11 év után új lemezzel tért vissza minden idők egyik legfontosabb zenekara, a New York-i KISS. De kik is ők azon kívül, hogy kimázolják az arcukat, és mindent felrobbantanak?

Wicked Lester: Paul Stanley, Peter Criss, Gene Simmons

AZ IMAGE A KISS 1972-ben alakult New Yorkban, a Wicked Lester nevű formáció romjain. A zenekar két vezéregyénisége a kezdetektől fogva a magyar felmenőkkel is rendelkező Gene Simmons (eredeti nevén Chaim Witz) énekes/basszusgitáros és Paul Stanley énekes/gitáros (Stanley Harvey Eisen) voltak, akik számos tagcsere után leltek rá Paul „Ace” Frehley gitárosra és Peter Criss (született Peter Criscuola) dobosra. Simmons: „A létező legizgalmasabb zenekart akartuk létrehozni, amelyik valaha is kilépett a színpadra. Olyan bandát szerettünk volna, amilyet még mi sem láttunk soha. Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy élőben is megnézhettük a kedvenc csapatainkat, de ezek sem csináltak semmit, csak álltak a színpadon és pengették a gitárjaikat. Ilyenkor az ember csalódottan ment haza.” Criss: „Egyszer megnéztem a The Vagrants nevű bandát. Ez a csapat arról volt híres akkoriban, hogy minden este felrobbantották a nagydobjukat. Teljesen lenyűgöztek! Magamban arra gondoltam, hogy ha majd nekem is lesz egy saját zenekarom, akkor nem elégszem meg azzal, hogy csak a nagydobunkat robbantjuk fel, hanem egyszerűen mindent a levegőbe repítünk majd!” A négyes már a Wicked Lester korszak vége felé is arcfestéssel lépett fel, igaz, ezek a maszkok még nem feltétlenül hasonlítottak a későbbiekre. A cél azonban az első pillanattól fogva leplezetlen volt: feltűnést kelteni. Simmons: „Az első komoly fotózásunknál, amikor a fotós meglátott bennünket, azonnal elkezdett lufikat behozni. Mi csak lestünk, ő meg elkezdett magyarázni, hogy hát bohócok így, bohócok úgy… Máskor a koncertszervezők hitték azt, hogy homokosok vagyunk, akik csajnak öltöztek. Többször meg is akartak verni minket emiatt. Mindazonáltal már a kezdetektől fogva igyekeztünk feltűnést kelteni. Paul például már a Wicked Lester korszakban is rocksztár volt, pedig még a kutya sem ismert minket… Magassarkú cipőket és iszonyatosan szűk nadrágot hordott, és nemcsak megemelte a golyóit, hanem középen ketté is választotta őket! Számos korai KISS koncertre limuzinnal érkeztünk, és emiatt persze mindenki azt hitte, hogy valami nagyobb banda vagyunk, holott mi is csak úgy béreltük a limókat. Végső soron egy kisteherautóban sem fér el sokkal több hangszer és erősítő, mint egy baromi nagy limuzinban…” A zenekar azonban nemcsak hangos, látványos koncertjeivel és egyéni kinézetével, hanem logójával is feltűnést keltett, melynek S betűi hasonlóságot mutattak az SS-éivel. Stanley: „A KISS logóját én magam terveztem, és mivel mind Gene, mind jómagam zsidó származásúak vagyunk, meglehetősen érdekes bármiféle összefüggést találni a felirat és a nácik között. Ez a gondolat nemcsak abszurd, de sértő is egyben.” Mindazonáltal Németországban a mai napig egy módosított logót használnak.

„The hottest band in the world”

A CSÚCSON A KISS-nek 1975 után kevés versenytársa akadt az Egyesült Államokban: a korábban soha nem látott élő látványosságokkal operáló zenekar az amerikai arénák elsőszámú attrakciójává vált az Aerosmith mellett, és lemezeik (Rock’N’Roll Over, Love Gun, majd az Alive II koncertanyag) is hihetetlen példányszámokban fogytak a boltokból. Simmons és a menedzsment persze ott használta ki a sikert, ahol csak lehetett: 1978-ban mind a négy tag szólólemezt jelentetett meg, melyek közül – kissé talán meglepő módon – nem Stanley vagy Simmons, hanem Ace Frehley albuma lett a legkeresettebb. A zenekar köré épített háttéripar is felpörgött: beszédes, hogy 1977 és 1979 között csak a merchandise-bevételekből több mint 100 millió dollár folyt be a kasszába, jóval több annál, mint amennyit a tagok a lemezek jogdíjaiból zsebre tehettek. Az 1978-as KISS Meets The Phantom Of The Park című film az év egyik legnézettebb tévéprodukciója volt, habár a kritika a földig dorongolta, és a hírek szerint maga Peter Criss is roppant elégedetlen volt vele. A csúcson ugyanakkor a problémák is megsokasodtak: a Stanley – Simmons duó vaskézzel irányította a járművet, Frehley és Criss azonban jóval felelőtlenebb módon bántak a beérkezett dollármilliókkal, kisebb vagyonokat költve drogokra, illetve alkoholra.






MASZK NÉLKÜL Vinnie Vincent jóval technikásabb gitáros volt Frehleynél, de a rajongótábor már Criss távozására is érzékenyen reagált, Ace-ét pedig még nehezebben emésztették meg. Vincent még kapott önálló sminket, de a Creatures Of The Night megjelenését követő amerikai turné nézőszámai kiábrándítóak voltak, a zenekar félházak előtt játszott. Nyilvánvaló volt, hogy elérkezett a váltás ideje. A KISS első arcfestés nélküli jelenésére hivatalosan 1983. szeptember 18-án került sor az MTV képernyőjén, első smink nélküli koncertjüket pedig Lisszabonban adták néhány héttel később. A tábort újfent megosztotta a döntés: habár a többség egyetértett abban, hogy a maszkok az eredeti négyeshez kötődtek, a festék lemosásával sokak szerint betagozódtak az átlagos rockbandák sorába. Vinnie Vincent nem maradt túl sokáig a fedélzeten: habár a vele készített 1983-as Lick It Uppal kimásztak a gödörből, a gitáros képtelen volt kijönni Simmonsszal, és átadta helyét Bruce Kulicknak, aki aztán több mint egy évtizeden keresztül játszott a zenekarban. A KISS mítoszán sokat rombolt az image-váltás, de ugyanakkor ahhoz is hozzájárult, hogy megújuljanak: a zenekar a ’80-as években is tényező maradt, lemezeik az évtized elejének visszaesése után ismét milliós példányszámokban fogytak a boltokból, látványos turnéik pedig szintén a leglátogatottabbak közé tartoztak.
A maszk nélküli éra legsikeresebb albuma az 1987-es Crazy Nights volt, melyen – Desmond Child hathatós kooperációjával – slágerek egész sora szerepelt. A sötétebb, súlyosabb zenei világhoz vonzódó Simmons ugyanakkor utólag már nem rejtette véka alá, hogy a maga részéről még a nagy sikerek ellenére sem kedveli túlságosan az e korszakban készült albumokat. „Amikor egy olyasféle időszakon mész keresztül, mint amilyen számunkra a Crazy Nights korszak volt, ami elképesztő sikert hozott, a környezetedet pedig rózsaszínre festette, meglehetősen nehéz őszintének maradnod magaddal szemben és ráébredned arra, hogy mi is történt valójában. Utólag rá kellett döbbennem, hogy mióta levettük a maszkot, nem tudtam, ki is az a Gene Simmons. Persze voltak jó lemezeink, szerettem a Lick It Up-ot és az Animalize-ot is, de beleestünk a siker csapdájába és mint szokásosan, a kiadónk próbálta meg megszabni, hogy merre is haladjunk. Az egyik legszédítőbb, legzavaróbb dolog a világon az, ha sok pénzed van. Ha az ember kövér és jóllakott, még a kaját sem eszi igazi lelkesedéssel, egyszerűen csak tömi magát és arra gondol, hogy minél többet zabáljon. Igazából nehéz megmaradni a jó öreg Gene Simmonsnak azzal a rengeteg dohánnyal. Rendkívül hálás vagyok a rajongóinknak, hogy nem tágítottak mellőlünk, de ma már nagyon jól tudom, hogy egy mély gödörben ültünk, és képtelenek voltunk továbblépni. A dac, az ellenszegülés és a düh hiányzott a KISS-ből a ’80-as évek második felében, plusz még egy jó adag rockköltészet. Anélkül, hogy lebecsülném Desmond Childot és a többi hozzá hasonló slágerszerzőt, azt kell mondanom, hogy ezek az arcok a cizellált munkastílusukkal kiölték a dalainkból a rock’n’roll erejét, a tökös és vad mondanivalót, ők ugyanis a fejükkel írják a nótákat és nem a pöcsükkel.”

A VISSZATÉRÉS A KISS eredeti felállásának újjáalakulásáról és egy maszkos turnéról gyakorlatilag azóta keringtek a pletykák, hogy lemosták magukról a sminket, a ’90-es évek közepétől kezdve azonban megszaporodtak a találgatások. A zenekar maga az utolsó pillanatig cáfolta ezeket, ám onnantól kezdve, hogy 1995 augusztusában az MTV Unplugged sorozatában egy rövid blokk erejéig a két megtisztult régi tag, Ace Frehley és Peter Criss is színpadra lépett velük, már semmi sem vethetett gátat a híreszteléseknek. Az eredeti négyes 1996 februárjában, a Grammy-díjkiosztón maszkban jelent meg, majd néhány héttel később bejelentették, hogy az év nyarán amerikai stadionturnéra indulnak. A reakciók minden várakozást felülmúltak: a detroiti nyitókoncertre az ekkoriban debütáló internetes értékesítés révén háromnegyed óra alatt elkelt mind a 47 ezer jegy, de egész Amerika KISS-lázban égett. A minden szempontból tökéletesen elsült visszatérő koncertsorozat az év legsikeresebb turnéja lett, és mire a következő év nyarának végén leültek egy kicsit levegőt venni, több mint 3 millióan látták őket világszerte. Simmonsék szembementek a ’90-es évek „semmi látvány, semmi körítés” attitűdjével, és nem is férhet hozzá kétség, hogy jól időzített visszatérésükkel alapvetően befolyásolták a zeneipari trendeket.
Simmons: „Ha csak a pénz motiválna minket, akkor már 10 éve is felfesthettük volna a maszkokat. Mindig akadnak okosok, akik olyan kérdésekkel jönnek oda hozzánk, hogy hány évesek vagyunk, meg hogy mennyit keresünk a turnéval. Ilyenkor csak annyit szoktam mondani, hogy 142 éves vagyok, és olyan 100-200 milliót keresek ezzel az egésszel. Tisztában vagyunk a korunkkal, a pénzt is szeretjük, nincs is mit titkolni ezen. Én a magam részéről semmi rosszat nem látok abban, hogy a rock’n’roll és a nagy üzlet fogalom szorosan összekapcsolódnak. Elegem van a nincstelen rockzenészekről szóló történetekből! Attól, hogy valakinek üres a zsebe, még egy szemmel nem lesz jobb vagy hitelesebb az, amit csinál. Azt viszont lefogadom, hogy ha egy hétköznapi ember csak negyed órán át rohangálna a színpadunkon a fellépőruháinkban, akkor a végén a mentő vinné el! Egy koncert itt olyan, mint egy rendkívül kemény, 2 órás edzés 20 kiló plusz tömeggel, ennyit tesznek ki ugyanis a csizmák, a bőrcuccok és a szegecsek. Ez itt nem valami Las Vegas-i esztrádműsor, hanem a világon létező leghatalmasabb rock’n’roll látványosság. A méretek jószerivel leírhatatlanok.”

Gene Simmons a KISS koporsó mellett

A HÁTTÉRIPAR A KISS minden idők egyik legsikeresebb amerikai rockzenekara: pályafutásuk során világszerte összesen több mint 80 millió lemezt adtak el, ám a zenekar köré épített hihetetlen merchandise-gépezetnek köszönhetően jóval több pénzt söpörtek be, mint hasonló státuszú kollégáik. A KISS-re épített iparág ráadásul az első pillanattól fogva egyszemélyben Gene Simmons kezében összpontosult, akire személyes ismerői sokkal inkább kérlelhetetlen és zseniális üzletemberként, mintsem szimpla muzsikusként hivatkoznak: habár vagyonáról nem lelhetők fel becsült vagy pláne hivatalos adatok, bizonyos, hogy még a világ leggazdagabb rockmuzsikusainak elitklubjában is igen előkelő helyet foglal el. „Ha azt akarod, hogy nyaljam ki a segged, ezentúl bármikor megteszem!”, kommentálta Simmons a ’90-es években a KISS vécépapír piacra dobását, ez azonban még mindig nem a végső állomás volt a merchandising csúcsra járatásában. A minden zenekarnál alapvető ruhák és kiegészítők mellett a KISS már a ’70-es években beletenyerelt a képregények, akciófigurák és egyéb játékok piacába, a ’90-es évek újjáalakulásával azonban új lendületet kaptak. A KISS autó még hagyján volt, az igazi feltűnést a KISS koporsó és halotti urna keltette, melyeket a mai napig gyártanak Amerikában - vagyis van rájuk kereslet szép számmal. Ez persze nem csoda, hiszen a zenekar hivatalos rajongóklubja, a KISS Army több százezer tagot számlál világszerte.