A 13 éves montevideói fiú, Rafa számára ez már nem kérdés, sokkal inkább az foglalkoztatja: a csók vajon mi. Diego és felesége számára a szex az az üres és motorikus aktus, ami az esti sorozat és a lefekvés között van. Thomas, a francia fotográfus számára a világgal való érintkezés fő formája. A Kinóban zajló Szex és Film vetítéssorozaton bemutatott filmek sokszor feltett kérdésre adnak nem szokványos válaszokat.

Rebbenő pillák, résnyire nyitott ajkak, lepedőt markoló kezek villannak fel a vásznon, tökéletes testek találkoznak. Amikor a moziban szexet látunk (főleg, ha Hollywoodban készült filmet vetítenek), legtöbbször már a zenei aláfestésből és a megvilágításból előre kiszagolható, hogy most jön a szexjelenet. Ami mindig kellően szenvedélyes és érzelmes és persze a résztvevők mindig jól néznek ki, bár csak annyi látszik belőlük, ami mutatós, de még nem provokatív.

Na, ilyen sablonos, semmitmondó jelenetekre ne számítson az, aki elmegy az Őszi Kulturális Fesztivál keretén belül zajló rendezvényre. A témát például amnéziás libanoni férfi, pattanásos kamaszfiú és kancsal, pocakos férj szemszögéből és személyén keresztül láttatja a vetítéssorozat. Többek között uruguayi, mexikói, thaiföldi, spanyol, libanoni, és Fülöp-szigeteki rendezőknek az elmúlt évek nemzetközi fesztiváljain sikerrel szerepelő, ám nálunk ezidáig nem vetített munkáit láthatjuk. Azt azért megjegyezzük, hogy a Szex és Film gyűjtőcím becsapós, mert bár az alkotásokban - hol fontos, hol kevésbé fontos - szerepet kap a testiség ábrázolása, ha megkérdezzük magunktól, hogy miről is szólnak ezek a filmek, nem valószínű, hogy azt válaszoljuk, hogy a szexről.

Federico Veiroj Akné című filmje a felnőtté válásról szól. A pattanásos kamasz, Rafa önbecsülése ahányszor a tükörbe néz, egyre csak csökken, úgy érzi, egyedül a csókolózás adhatja vissza. A barmicvóján alighogy átesett 13 éves Rafa ugyanis hátulról kezdte kijárni a szerelem iskoláját, a szex már mindennapos szórakozás számára, de még soha nem csókolózott. A suli után rendszeresen korosodó férfiak társaságában várja a kuplerájban, hogy sorra kerüljön, ahol a lányok zsebpénzéért cserébe bármire hajlandóak, kivéve a csókolózást. Rafa tehát időről időre eljár a nagylányokhoz, hogy bizonyítsa magának és barátainak férfiasságát, de közben farzsebében tárolt jegyzetfüzetébe feljegyzett és bemagolt mondatokkal bátortalanul udvarol egyik osztálytársának, hátha megtörténik a varázslat...

Diego és Blanca életéből már rég kikopott a varázslat. A mexikói Amat Escalante 2005-ben készült, Vér című filmjének főhősei ők. Férj és feleség, akiknek mindennapjai azonos forgatókönyv szerint zajlanak. Felkelnek, dolgoznak, vacsoráznak, tévét néznek, szexelnek és alszanak. Blanca indokolatlan féltékenységében rendszeresen durva szavakat, vagy nehéz tárgyakat vág Diego fejéhez, amik miatt később mindig bocsánatot kér. Diego pedig mindig megbocsát, csak, hogy helyreálljon az egyensúly, és kezdődhessen minden elölről: munka, evés, ivás, szex, alvás. A "harmóniát" Diego első házasságából származó drogfüggő lányának felbukkanása bontja meg, akinek apja segítsége nélkül már nincs ereje tovább az életbe kapaszkodni. Az apátia és az elkerülő magatartás, amely fenntartotta a "rendet" Diego életében ezúttal végzetes bűnné válik. Escalanter filmje alattomosan piszkálja fel az emberben az érzelmeket. A sivár élet tárgyait és monoton cselekvéseit aprólékosan és lassú tempóban bemutató filmet nézve eleinte még csak azt gondolja, azért feszeng a székben, mert türelmetlenül várja, hogy történjen valami. Aztán rájön, hogy a két ember vegetálás szintjén mozgó életének látványa és Diego cselekvésképtelensége az, ami indulatokat kelt benne. Bár a kiüresedett élet illusztrációjaként szexjeleneteket is tartalmaz a film, a Vér nem a szexről szól. Sokkal inkább egy apa bűnéről és bűnhődéséről.


Nehezebben fogható meg, miről is szól Az elveszett ember, melynek szerkezetére a nagy kihagyások jellemzők. Danielle Arbid filmjében fontosabbak a művészi képek, az atmoszféra, mint az ok-okozati összefüggések, bár kétségtelen, hogy elmesélhető története is van: a francia fotós, Thomas a Közel-Keleten utazgat, hogy fényképeket készítsen - leginkább nőkről. Beleveti magát az éjszakai életbe, gyönyörű női testeket keres, és közben megállás nélkül kattogtatja fényképezőgépét. Segítője, tolmácsa egy libanoni férfi, akiről kiderül, hogy elvesztette emlékezetét egy múltban történt, feleségével kapcsolatos trauma miatt. Az elveszett ember egy sajátos road movie, utazás térben, időben és lélekben. Történet egy férfiról, aki szinte kizárólag nőkkel létesített testi kapcsolatain keresztül tapasztalja meg a valóságot és egy másikról, aki egyetlen nő miatt veszítette el a kapcsolatot a világgal. A kalandvágyó, a rejtett és megfoghatatlan valóságmorzsákat megszállottan gyűjtő fotós és a makacs némaságba burkolózó titokzatos férfi ellentmondásos kapcsolatát ábrázoló film bár művészien, de nyíltan és szókimondóan beszél a szexről, ami azért különösen érdekes, mert a rendező egy líbiai nő.