A Biennále - A külhoni magyarok kulturális fesztiválja keretében a Bárka Színházban lépett fel a Nagy József Regionális Kreatív Műhely. A Száz tű hossza lehetett volna ezeré is: A zenével/mozgással együtt, párhuzamosan valóban egy új világot szülő magatartás körvonalazódott, ahogy az előadás bevezetőjében is állt.

Nagy Józseféket nézve tűkön ültem: nem láttam mindig, mit helyeznek éppen a fekete vásznakra – kesztyűt vagy poharat –, vagy hogyan kenik szét rajtuk a fekete illetve fehér festék olajos csillogását, és hogy milyen mintákat rajzol rájuk a szétfújt gipsz finom pora.
– Kell-e jelentést keresni a színpadon kérdezte tőlem a mellettem ülő az előadás végén. 

Nemmel válaszoltam neki, és még elücsörögtem kicsit az előadás alatt megépített kiállító-tér műalkotásait nézegetve. Örülve annak, hogy épp nem keresem a jelentést. Ami mégis ott van a szemünk, fülünk, összes érzékszervünk előtt, mögött. Bennük. Csillogó tűk a szénakazalban: hang, mozgás, test, szín, kelme, anyag, fény és árnyék. Mennyi jelölő! 

A kompozíció, a koreográfia, a zene és a látvány, az elhangzó egy mondat a nyíló és csukódó ajtókról, a visszatérő „bohóc-idézetek”, különféle maszkok: minden rögtönzöttség látszata ellenére nagyon átgondolt összmunka le nem záruló eredménye. Hiszen a színpadról csak a játszók tűntek el, alkotásaik ott maradtak: ez maga jelentéssel és jelentőséggel teli, színházbéli eredmény.
Hogy mi marad még a keresésen inneni tű fokán? 

Játék a különböző művészeti ágak happening jellegű, avantgárd mozzanatainak egymás után megkomponált jeleneteivel. A száz tű foka nem fércmű: „zongoradíszítéssel” kezdődik, agyagból-fából való szobrászattal folytatódik. Aztán jönnek az erdőlakók törzsi tánccal, majd avantgárd festők: tele lesz a tér a középen függő, szarvast ábrázoló kép körül. Arclenyomatok, csúszó-mászó alakok, lépdelők és köpködők nyomaival. 

Megkettőzéssel, páros alkotással húzva alá az akció-festészet technikáinak precíz és tudatos használatát. Aztán a nyugati hagyományba lépő két keleti nemes feltűnése, megsemmisítő performansza, mozgáskultúrájuk no-színházat idéz. Őket kövei a rongybábtánc, ahol nem tudni, ki a rongybaba és ki az igazi hús-vér báb. 

Széthulló és összeálló hangorgiába szűrődő klasszikus, valamint népzenei-idézetek. Mígnem a zenészek is kilépnek önmagukból. Egy asztal körül kínai „dragont” formálva a selyemterítőből, pálcikabáb néz szembe az őt tartó emberrel. Ebbe az őt szolgáló, tartó ember pedig belehal. Csendben elalszik, nagy robajjal magára borítja a széket, puhán lehuppan, elterül a földön vagy a másik vállára dől. 

De a sárkány is csak addig él, amíg van kit megöljön. A hatalom is addig tart, amíg van ki szolgálja. A művészet pedig addig, amíg van ki nézi. A szarvas képe előtt aláhulló „esőszikrák” csak addig láthatók, amíg van fény. Addig tapsolunk, amíg... Így öltögethetők tovább a jelentések.

Az Égtájak iroda által második alkalommal megszervezett biennálé is folytatódik október 31-éig. A fesztivál célja, hogy a külhoni magyar kortárs művészek megmutassák kreativitásukat, határon túli helyzetükből fakadó kulturális identitásbeli szituációkra reflektáló művészetüket a hazai közönségnek. A fesztivál központja a Fészek Klub, de számos más befogadó helyszínen is válogathatunk a zenei, színházi, képzőművészeti és irodalmi kínálatból, akár gyerekeknek is.

Az idei program célja elmélyíteni a két éve indított folyamatot: bemutatkozási lehetőséget biztosítani a külhoni magyar művészeknek, felvonultatni a határon túli művészeti élet alkotóit, kiugrási lehetőséget teremteni a fiatal tehetségeknek, segíteni új produkciók megszületését.