Madonna annyi mindent megkapott az élettől, de azt hogy Warhol szitanyomatot készítsen belőle, nos, ez nem jött össze neki, de ennek kizárólag az az oka, hogy a pr-ban Madonnánál is nagyobb spíler 1987 elején meghalt.

Madonna azonban nem ismer akadályt, készíttetett magának egy Warhol-képet a válogatás albuma bookletjébe. Nagyon helyes. Madonna a popkultúra talán legnagyobb női előadója, és ez természetesen nem azt jelent, hogy egyben a legjobb is lenne. Nyilván szakdolgozatok tucatjai próbálnak rávilágítani az ún. Madonna-titokra. Egy biztos: ezt a titkot nem a dalokban találjuk. 

A dalok ugyanis nettó szórakoztatóipari termékek, melyek zöme még csak nem is exkluzív, jórészt az adott kor sztenderdjeit mondják fel. A hangszerelések sematikusak, inkább csak afféle attitűd-dalok, melyek hallgatása közben az embernek beugrik valami a nyolcvanas évek kemény zsarus filmjeiből, alákócolt hajak, Do You Think I’m Sexy-feliratú pólók, sárga kantáros szoknyák, Limara deók, korai Bret Easton Ellis-novellák, melyeknek hősei Levi’s 501-esben ülnek egy Los Angeles-i villa úszómedencéjének patkáján, totál bekokózva. 

A lemez nem az első karrierösszegző Madonna-album, de mivel a művésznő folyamatosan alkot, így az újabb sikerfelvételek is helyet követeltek maguknak a képzeletbeli, eszményi Madonna-válogatáson. Az album nem tartja a kronológiát, de ez nem jelenti azt, hogy felfedezhető lenne rajta szerkesztői koncepció, hacsak az nem, hogy a relatíve új, a Hung Up című ABBA-hommage-al dallal kezdődik, utána a Music jön, mely már régebbi keltezésű, de még mindig a relatíve újabbak közül citálták ide, aztán a Justin Timnberlake-kel és Timbalanddal rögzített 4 Minutes következik, majd az özönvíz előtti Holiday, az Everybody és az emblematikus Like A Virgin, amit még Juhász Előd is leadott 1985-ben a Zenebutikban. 

A Celebration című ünnepi szelekciónak nem az volt a célja, hogy újrapozícionálja Madonnát, mert akkor nyilván lehagyta volna a necces Hollydayt, és az első kislemezdalát, az Everybodyt. Madonna nem tagadta meg múltját, oly’ annyira nem, hogy felpakolta a legkínosabb korai felvételeit is. Szóval, nem jelölte ki az irányt, hogy most akkor a Ray Of Light vagy a Music-féle univerzum lesz a meghatározó. Olyan az egész, mintha egy rózsaszín, plüss borítású, zenés fotóalbumban lapozgatnánk - a művésznő megmutatja azokat a fotóit is, amiket még a legjobb barátnőjének sem mutatna meg a legtöbb lány. 

A Like A Virgint és a Material Girlt ugyebár nem lehet kihagyni, de azért inkább a Ray Of Light-vonalra erősítethetett volna, mint a nyolcvanas évek diszkó-himnuszaira, mert a csilingelő gépi basszusokra hangszerelt korai dalok semmivel nem jobbak, mint amit 1986-ban a battonyai Fényes presszóban, a lemezlovastól megrendelt disco vegyes -feliratú kazetták, melyeken jórészt NSZK és olasz slágerek voltak, plusz a Házibuli 2. főcímdala. 

A dupla válogatás közel fele a sematizmus mocsarába fulladt diszkó, még ha ez úgy is hangzik, mintha Aczél György dolgozószobájában mondta volna valaki. 
A Holiday semmivel nem jobb, mint az Albert One Turbo Diesel-je, vagy Sandra Maria Magdalenája simán hozza a Like A Prayert. Ebből az időszakban egy igazán izgalmas szám született, a Las Isla Bonita, de még ez is beleillik a diszkó egzotikumot kedvelő tematikájába, amikor is ízfokozó gyanánt spanyol gitár, tangóharmonika, vagy éppen törzsi dobok hangját szemplingelték a borzalmas nyolcvanas évek közepi hangzásba. 

Még szerencse, hogy itt van a dupla lemez zárlataként a Paul Oakenfolddal rögzített Celebration, illetve az első album zárlata, a szintén Oakenfold-dal, a Revolver. A lemez egy minden igényt kielégítő diszkómix, ide-oda ugrunk az életműben. Akik éppen ráunnának a Sorry elektrós pulzálására, azok egyből megkapják az oldies Express Yourself-et. Warholnak így is, úgy is tetszett volna.