A Get Engaged című Budapestet bemutató, nagy visszhangot kiváltó imázsfilm kapcsán felelevenítettük, milyen egyéb próbálkozások voltak már hazánk és fővárosunk népszerűsítésére. Lehet mazsolázni, aztán szavazni, ki, melyikre emlékszik vissza legszívesebben, melyik volt a legjobb, vagy a leghatásosabb.

Magától értetődő módon a Magyar Turizmus zRt. áll elő a legtöbb hazánkat promótáló klippel. Ezek között van a hagyományőrző, néptáncostól, a trükkös képi világú, lazáig sokféle, akit érdekel saját You Tube-os csatornájukon végigböngészheti őket. A legemlékezetesebb azonban minden bizonnyal az a 2004-ben készült rövid filmecske volt, amiben Tony Curtis mesélt arról, hogy mit jelent számára Magyarország, slusszpoénként meg még egy pincérnő hátsóját is jól megnézte, mondván : Van, aki forrón szereti.



Magyarországról, magyar szemmel nézve persze mindig máshogy látjuk saját magunk reklámját. Sokan nem értettek egyet azzal, hogy épp Tony Curtis és éppen így reklámozzon minket. De nem szabad elfelejteni, hogy a célközönség nem mi vagyunk, hanem a külföldiek. Ezt a reklámot például a Magyar Turizmus zRt. az észak-amerikai piac utazóközönségének, a szabadidős utazásra legtöbbet költő 50+ éves korosztálynak szánta elsődlegesen.

Szintén nagy dobás volt a Balatont népszerűsítő animáció 2006-ból, melyben a KFT híres dalának feldolgozása szól, miközben sokak szerint vicces, mások szerint felháborító képek peregnek egy vadromantikus, nádasban lebonyolított házasságtörő szexről. A provokatív stílus végül is bejött, rengetegen letöltötték a videót és még a BBC is szentelt egy félórás műsort a Balatoni nyár kampánynak. Ezt követően pedig állítólag a Londonból közvetlenül a balatoni Sármellékre érkező Ryanair repülőjáratokon megháromszorozódott a foglalások száma.


Geszti Péter is megpróbálkozott a lehetetlennel: egy olyan országimázs-terméket létrehozni, amely egyesíti a magyarokat, nem pedig megosztja. Nem mondhatnánk, hogy sikerült neki: Az Oláh Ibolya által énekelt Magyarország és a hozzá készült klip sokaknál kicsapta a biztosítékot mindenféle okokból, kezdve azzal, hogy ugye a dalt egy Cirque du Soleil előadásból vették, de ezt mondjuk Geszti sosem tagadta. Azon azért el lehet gondolkozni, hogy nem lett volna-e jobb egy újonnan írt dallamhoz - amit még nem használtak fel semmilyen célra-, vagy egy már meglévő magyar nótához rittyenteni egy imázsfilmet. Például szívesen megnéznék egy filmet, ami a Hello Tourist-hoz készült.



Geszti 2005-ös nyilatkozataiban elmondta, hogy neki nem volt szándéka imázsfilmet csinálni, amikor elkészítették a dalhoz készült klipet. „Semmiképp nem egy propaganda vagy úgymond országimázs klipet szándékoztunk készíteni, nem is vizuális közhelyekből készült. Egy-egy hangulatot feldobó asszociációról van szó, aztán a néző dönti el, az ő számára mit sugallnak a képsorok.”

Szintén nem hivatalos imázsfilmnek és szintén külföldi példa nyomán készült a Soproni Magyarország, én így szeretlek című reklámja. Az ötletet, hogy egy szimpatikus fiú lelkesen, hadarva ordítsa bele a nagyvilágba, hogy büszke hazájára/etnikumára, felhasználták egy I am Muslim című társadalmi célú hirdetésben, de egy kanadai sörreklámban is. Az ötlet tehát nem a magyar agyat dicséri, de ettől még ütős lett a reklám, tutira mindenki megjegyezte, az érzékenyebb lelkűek még meg is könnyezték, a cinikusabbak meg inkább egy szellemes paródiával válaszoltak rá.



Az országimázsfilmet készíteni nem könnyű műfaj. Ha a produktum az érzelmekre akar hatni, sokak szemében patetikusnak tűnhet. Ha könnyen beazonosítható, emblematikus tárgyakat, eseményeket és embereket jelenít meg, akkor rásütik, hogy közhelyes. Ha provokatív, akkor politikai, morális oldalról támadhatják. A legjobban azok az „imázsfilmek” szoktak elsülni, amiket az élet rendez és spontán eseményeket dokumentál. Erre nagyon jó példa az, amikor Simonyi András 2007-ben washingtoni nagykövetként részt vett a Colbert Show-ban, ahol is az amerikai sztárműsorvezető miután megelégedetten nyugtázta, hogy a magyarok majdnem róla nevezték el a Megyeri hidat, azért elkezdett még szidni egy kicsit minket, mondván gitározni egyáltalán nem tudunk: Simonyi ekkor lépett színre és nyomott egy gitárszólót, majd humorosan, de azért helyretette a műsorvezetőt, aki ceremoniálisan bocsánatot kért a magyaroktól. Bár nyilván valamennyire megrendezett jelenetről volt szó, azért így is az egész világ láthatta, hogy a magyarok vagányok, van stílusuk és nem hagyják, hogy bohócot csináljanak belőlük. Sőt, mi magunk is azt éreztük, hogy, ha nem is Magyarország, de a magyar virtus és kúlság, bennünk van. Ennél jobb önpromó nem is kell.


Tanulságos lenne egyébként egyszer hazánkat többé-kevésbé ismerő külföldiek kezébe is odaadni a kamerát, hogy forgassanak egy filmet arról, milyennek látnak minket, és hazánkat. Készült hasonló, még 1938-ban, méghozzá a Metro-Goldwyn Mayer jóvoltából. A Beautful Budapest című amerikai útifilmen felfedezhetünk jó néhány ma már nem létező, vagy azóta megváltozott „tájelemet” is, látható például még a Vár régi kupolája, a régi Erzsébet-híd, a Levéltár víztornya, villamos a Rákóczi úton. Olyannak láthatjuk tehát a fővárost, amilyennek már sosem fogjuk.