A frissen világörökségi szellemi kulturális hagyománnyá nyilvánított argentin tangó nemcsak a hangulatot fokozza, hanem igazoltan befolyással bír a stressz- és szexhormonokra - állítja a Frankfurti Egyetem egyik kutatója.
A stresszel összefüggésben lévő kortizol hormon szintje a tánc során csökken, viszont mindkét partnerben nő a tesztoszteron hormon szintje - fejtette ki doktori értekezésében Cynthia Quiroga Murcia, a német egyetem kolumbiai pszichológuskutatója, aki a Music and Medicine című tudományos folyóiratban foglalta össze kutatásának eredményeit.Feltételezéseinek alátámasztására a kutató 22 pártól vett a tánc előtt és után nyálmintát, és megvizsgálta ezek hormontartalmát. Emellett arra kérte a őket, hogy standardizált teszt segítségével érzelmeiket is írják le.
Annak megfejtésére, hogy a "tangóhatás" a zenén, a mozgáson vagy a partnerrel való szoros kapcsolaton nyugszik, Quiroga Murcia külön-külön és eltérő kombinációkban is megvizsgálta ezeket az "összetevőket". Az eredmények szerint a kortizolszint csökkenése mindenekelőtt a zenének köszönhető. A tesztoszteronszint ugyanakkor az érintés és a partnerrel való mozgás miatt nő. A pozitív hormon- és érzelmi hatás azonban mindhárom tényező összhangjának meglétekor érvényesül a legerősebben.
Ezzel megerősítést nyert azoknak a párterapeutáknak a tapasztalata, akik a tangó alkalmazásával próbálják megmenteni a párkapcsolatokat - állítja az egyetem.