A pasik nem a nő lelkébe szeretnek bele első látásra, hanem a mellébe és a hátsójába. Ez a csúf igazság. Igaz, újdonságnak nem nevezhető ez a bölcsesség, viszont romantikus vígjátékot azért lehet rá alapozni. A Doktor szöszi rendezőjének új filmje sablonoktól ugyan nem mentes, de mégis nézhető, sőt szórakoztató mozi.

Adott egy okos és szép nő, Abby, aki kényszeresen kontrollál maga körül mindent és mindenkit, viszont, ha férfiakról van szó egy ötéves ábrándos kislány ideáival rendelkezik, és hiába várja a nagy őt.

És adott egy durva modorú, szókimondó, laza pasi, Mike, akinek nincsenek illúziói csak nemi vágya és bárhol talál magának csajt - egy éjszakára. Lehetne két ember ennél jobban különböző? Nem, nagyon. Lehetséges, hogy mindezek dacára és annak ellenére, hogy Abby-nek lehetősége lenne egy tökéletes férfit választani, ez a két különböző ember mégis egymásba szeressen? Hát persze!

Ez első perctől fogva világos mindenki számára, aki elkezdni nézni A csúf igazság című filmet, hisz nem először látja a mozivásznon, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ugyanez a képlet az Ez történt egy éjszakában, a Sabrinában, az Afrika királynőjében, a Harry és Sally-ben, A szerelem hálójában és a Hat nap, hét éjszaka című filmekben, vagy A csábítás elméletében, és még folytathatnánk a sort a végtelenségig.


A Doktor Szöszi rendezőjének és íróinak Robert Luketic-nek, Karen McCullah Lutz-nak és Kirsten Smith-nek új közös munkája tehát tutira nem az eredeti sztorival akar levenni minket a lábunkról. Ami miatt egy ilyen, sokadszorra is elmesélt történet átlépheti az ingerküszöbünket, az a mulatságos jelenetek és szerethető karakterek együttállása lehet. Ez többé-kevésbé megvalósul A csúf igazság esetében.

Ami a két főszereplőt illeti, sikerül nekik a kiszámítható mozit is pörgőssé és mulatságossá tenni. Katherine Heiglt ugyan gondolom sokan sokkal jobban bírtuk a Felkoppintva című filmben, mint ebben a moziban, de ez főleg a Felkoppintva rendezőjének, a vígjátékok sablonjait mesterien újrafelhasználó és átíró Judd Apatownak köszönhető.  A Grace klinika Izzie-jeként is ismert Heiglnek A csúf igazságban sikerül elkerülnie, hogy egy szimpla Meg Ryan-klónként tekintsünk rá, ami a lapos és unásig ismert sztori mellett már magában is eredmény.

A nagyobb meglepetést Gerard Butler okozza, akire legtöbben kigyúrt ókori harcosként emlékezünk, amint azt ordítja, hogy This is Spartaaa! De most a borostás, mocskos szájú médiabohóc szerepében azt is bebizonyítja, hogy nem csak elszánt tekintete és kockahasa, de valódi komikusi vénája is van. Butler és Heigl tehát egész jó párost alkotnak a vásznon, arról meg nem ők tehetnek, hogy úgy írták meg a forgatókönyvet, hogy az egyik jelenetben még utálják egymást a következőben pedig már együtt soppingolnak és a nő haverként markolássza a férfi hátsóját.

Ami a mulatságos jeleneteket illeti, ne számítsunk semmi fantáziadús dologra, jönnek a sztenderd, altestre fókuszáló poénok: Abby úgy találkozik először a szomszédságában lakó férfiideállal (Eric Winter), hogy a nő éppen fejjel lefelé, hálóingével a nyakában lóg egy fáról, a férfi meg egy szál törölközőben áll előtte, hogy megmentse. És persze, hogy le is esik róla a törülköző.... A szexcentrikus viccparádé persze folytatódik. Egy újabb "rendkívül eredeti" jelenetben egy egész stadion röhög a lányon, mert a kivetítőn mutatják, amint térdre ereszkedve, buzgón sürgölődik lovagja ágyéka körül - persze egy ölbe borított üdítő miatt. Továbbá ott van még Abby éttermi orgazmusos jelenete, amit ugye egy az egyben a Harry és Sally-ből vettek át az alkotók. Ezek azok a fajta viccek, amivel újra és újra meg lehet nevettetni a közönséget, de a filmnek nem ezek a legjobb részei.

Az én kedvenc jelenetem a két főszereplő liftes szerencsétlenkedése, amikor egyik sem tudja eldönteni magában, hogy most akkor ők barátok, ellenfelek, munkatársak, vagy két egymásra gerjedt felnőtt, aki legszívesebben leteperné a másikat. Az ilyen jeleneteknek köszönhetően Butler és Heigl képes elhitetni velünk, hogy az Abby-Mike páros több, mint egy jól bevált recept szerint elkészített romantikus komédia papírmasé figurái.

Kiválóan eltalált karakter a két televíziós droid, Georgia és Larry is, a házaspár, akik annak a reggeli műsornak a műsörvezetői - valószínűsíthetően már a történelem kezdete óta-, amelyiknek Abby a producere és, aminek állóvizét becsapódó meteoritként kavarja fel a csapatba újként érkező Mike.

Öröm nézni a Cheryl Hines és John Michael Higgins által alakított két tipikus tévés arcot, akik már maguk is elfeledkeztek arról, hogy bár az a tévében nem látszik, de deréktól lefelé is léteznek, és hogy ők ketten valódi emberek, nem csupán stúdiós díszletek elé ültetett, két jól megvilágított fej, akiknek nincs más dolga, mint ezer foggal mosolyogni és enyhén oldalra billentett fejjel, jól artikuláltan sületlenségeket belemondani a kamerába.

A tévés kulissza egyébként szintén csak arra jó, hogy ezerszer átélt "izgalmakat" adjon hozzá a filmélményhez. A legcikibb dolgok természetesen mindig élő adásban történnek és a legfontosabb történéseket is egyenesben láthatják a tévénézők.

Váratlan fordulatokra tehát ne számítson senki, de jóleső kuncogásokra azért igen. A csúf igazság ideális randifilm. Aki biztosra akar menni, inkább erre vigye el a befűzni szándékozott csajt, mint a District 9-ra!