Matthew Boyden Az opera kézikönyve című műve nem csak azért remek olvasmány, mert a több mint 700 oldalas könyv az opera születésétől a második világháború utáni operáig teljes, komplex képet ad, hanem mert olyan kis színes érdekességeket, információkat is megtudunk, amiről szinte biztos, hogy eddig máshol nem olvastunk. A hangfelvételek áttekintése, az opera dvd-k ismertetői mellett olyan izgalmas kulisszatitkokat is megtudhatunk a kötetből, hogy ha eddig nem szerettük az operát, akkor is istenien fogunk szórakozni. Íme a szerintünk 10 legjobb sztori a kötetből, röviden, ízelítőnek.
Az úgynevezett kasztráltak nagyjából az opera műfajnak megszületésével egyidőben léptek színre. Akkoriban a kórusműveket, a magas szólamokat falzettistákkal (kontratenorokkal) és gyerekekkel énekeltették. A 16. elején azonban már találunk kasztrált férfiakat is a kórusban (ismertebb kasztráltak például Pietro Folignato és Girolamo Rossini volt). Gyakran pénz hiányában az anya maga végezte el a műtétet (sok haláleset is történt ezért), és bár kiközösítéssel, sőt, halállal volt büntethető, aki gyermekét kasztrálja, de általában balesetre hivatkozva mindenki megúszta (és így minden kasztrált énekesnek volt magyarázata).
Mivel egyre több kasztrált gyermek jelent meg, a karnagyok úgy döntöttek, egy ilyen szerencsétlen és megnyomorított gyermek tulajdonképpen még hasznos is lehet, így pénzt is kereshetett az egyháznál - ezért is kasztrálták sokan gyermekeiket: a 17. század végén Olaszországban évente több ezer gyermeket kasztráltak.
A kasztráltak nagy részének más mellékhatásai is voltak: általában nagyon dús hajuk volt, de máshol nem nőtt szőrük, ráadásul nagyon magasra nőttek, arcuk felpuffadt és mellkasuk is abnormálisan fejlődött – ezért tudtak hát vele úgy is bánni, hogy sokáig, levegővétel nélkül folyamatosan énekelhessenek.
2. Na de felség, és a higiénia?
A kasztrálthoz fűződik a következő érdekes történet: Farinelli (1705-1782) híres és ünnepelt kasztrált énekest 1737-ben meghívták, hogy énekeljen a depresszióval küszködő V. Fülöpnek. A második dal után a király azt mondta neki, bármit kérhet tőle. Ő azt kívánta, Fülöp fürödjön meg és borotválkozzon le (Fülöp híres volt igénytelenségéről és rossz higiéniai állapotáról). A király el volt ragadtatva, és arra kérte az énekest, maradjon vele örökre, és minden este énekeljen neki. Farinelli maradt, és 25 éven át énekelt a királynak.
A könyvről
Operával csak most ismerkedők és vájt fülű, megszállott operarajongók egyaránt élvezettel forgathatják ezt a kézikönyvet, amely megbízhatóan kalauzol el az operák sokszínű és izgalmas világába. A Monteverditől Tan Dunig a világ operatermésének legjavát áttekintő kötetben mintegy 150 zeneszerző eleven stílusban megírt, átfogó életrajza és közel 340 opera részletes bemutatása olvasható. Az egyes operák cselekményén és rövid zenei elemzésén túl a kézikönyv a művekről készült legjobb, mintegy 900 CD-felvétel frappáns és tömör, olykor csípős és kíméletlen kritikáját tartalmazza a leghíresebb archív felvételektől a legújabb lemezekig. A világ operaházaiban jelenleg repertoáron lévő művek közül 60-ról DVD-felvételt is ajánl. A lebilincselően üde stílusban megírt, CD-felvételeken alapuló operatörténet rövid függelékkel zárul, amely híres énekesek és karmesterek vázlatos pályarajzát és a műfaj legfontosabb zenei szakkifejezéseinek magyarázatát foglalja magában. A hatalmas anyagban jól áttekinthető mutató segíti az eligazodást, az oldalakat zeneszerzők, énekesek, színpadképek és CD-borítók fotói gazdagítják.
Cuzzoni az opera történelmének első primadonnája (1696-1778); Händel hallotta, hogy a pármai szoprán remekül debütált 1718-ban a velencei közönség előtt, így felajánlott neki 2000 fontos fizetést. Első közös próbájuk legendás: az Ottone című operában Teofane szerepét külön Cuzzoninak írta, ám mikor megmutatta neki a dalt, amit énekelni kellett volna, a nő nem akarta elénekelni. Händel üvöltött vele, és megfenyegette, kidobja az ablakon, Cuzzoni hát belekezdett, és állítólag szenzációsan adta elő a számot.
Cuzzoni a korszak meghatározó sztárja volt nagyjából 1740-ig, ám férje megmérgezéséért halálra ítélték. Elmenekült, börtönbe is zárták, de megúszta, azzal a feltétellel, ha éjjelente ingyen énekel a helyi dalszínházban. Utolsó éveiben gombokat árult.
4. Beethoven, a süket zseni
Természetesen Beethovenről is hosszasan értekezik a kötet - Wilhelmine Schröder-Devrient visszaemlékezéseiből például fény derül arra, milyen volt a mester a Fidelio próbái során. Beethoven pálcájával csapkodott, egészen átszellemülten meredt az énekesekre, és közben ugyebár egy hangot sem hallott, tulajdonképpen zűrzavart okozott a próbákon az énekeseknek. Nem akarták rábízni az előadást, így a karnagy mondta meg neki, az opera az ő vezényletével nem kerülhet színpadra. Beethoven hazarohant, leült az asztalhoz, és nagyon szomorú volt.
5. Rulettből opera
Domenico Barbaja (1779-1841) Olaszország igen gazdag üzletembere volt, és persze a legbefolyásosabb operaszervező is. Az operával való foglalatoskodás előtt milliókat keresett a szerencsejáték-birodalmával, ő honosította meg a ruletett is. Már nagyon gazdag volt, mikor megszerezte számos olasz színház monopóliumát (San Carlo Nuovo, Fondo, Teatro alla Cannobbiana stb.), és számos csillag útját – így Donizettiét és Rossiniét is – egyengette. Állítólag igen mogorva ember volt, és csupán két emberrel volt kedves: a házvezetőnőjével és a szakácsával.
6. Meyerbeer alvói
Rossini egyik igen nagy vetélytársa volt Giacomo Meyerbeer. Rossini előadásain általában megjelent két férfi, akiknek az volt a dolguk, hogy elaludjanak az előadáson - mindezt sok pénzért. Jó nagyokat horkantottak, hogy mindenki hallja őket, így a rendszeres operajárók már jól ismerték őket, ők voltak „Meyerbeer alvói.”
7. Túlfűtött erotika a színpadon
Wagner Trisztán és Izoldáját 1985-ben mutatták be először, a Bajor Királyi Operaházban. A mű igen nagy botrányt keltett a bemutatón: az erotikusan túlfűtött darab során a nőket kivezették a müncheni színházteremből. Az opera kézikönyve úgy fogalmaz: „Még magát Wagnert is megijesztette saját operája.”
8. Pszichodráma
Nem csak a Trisztán és Izolda, hanem a Salome is kivágta a biztosítékot. Richard Strauss Oscar Wilde darabjából írt operája már a bemutató előtt botrányt okozott egyrészt a partitúra miatt, amitől eléggé megijedtek az énekesek, sőt, a címszerepet játszó Maria Wittich visszataszítónak találta a darabot. Az előadás is megosztotta a véleményeket, Wagner őrültségnek nevezte, Weingartner viszont szépnek, a katolikus egyház is elítélte az operát. Londonban a parlament és tárgyalta az opera kérdését, hogy bemutassák-e vagy sem. A legtöbb ellenzőnek az volt az ellenérve, hogy bibliai tárgyú opera kerülne színre. Mikor Beecham (Strauss pártolója) a Sámson és Delilát említette ellenérvükre példaként, az volt a válasz: az más, az Ótestamentum, ez meg az Újszövetség.
Muszorgszkij igen híres volt alkoholfogyasztásáról. Végül ez is végzett vele: a sok alkoholizálás után súlyos epilepsziás rohamot kapott, és meghalt.
10. Duci szopránok
Az operaénekesek nagy része kövér – ez csak egy klisé, ám az biztos, sok megaláztatás érte kövéreket. Így járt például Fanny Salvini-Donatelli, akinek ugyan csodálatos hangja volt, de 130 kilójával mindig megnevettette a nézőket. Így járt Luisa Tetrazzini is, akinek étkezési szokásairól legendák szólnak. Állítólag még Carusoval is vetekedett e téren, és mikor leültek (néha az adott előadás előtt) enni, gyorsan levette fűzőjét is, csak hogy jobban csússzon... A huszadik században Maria Callas a jó példa a nyomásra történő alakváltásra. A kilencvenkilós hölgy 45 kilót fogyott a Metropolitan Opera kérésére, de hangja megsínylette a fogyókúrát. De az biztos: eddig még nem találtak bizonyítékot a kövérség és az énektechnika összefüggéseire.
