Vladimir Nabokov Lolitájától Gabriel Matzneff naplójának kénkőszagú oldalain át André Gide-ig az írók érdeklődése a fiatal lányok - vagy fiúk - iránt gyakran keltett skandalumot. E botránykönyvek némelyike ma irodalmi remekműnek számít, mások a feledés homályába vesztek.
A Frédéric Mitterrand írásaival kapcsolatos polémia előtt Franciaországban és külföldön is számos hasonlóra volt már példa. A jelenlegi francia kulturális miniszter esetében a támadások azért is különösen élesek, mert a szerző ma politikai posztot tölt be és most korábbi "önéletrajzi ihletésű" írásait vetik a szemére, bár azok megjelenésük idején, 2005-ben nagy sikert arattak.
1924-ben André Gide számolt be Si le grain ne meurt című önéletrajzi írásában arról, hogyan fedezte el saját homoszexuális érzéseit egy algériai út során - abban az időben Algéria volt a "szexuális turizmus" fő terepe. A kicsapongás leírása botrányt keltett és az író, aki egyben a gyarmatosítás kérlelhetetlen ellenzője volt, a katolikus jobboldal heves támadásainak célpontjává vált.
Ám a múlt század nagy irodalmi botránya az orosz származású amerikai író, Vladimir Nabokov Lolitájával robbant ki, amely egy érett férfi és egy tizenkét év körüli gyereklány szexuális kapcsolatáról szólt. Mivel az amerikai kiadók nem voltak hajlandók megjelentetni, Nabokov 1955-ben Párizsban adatta ki művét angol nyelven. Amikor 1958-ban az Egyesült Államokban is megjelent, a Lolita sokkolta a puritán Amerikát, de óriási sikert aratott. Franciaországban is 1958-ig cenzúrázták.
A regény azóta sok millió példányban kelt el világszerte és a Lolita név a köznapi nyelvben a "nimfácska" - nagy szexuális vonzerővel bíró egészen fiatal lány - szinonimájává vált. 1961-ben Nicolas Genkának kisebb volt a szerencséje a L'Epi monstre című, a vérfertőzés és a pedofília kettős tabuját megtörő regényével.
Bár a könyves boltokban nagy sikert aratott, 1962-ben a belügyminisztérium betiltotta. Genkát hamar elfelejtették és a regény 2000-ig tiltott maradt az 1949-es ifjúságvédelmi törvény alapján. 1972-ben az, hogy Michel Tournier Rémkirály című regényének hőse, Abel Tiffauges fiatal húst hajszol, nem akadályozta meg, hogy a könyv egyöntetű döntés alapján Goncourt-díjat kapjon és világsikerré váljon.
Botrányt keltett viszont Gabriel Matzneff, aki az 1970-es években nem titkolta a "fiatal személyek" iránti érdeklődését naplójában és regényeiben, például a "Tizenhat év alattiak" címűben. 1982-ben a dandykülsejű szabados írót pedofíliával vádolták egy irodalmi műsorban. Matzneff azóta is termékeny szerző, de a médiából lassan kikopott.
A közelmúltban érte kemény támadás Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író Bánatos kurváim emlékezete című, 2004-ben megjelent regényt, amelyet egy lánykereskedelem-ellenes latin-amerikai nemzetközi civil szervezet a "gyermekprostitúció apológiájának" minősített.
"Megfilmesíteni széles vásznon egy 90 éves öregember történetét, aki elhatározza, hogy egy őrült éjszakát tölt el egy kábítószer hatása alatt álló 14 éves lánykával - ez maga a pedofília dicsőítése és tömegeknek bemutatva az az üzenete, hogy ez természetes vagy normális" - hangoztatta a Koalíció a Latin-amerikai és Karibi Nők és Lányok Kereskedelme Ellen.
A feljelentés nyomán Puebla mexikói állam megvonta az anyagi támogatást a mű filmváltozatától, amelyet pedig Mexikóban forgattak volna. A belső napló vagy a legalább részben önéletrajzi elbeszélés gyakrabban teszi polémia tárgyává a szerzőt, de ritkábban marad meg az utókor emlékezetében, mint a regény.
