Magyarországon kivételes alkalomnak számít, hogy Nobel-díjas közgazdász előadását hallgathatjuk - még akkor is, ha az semmi jót nem ígér.

„Ritka alkalom, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) egy valódi rocksztárt köszönthet” – kezdte bevezetőjét John Shattuck professzor, a CEU elnök-rektora. Valójában persze nem zenészről volt szó, ugyanakkor még a neves intézmény nemzetközi hallgatósága számára is kivételes alkalomnak számít, hogy Nobel-díjas közgazdász előadását hallgathatja. Nem véletlen tehát, hogy nemcsak az egyetem nagyelőadója telt meg zsúfolásig, hanem még legalább ugyanannyian a folyosón, kivetítőn követhették a közgazdász-nagyság(ok) előadását.

Kornai is Stiglitz eredményeit méltatta

Az amerikai professzor előadását hazánk talán legnagyobb becsben tartott és nemzetközileg is legismertebb közgazdásza, Kornai János vezette fel, méltatva Stiglitz munkásságát és úttörő eredményeit a közgazdasági elméletek fejlődésében. Véleménye szerint Stiglitz azok közé tartozik, akiknek sikerült elkerülniük a két szélsőség csapdáját: egyfelől azt, hogy a közgazdaságtan modern, igen komplex eszköztárát teljesen figyelmen kívül hagyva, egyfajta „felvizezett” intézményi megközelítést alkalmazzon, másfelől azt, hogy kizárólag a „mainstream” közönség igényeit kielégítve, a gazdasági elméletek dogmatikájától milliméterekre sem eltérve egy helyben toporogjon. Stiglitz nagysága abban áll – vélte a magyar professzor -, hogy e két véglet között a középutat megtalálva, mindig is megvolt benne a „kellő mértékű kétely” és „bátorság” ahhoz, hogy a megfigyelt komplex gazdasági jelenségeket újszerű módon, a korábbiaknál pontosabban magyarázza.

A piaci fundamentalizmusba vetett hit végleg vereséget szenvedett

Joseph Stiglitz, a 2001-es közgazdasági Nobel-díj birtokosa már előadása elején sem hagyott kétséget afelől, kiket tart hibásnak a 2008 második felére kibontakozó globális méretű gazdasági recesszióért, s azt sem rejtette véka alá, hogy a várható rövidtávú fellendülést újabb súlyos visszaesések követhetik. Véleménye szerint a súlyos hibák és az ezek következtében kialakuló válság elkerülhető lett volna, ha több figyelmet fordítunk az elmúlt 250 év gazdaságtörténetének tapasztalataira.

„A közgazdász-kutató számára a mostani válság szinte unalmas, hiszen majdhogynem pontosan ugyanezeket a folyamatokat számtalan válság kapcsán megfigyelhettük már az elmúlt évtizedekben” – fogalmazott ironikusan. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a mostani válság ismét ékes bizonyítéka a piac mindenhatóságába, automatizmusába vetett hit tarthatatlanságának – mind elméleti, mind gazdaságpolitikai szempontból. Véleménye szerint a Lehman Brothers bukása a neoklasszikus dogmát vallók számára épp olyan váratlan és megmagyarázhatatlan esemény volt, mint a Berlini fal leomlása a kommunizmus ortodox híveinek. A piac tökéletlenségével kapcsolatban leszögezte, hogy az információs aszimmetriák és az externáliák következtében „Adam Smith jól ismert láthatatlan keze éppen azért láthatatlan, mert nem is létezik”.

A bankok és a szabályozásban nem hívő szabályozók a felelősök

A Nobel-díjas közgazdász kifejtette: élesen megoszlanak a vélemények az Egyesült Államokban és világszerte arról, hogy a Lehman Brothers csődje – mely azonban csupán a jéghegy csúcsa – és a jelzálog-piaci buborék kipukkadása kinek a hibájából következett be. Stiglitz hosszú ideje nyíltan hangoztatja, hogy az elsődleges felelős az amerikai gazdaságban megtermelt profit 40%-át (!) realizáló pénzügyi szektor felelőtlen magatartása és a kockázatkezelési gyakorlat teljes csődje. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az USA pénzpiaci rendszerének szabályozottsága – pontosabban szabályozatlansága – számos kívánnivalót hagyott maga után. A Columbia Egyetem professzora szerint a 2. világháborút követő időszakban létező meglehetősen fejlett szabályozási rendszert a 80-as évektől egy új váltotta fel, melynek élén - paradox módon - olyan személyek álltak (pl. Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Fed korábbi elnöke), akik maguk sem hittek a szabályozásban.

Stiglitz szerint a Greenspan és mások által – hamis feltételezésekre építve – létrehozott szabályozási rendszer olyan „perverz” ösztönzőket teremtett mind a pénzintézetek, mind az óriási hiteleket felvevők számára, melyek révén a veszteségeket minden esetben a közösség viseli, míg a csillagászati nyereségek, prémiumok a felelőtlenül gazdálkodó bankárok zsebébe vándorolnak. Nem véletlen tehát, hogy a bankok „ragadozó kölcsön-kihelyezési” gyakorlatot folytattak, mivel éppen a kockázatok növelésében váltak érdekeltté. Ennek eredményeképpen alacsony jövedelmű családok milliói vettek fel olyan mértékű hiteleket, melyek jelentősen meghaladták mind a vásárolt ingatlan értékét, mind pedig saját lehetőségeiket. Sok esetben eleve esélytelennek tűnt a hitelek visszafizetése, ám a bankok nem voltak érdekeltek e kockázatok kiszűrésben.

Ezen a helyzeten ráadásul még tovább rontott a Bush és az Obama adminisztráció által egyaránt folytatott gyakorlat, mely szerint bizonyos intézményeket – melyek „túl nagyok ahhoz, hogy bedőljenek” – kiment az állam, mégpedig az adófizetők dollár százmilliárdjai révén, míg másokat hagy tönkremenni. A professzor véleménye szerint a pénzügyi szektor jelentős része, ha meggyengülve is, de jól jöhetett ki a válságból, míg a károkat az amúgy is a társadalom alsóbb rétegeiből származó, házukat és teljes megtakarításukat elvesztő családok milliói szenvedik el, akiktől hiba volt elvárni, hogy hiányos információk birtokában, hosszú távon racionálisan tudják felmérni a kockázatokat.

Pesszimista jövőkép az USA és Európa számára

Többek között korábbi tapasztalatokra, valamint az amerikai munkaerő-piac súlyos állapotára utalva Stiglitz kifejezetten pesszimista jóslatokkal zárta előadását. Véleménye szerint az USA gazdasága az idei év végére ismét növekedést mutathat, ám ez nem tűnik fenntarthatónak, s a fellendülési időszakot minden bizonnyal újabb visszaesés követi majd. A kilátások Európa és a világgazdaság számára sem ígéretesebbek. Egyedül Ázsia, azon belül is a világ devizatartalékainak legnagyobb részét birtokló Kína lehet az, aki győztesen kerülhet ki a válságból. Bár az előadáson konkrét országok, így Magyarország számára nem hangzottak el konkrét helyzetértékelések, illetve megoldást kínáló receptek, Stiglitz korábbi kijelentései alapján tudvalevő, hogy a professzor élesen bírálja az IMF és a legtöbb szakértő merev álláspontját a költségvetési hiány csökkentésének elsődlegességét illetően: véleménye szerint hibás döntés a költségvetési hiány mindenáron való csökkentése, amennyiben ez túlzott mértékben visszafogja a gazdasági növekedést, a hatékony befektetéseket és a munkahelyteremtést.