Szavak hangos kántálása, ücsörgés, éneklés, vasalás, hajszárítás. E cselekvések az idei Budapesti Őszi Fesztivál tánc szekciójában bemutatott Speaking Dance és KakasKakasKakas című előadásokban láthatók, hallhatók. Azért tánc is volt bennük. Meg csirke. Meg kakas.

Az olasz Matteo Fargion és az angol Jonathan Burrows Speaking Dance című produkciójáról sokára derül ki, hogy mi is a köze a tánchoz. A két férfi - egyébként úgy hasonlítanak egymásra, mint a testvérek - egy széken ücsörögve, ölében tartott jegyzetfüzetből olvas fel egyszótagos angol szavakat: right, left, lift, love, laugh... Egy szót akár tucatszor elismételnek, egyszerre, kánonban, felváltva mondják ugyanazt, vagy mást. A szavak elvesztik jelentésüket, nem tudni, hol kezdődnek és végződnek. Az értelem eltűnik, csak a dallam és a hadarás, éneklés, hangsúlyozás, és szünetek alkotta ritmika marad. Az ember hirtelen nem tudja eldönteni, hogy egy kortárs művészeti kísérletet, vagy az épp gügyögni megtanult, egy-egy szótagot akár fél napig is ismételgető kisbabák örömteli játékához hasonlót lát a színpadon.

Is-is. A Speaking Dance precízen felépített produkció egy kortárs táncostól és egy zeneszerzőtől, akik kifinomult humorral és huncut játékossággal bohóckodnak a színpadon. A teljesen üres színpad közepén széken ücsörgő két figura fokozatosan rétegzi az élményt, pakolja egymásra az ingereket, szélesíti az élményanyagot. A szavakat elkezdik zenei aláfestés mellett kántálni, majd megmozdul a táncos, és énekelni kezd a zenész. Minden mindennel összefügg, Burrows kígyózó kézmozdulatainak intenzitása követi az ének intenzitását, és Fargion elnémul, ha társa megállítja a mozdulatot.

Nemcsak egymásra figyelnek, de bámulatosan együtt lélegeznek a közönséggel, lereagálnak minden csendet és kuncogást, egyetlen grimasszal, sóhajjal, hangleejtéssel el tudják érni, hogy mindenki nevessen. Ugratják a közönséget és egymást is. Egyszer csak kotorászni kezdenek nadrágzsebükben, majd egymás után összehajtogatott csomagoló papírokat vesznek ki onnan. A lapokat lassan és jelentőségteljesen széthajtogatják, majd akár a bűvész - aki mutatványa előtt felmutatja a pakli kártyát - megmutatják a papíron szerepelő egy-egy szót. Mintha párbajra hívnák egymást a szavakkal, amiket be kell építeniük produkciójukba, mozgásként és ritmusként megjelenítve azt. A "chicken", a "yes" és a "come" szavakat felhasználva olyan virtuóz test -és hangjátékot adnak elő, ami felér egy bűvésztrükkel.

Ismétlődésekkel, szárnyasokkal és trükkökkel úgyszintén találkozhatunk az Artus új előadásában, a KakasKakasKakas-ban. Igaz ők a trükközéshez a technikát hívták segítségül. A színpadkép központi eleme egy nagyméretű vetítővászon, amire az előadás nagy részében egy "varázspálcával" rajzol Nádor Tibor. Ahogy kezében forgatja a botot, a levegőben leírt rajzolat a vásznon is mejelenik fehér vonalak formájáában. Az előadás elején óriásceruzaként használja a pálcát, férfi fejeket rajzol a levegőbe és a vászonra. Az előadás legvégén viszont a vászonnak háttal forgatja azt könnyedén, látszólag minden előre elgondolt terv nélkül. A vásznon mégis lassan kirajzolódik egy kakas alakja. A téma tehát a szándékos és szándéktalan alkotás. Mikortól tekinthető valami alkotásnak, és mikor számít befejezettnek? A produkció címét adó, vizuálisan és mozgás szintjén is megjelenő központi motívumot, a kakast egy anekdotából kölcsönözte Goda Gábor, rendező: A legenda szerint Katsushika Hokusaitól, a 19. század legjelentősebb japán festőjétől egyszer megrendeltek egy kakast ábrázoló képet. A megrendelő hiába érdeklődött éveken át a mű elkészülte felől, mindig azt a választ kapta: "Még nem készült el a kép." Végül tíz év után, Hokusai kitett egy üres vásznat, és néhány másodperc alatt megfestette a kakast. A megrendelő értetlenül nézte a képet: „Miért kellett erre tíz évet várni, ha néhány másodperc alatt elkészült?” Hokusai ekkor kinyitotta műtermének ajtaját, ahol több száz kakasfestmény sorakozott. „Most már bármikor meg tudom festeni” – válaszolta.

A KakasKakasKakas az alkotásról és megmérettetésről mesél játékos hangnemben és szépen komponált képekben, a cím pedig arra is utal, hogy az előadásban az ismétlődés a fő rendező elv. A díszlet -vörös abroszos asztal hat székkel, az asztal előtt egy kopottas piros, rojtos szőnyeg - egy vidéki kultúrházban megrendezett ki-mit-tud hangulatát idézi. A hat táncosnál (Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Oldal István, Réti Anna, Téri Gáspár, Virág Melinda) pontozó tábla, mindannyian bírák és versenyzők egyszerre. Felváltva adják elő egymásnak produkciójukat, és pontozzák le egymás tudományát. A versenybe a leghétköznapibb cselekvésekkel is be lehet nevezni. Van, aki vasal, van, aki a táskájában egy kulcs után kotorászik, más bever egy szöget, vagy kinyit és összecsuk egy ernyőt. Mindenből lehet művészet, ha megfelelő keretet kap, az egész élet egy nagy ki-mit-tud, szabályokkal és szigorú kontrollal - sugallja a látvány. A szereplők olykor mint egy tatamira, úgy lépnek a rojtos szőnyegre és keleti harcművészetként tálalják a kortárs táncot, társaik a szőnyeg széléről figyelve partjelzőként emelnek fel kék és piros zászlócskákat érthetetlen vezényszavakat kiáltozva.



Az előadásidő viszonylag kevés hányadát teszi ki a tánc, kár, mert ezek a legerősebb részek. A mozdulatok baromfiudvar lakóit idézik, anélkül, hogy akár egyetlen direkt erre utaló gesztust is tennének, vagy idétlen mímelést látnánk tőlük. Különös mozgáskombinációk által, egy-egy váratlan rezdülésnek köszönhetően hihetetlen kreatívan lényegülnek át szárnyasokká úgy, hogy közben mozgásuk kifinomult és esztétikus marad. A táncosok ugyanakkor színészként is megállják a helyüket, játékos szituációkban változatos szerepeket próbálnak fel, sikoltva simogatnak, némán ordítanak, utasítják, bírálják és utánozzák, ismétlik egymást. A sokféle cselekvést, amelyek önálló pontozandó produkcióként jöttek létre újra és újra reprodukálják a szereplők. Vasalás, szögbeverés, ernyőnyitás... Az ismétlések révén ezekből egy rítusszerűen előadott cselekvéssorozat áll össze. Ugyanazt csinálják, mint eddig, mégis valami új születik az ismétlődés által. Akárcsak a kakas esetében.