A hagyományos képzőművészeti alkotások egyediségét (is) értékelő gyűjtők egyre kevésbé tartanak attól, hogy az új művészeti formánál sokkal nehezebben megfogható az egyediség fogalma. Ez végül is jó.

Ráadásul a műszaki fejlődés buktatóival is meg kell küzdeniük. David Hockney brit képzőművész kisebb szenzációt keltett májusban azzal, hogy "festményeket" készített intelligens mobiltelefonján: egy különleges számítástechnikai alkalmazás segítségével az ujjával rajzolt az iPhone képernyőjére. Ez volt a digitális technológiának a kortárs művészet eszközévé szentelése - már ha egyáltalán szükség volt rá.

A San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumától kezdve a New York-i Kortárs Művészetek Új Múzeumáig bezárólag világszerte jelentős művészeti intézmények nyitották már meg kapuikat az új műfaj előtt. Avantgárd műgyűjtők, például a San Franciscó-i Richard és Pamela Kramlich szintén befogadják az újfajta alkotásokat, amelyekből egyre több gyűjtő vásárol is.

A The New York Times riportja szerint sokan azonban továbbra is vonakodnak tőlük. "Egy egész évszázadba telt, mire az emberek ráébredtek, hogy a fényképezés művészet. Ehhez hasonlóan most a digitális műalkotások gyűjtésétől berzenkednek" - érzékeltette a nehézséget Pierre Cornette de Saint Syr francia aukciósház-vezető.

A számítástechnika változásának sebessége, az adattárolás és a művek megjelenítése közötti kapcsolat megszűnése, a digitális képek virtuális volta nehezen megválaszolható kérdéseket vet fel: hogyan különböztethető meg az eredeti alkotás a hamisítványtól vagy a másolattól, miként hozható létre és őrizhető meg a digitális művek egyedisége, hogyan védhető meg egy digitális mű a technológiai elavulástól. Cornette szerint a digitális eszköz tagadhatatlanul korunk új festőecsetje, a fenti kérdések titkának nyitja pedig a művek értékesítésének módjában rejlik.

A videoművészet termékeit jellemzően korlátozott példányszámú DVD-ken értékesítik, amelyek mellé eredetiségigazolást csatolnak. A vásárlónak mindazonáltal olyan érzése támad, hogy befejezetlen művet vásárol: megtekintéséhez ugyanis szükség van DVD-lejátszóra és képernyőre is. Egyfajta megoldás lehet a megjelenítési technológia beépítése magába a műbe. A francia Kolkoz művészpáros például olyan háromdimenziós filmet készített, amelyet egy tévékészülék-másolatba installáltak: a hasonmás egyúttal képernyőként is szolgál a lejátszásnál.

Az archiválás ugyancsak égető probléma. A technológia félévente megújul, és ha havonta nem frissítik a digitális műalkotás formázását, egyszercsak alapvetően új értékesítési-megjelenítési módszert kell majd találni - véli Nils Aziosmanoff, az új médiaművészet fejlesztésére alakult, párizsi székhelyű Cube szervezet igazgatója. Éppen ezért több galéria frissítéseket ajánl a gyűjtőknek, hogy akkor is megtekinthessék a megvásárolt alkotásokat, ha az arra használt eszköz gyártása időközben már megszűnt.

Edward Winkleman galériatulajdonos szerint a galériák bevonása szintén jelentős eleme a vevők megnyugtatásának, elvégre a saját hírnevüket teszik kockára azzal, hogy vételre ajánlanak bizonyos műveket.

Az elavulással kapcsolatos aggodalmakon túl a digitális művészet virtuális jellege kérdéseket vet fel a művészeti ág eredetiségével kapcsolatban is - fejtette ki az amerikai lapnak Cornette fia, Louis Cornette de saint Syr. A digitális műalkotások megvásárlásakor a vevő ugyanis azt érzi, hogy nem valami kézzelfogható dolgot vett, amely elfér egy pendrive-on. Felbukkant a csalástól való félelem is, különösen az illegális zeneletöltésekről kirobbant viták óta.

A digitális művészet esetében az eredetiség fogalma meglehetősen összetett és kétséges. Míg egy fényképfelvételnél az eredeti negatívról történő előhívás általában megbízható eredetet jelent, vajon egy digitális festménynél pontosan mi is értendő eredetiség alatt? Mi a különbség - ha van egyáltalán - a művész merevlemez-meghajtóján tárolt digitális kódsor és a háttértárolóra, például egy CD-ROM-ra átvitt hiteles másolat között?

"Az emberek még mindig ódzkodnak a számítógépes művészetektől, és általában a hagyományos festményekre hasonlító dolgok iránt vonzódnak" - tartja Agathe Hélion, az azonos nevű galéria tulajdonosa, hozzátéve: a vevők jobban szeretik például a bekeretezett alkotásokat, amelyeket - mint a fotókat - felakaszthatnak a falra.

Hélion viszonylag alacsony árakkal dolgozik, nehogy elriassza a vásárlókat, rendszerint ötszáz és ötezer euró közötti összeget kér a digitális műalkotásokért. Ezt azzal magyarázza, hogy fiatal művészek alkotásait értékesíti, ráadásul az emberek nem szívesen fizetnek sokat olyasvalamiért, amely nem egyedi.

Az egyediség kulcsfontosságú kérdés a digitális művészet ellentmondásosságának megértéséhez. Egyrészt az egyediség hiánya alapvető jellegzetessége, része e művészeti ágnak; másrészt a gyűjtőket és a befektetőket éppen a kizárólagos birtoklás érzése vonzza, amelyet viszont csak az egyediség biztosíthat számukra.

"A hagyományos művészet értéke az alkotás egyediségében rejlik. Az új média a birtoklás fogalmának felülvizsgálatára kényszerít bennünket" - hangsúlyozza Aziosmanoff, aki szerint az emberek egy nap talán elveszítik majd az iránti leküzdhetetlen vágyukat, hogy kézzelfogható tárgyakat birtokoljanak.