.
Formálódhat? Ez azt jelenti, hogy egy-egy előadás után változtatsz a koreográfián?
Nem általánosítanék, mert ez a mostani előadásnál történt meg. Elkészült a produkció, érkezett néhány visszajelzés, és annak alapján eszembe jutott egy-két változtatás. Most volt erre lehetőségem, de már nem nagyon szeretnék hozzányúlni a produkcióhoz. Csakis a mércét szeretném feljebb tenni.
Hajtod a táncosaidat? Sokat próbáltok?
Hogy hajtanám őket, azt azért nem mondanám. Az tény, hogy ha fellépés van, akkor fellépés van: előfordulnak sérülések is, a szombati előadás előtt például még két táncosom lázasan feküdt otthon, de ilyenkor nincs mese, fel kell lépni. Egyébként minden nap kilenctől kettőig van kortárs tréningünk Baranyai Balázzsal. Lassan egy éve dolgozunk együtt, más irányvonalat képvisel, mint mi, ő aztán hajt minket. Balázs után jövök én. Szoktunk hívni különböző mestereket, így voltunk afro-kurzuson, egy guineai sráctól tanultunk, nagyon jó volt. Tanultunk ír szteppet egy ismerősömtől, aki kint táncol a Lord of the Dance-ben, aztán az Urban Dance Company vezetőjétől hip-hopot, Kádár Ignáctól néptáncot, szóval megpróbáljuk a legjobb embereket megtalálni a magunk fejlesztésre, továbbképzésére.
Igaz, hogy eredetileg a Csörsz utcai Művelődési Ház helyszínére rendeztétek be az előadást?
Tulajdonképpen fordítva ültünk a lovon. Csupán egy helyet kerestünk magunknak, és mivel minden foglalt volt, csak a Csörsz utcai MOM Művelődési Ház nem, ezért oda rendezkedtünk be. Ott adott volt egy színpadméret, a díszlet és a fények, így természetesen ezekhez kellett alkalmazkodnunk, de idővel szerencsére helyet kaptunk máshol is – például a Millenárison.
Egy másik előadásotok is előkészületben van, mit lehet róla elmondani?
A Mazel Tov című előadásunk bemutatójának időpontja nincs még kitűzve. Kapkodni nem akarok, nem azért akarom színre vinni, hogy legyen még egy előadásunk. Elég nehéz történet a Mazel Tov, az Ószövetség azon részét mutatja be, amelyben a zsidók kivonulnak Egyiptomból, és egészen Salamon esküvőjéig tart. Kényes ez a kultúrkör, így igyekszem minél jobban körbejárni témát, barbár módon nem lehet hozzányúlni. Finoman kell kezelni, új színeket kell belevinni, de csakis úgy, hogy ne sértse meg kultúrájában a zsidó népet. Sokat olvasok, és megvitatom a történetet olyanokkal, akik ebben a kultúrkörben mozognak, és majd a tapasztalatok és megszerzett ismeretek alapján szeretnék valami nagyon újszerűt alkotni.
