Junior, mert fiataloknak szól? Junior, mert fiatalokról? Junior, mert egy rendszerváltozás(ok) utáni ország kamaszosan zavaros gondolatairól? Hátha felnövünk...

 

Alföldi koncepciójának sikeres megvalósulását, miszerint úgy állítja színpadra Katona József Bánk bánját, hogy az érettségin egykor rettegett tétel a Nemzeti fiatal színészei és a még egyetemi hallgatók saját értelmezése, zenei kiegészítései és gesztusai által nyerjen aktualitást, Szentendrén láthattuk először.

A koncepció a szentendrei bemutatón nagyon is működött. Nyomott hagyott az előadás, mint a szabadtéren szép számban beszerzett szúnyogcsípések. Az elöl átlátszó falú, színtérbe süllyesztett úszómedencének, középen több sor széknek és hátul elektromos gitároknak, dobszettnek helyet adó, erkélyben végződő térben végigvitt történet a szövegen tett nagyobb változtatások ellenére leporoltatott.

Ha a dramaturgiai elemek vagy figurák némelyike még mindig ’deus ex machina’-szerzői leleménynek tűnik is, a stilizáció és az értelmező játék „beépítette” őket a cselekménybe. A rendező valóban helyet hagyott a fiatalok saját értelmezésének, csak néhány ponton rásegítve a konkrétabb áthallásokra, aktuális tartalmakra, vagy megragadva a víz metaforájában rejlő lehetőségeket.
A multifunkcionális medence nemcsak Melinda (Radnay Csilla) nőies bájai, vagy a leszúrt királyné (Bánfalvi Eszter) vörösen gomolygó vére miatt nagyszerűen kihasznált esztétikai tér, közeg, ahol a külföldi talpnyalók vagy Biberach reggeli „sportfürdője” jelentésbeli többletet hordoz. Melinda vízbe hajított, gazdátlanul lebegő trónszéke, melyet végül a királynő maga emel ki a Bánkkal való végső találkozása előtt, önmagában is beszédes, erős kép – és még több hasonló piros-fehér-zöld „aranyhal” lepi meg a nézőt az előadás során.

A darab leporolásához a vízzel való spriccelésnél és az élőbeszédszerű dikciónál, a szöveg adta humoros lehetőségek kihasználásánál többről van szó: Makranczi Zalán fésületlen, borostás Peturja szélsőséges bőrdzsekis fiatalként nemzetiszín-papírzászlókat osztva a nézők kezébe, cselekvésre, változtatásra buzdít a korrupció, az újgazdagok és a külföldiek ellen, míg Bánk a mindössze huszonegy esztendős Fehér Tibor megformálásában csinos-fekete bőrben hazatérő szerelmes, aki élete első nagy szerelmi csalódásával fog megküzdeni fiatal apaként. Az udvariak, köztük Biberach (Földi Ádám) laza, a politikai színtér szereplőire, frissen diplomázott jogász-közgazdászos dörzsöltségével az élen egy pillanatig sem erőltetett, megjátszott: a fiatalok kamaszos lendülettel verekszenek meg nőért, hatalomért, csitítják, buzdítják egymást. Ez alól egyetlen kivétel Radnay Csilla szótlanul is sokat mondó Melindája és Bánfalvi Eszter csodálatosan emancipált, öntudatos és hedonista Gertrudisa. Mintha a nők előbb érnének be, válnának felnőtté a sok férfi-junior között.
Ha ez a „juniorális” koncepció a Nemzeti színpadán is megmarad, a darab végén a II. Endre király (Szabó Kimmel Tamás) és Bánk szájából felváltva elhangzó, „gyász” Szózattal egészen más jelentést kap majd az „ittélnedhalnodkell” és a „rendületlenül”. Illetve jelentést kap. És ez már a színházcsináláshoz való más, úgymond felnőtt hozzáállást mutat, valamint kíván meg a mindenkori nézőtől is.