A halál mindannyiunk közös sorsa, de kultúránktól függően nagyon változatos módon viszonyulunk hozzá. Ami egyeseknél természetes, az máshol szinte abszurdnak tűnhet. Furcsa szokások, érdekes hagyományok, hitek és tévhitek a világ minden tájáról.

A lélek útja
A temetési és temetői szokásokat nagyban meghatározza az, hogy egyes kultúrkörök, hogyan vélekednek a halott további „életéről”, a lélek útjáról. Vannak hagyományok, amik szimplán csak furcsának, mások egyenesen hullagyalázásnak tűnhetnek.

A zoroasztriánus vallás hívei annyira félnek a haláltól és a halottól, hogy csak hagyják, hogy a testek elrothadjanak, a földbe nem temetnek, mert azt a földanya elleni véteknek tekintik. Másik variáció náluk a „temetésre”, hogy egy felül nyitott toronyba – a Csend Tornyába – hordják a halottakat, ahol hagyják, hogy a keselyűk megegyék őket. A celebesziek olyannyira nem ódzkodnak a halottaktól, hogy akár egy hétig is együtt élnek velük, odaültetik őket az ebédlőasztalhoz, ételt tesznek eléjük és köszönnek nekik. Az indiánok között van, aki ételt, az eszkimók ruhát visznek ki a sírhoz, Dél-Amerikában pedig van, ahol évente átöltöztetik a halottakat. A zuluk viszont a halott összes tulajdonát, tárgyait, ruháit elégetik, hogy elűzzék a halál rossz szellemét. A Fidzsi szigeteken úgy akadályozzák meg a rossz szellemek visszajárását, hogy a halottat egy külön erre a célra vágott kijáraton viszik ki a házból, amit aztán be is falaznak. Európában régen szokás volt a tükröket eltakarni és az órákat is megállítani valamint az ablakokat kinyitni, miután valaki meghalt a házban, hogy a halott szelleme szabadon távozhasson. A zsidók a temetést követően 30 napig nem látogatják meg a sírt, hogy szerettük zavartalanul „akklimatizálódjon” új közegéhez. Sok helyen a haldokló arcára leplet tettek, mert úgy gondolták, hogy a szájon át távozik az emberből a lélek. A pénzérmék szemre helyezésének eredete arra a hiedelemre vezethető vissza, hogy pénzt kell adni Charonnak a révésznek, hogy a halottat átvigye a Styx folyón át az alvilágba.

A lélek súlya

Elterjedt nézet, hogy a léleknek súlya van, ezt az elméletét igyekezett bizonyítani a massachusetts-i orvos, Duncan MacDougall is, amikor haldoklók súlyát mérte le halála előtt és halála pillanatában. 1907-ben publikálta az eredményt, miszerint az ember 21 grammal lesz könnyebb halála után, amire szerinte az egyetlen magyarázat az, hogy az emberből kiszálló lélek súlya pontosan 21 gramm. Bár a nézetre még egy amerikai film is épült, az elméletről kiderült, hogy nem több hipotézisnél. MacDougall ugyanis összesen hat embert méricskélt, közülük nem is mindegyiknél volt kimutatható a világgá kürtölt súlycsökkenés, ráadásul soha nem ismételte meg a kísérletet sem ő, sem más.

Szokások gyász idején

Ahogy a temetések, úgy a gyász folyamata is nagyon vegyes képet mutat. A legtöbbünket lesújt, ha elveszítjük hozzátartozónkat, a buddhisták azonban a halált egy új élet kezdetének tekintik, ezért a temetés inkább egy ünnepség sok virággal, étellel és zenével. Ha valaki sírna, azt a szerzetes figyelmezteti, hogy az elhunyt lelke még számos testben születik újjá. Sok kultúrában a viselkedést és a megjelenést is meghatározzák a gyásszal kapcsolatos szokások. A zsidók megszaggatják ruháikat, a gyászhét alatt a nők nem festik magukat, a férfiak nem borotválkoznak, a tükröt is letakarják a lakásokban. A hindu nők körében jellemző, hogy az özvegyek leborotválják hajukat. Ők életük hátralévő részében a szociális élettől távol kell, hogy tartsák magukat és halott férjük családjának élnek. A haj leborotválása az ókori Egyiptomban is jellemző volt, és az észak-amerikai indiánoknál is szokás. Egyes indián törzseknél szokás, hogy az özvegyek mindaddig nem mehetnek férjhez, míg hajuk vissza nem nő eredeti hosszúságúra a hajuk.

A sokszínű gyász

Számunkra természetes, hogy a gyász színe a fekete, de majdnem ugyanilyen mértékben elterjedt fehérbe öltözni gyász idején. Így tesznek Kínában, Japánban, India egyes részein és több afrikai törzsnél ma is, de az ókori Spárta asszonyai és a középkori francia, angol és spanyol özvegyek is fehér ruhát viseltek. A Déli-tenger szigetein a két színt vegyítik, a bánat és remény egyaránt kifejeződik akkor, amikor fekete-fehér csíkos ruhát vesznek a gyászolók. Afrika egyes törzsei a pirosat viselik ruhájukon és festék segítségével bőrükön is, Etiópiában barna ruhát öltenek a gyászolók. De a sornak még mindig nincs vége, Egyiptomban a sárga, Thaiföldön a lila, Szíriában, Iránban és Örményországban pedig a kék a gyász színe.

Kavicsok a sírokon

Sokan tudják, hogy a zsidó temetőkben apró kövek kavicsok díszítik a sírköveket, de az már kevéssé ismert, hogy mire vezethető vissza ez a szokás. A hagyomány arra is emlékeztet, hogy Jákob is követ állított Ráhel sírja fölé, valamint a virággal szemben a kő egy maradandó emlék. De praktikus oka is volt e szokás kialakulásának: évezredekkel ezelőtt Izrael sivatagos, köves vidékén a zsidók nem tudtak sírgödröt ásni a földben, ezért a holttest fölé kövekből emeltek egy halmot. Az elhunyt hozzátartozói mind hoztak egy követ, hogy ezzel járuljanak hozzá a sírépítéshez, amely a vadállatoktól is távol tartotta a holttestet.

A leghatalmasabb muzulmán síremlék

A világ egyik leghatalmasabb és legcsodásabb síremlékét sokan palotának gondolják. Pedig a világörökség részeként számon tartott Tadzs Mahal nem azért épült, hogy dúsgazdag uralkodó élje benne fényűző életét. Egy igaz szerelemnek, Sáhdzsahán császár és felesége, Mumtáz Mahal szerelmének állít emléket. A császárné tizenötödik szülése után halt meg, és a legenda szerint azt kérte, hogy férje soha ne vegyen el más nőt és építsen neki olyan síremléket, ami halhatatlanná teszi őt. A császár, aki bánatában megőszült, tartotta magát mindkét kéréshez. Minden vagyonát a Tadzs Mahal építésére költötte, amelyet 22 éven át húszezren építettek. A főépítész feleségét megölette, hogy az építész átérezze azt a szomorúságot, amin ő megy keresztül. Maga a sír egy 18 méter átmérőjű és 26 méter magas márvány mennybolt alatt nyugszik, egy csipkeszerű márványrács mögött. Sáhdzsahán tervezte, hogy a Yamuna folyó túlpartjára a Tadzs Mahal fekete hasonmását építteti fel saját síremlékeként, ám ez nem valósult meg.

Halottból gyémánt

Ma is van lehetősége fényűző módon búcsút vennie szeretteitől annak, akinek van rá több ezer eurója. Ugyan a hamvasztás az egyik legolcsóbb temetési forma, aki azonban a hamunál értékesebb dologgá formálná át elhunyt rokonát, annak mélyebben kell a pénztárcájába nyúlnia. Ma már több nagy külföldi cég is foglalkozik azzal, hogy hamvakból készít gyémántot. A megrendelő dönthet arról, hogy mekkora, hány karátos, milyen csiszolású és színű (sárga, piros, zöld, áttetsző) gyémántot szeretne, és, ha kívánja, egyedi ékszerbe foglalva a nyakába is akaszthatja. Jobb helyeken háziállatok „gyémántosítását” is elvállalják, az egyik legnagyobb mesterséges gyémántgyártó vállalat pedig már a celebekből készített gyémántokban is meglátta az üzletet. A LifeGem már autentikusnak mondott Beethoventől származó hajtincsből is készített gyémántot. Sőt azt a megperzselődött hajtincset is felhasználták hasonló célra, amit Michael Jackson veszített el egy balul elsült Pepsi reklám forgatáson. Negyed karátos gyémántot pár ezer euróért is készítenek halottakból, de ennél nagyobb karátosért akár 15 ezer eurót is kifizettetnek az ügyfelekkel.

A legbizarrabb koporsók

Valószínűleg nincs hely, ahol jobban figyelembe veszik egy koporsó elkészítésekor az elhunyt személyiségét, stílusát, mint Ghánában. A gha törzshöz tartozók úgy gondolják, az, hogy hogyan érzi magát halottjuk az új életében, nagyban múlhat azon, hogy milyen koporsóban temetik el. Ha az eltávozott nagy dohányos volt, cigaretta formájú koporsót gyártatnak a rokonok, ha mindig is szeretett volna egy Mercedest, akkor biztos lehet benne, hogy halála után megkapja szeretteitől. Egy szokványos halottas menet hatalmas, színes, változatos formájú koporsókkal parádézik a világnak ezen a táján. Ananász alakútól a hatalmas Coca-Coláig mindent láthatunk. És ami a legbizarrabb az egészben, hogy akkor is elkészíttetik ezeket a speciális formájú egyedi koporsókat, ha azután elégetik azt a holttesttel együtt.

A legvidámabb temető

Ha temetéssel kapcsolatos vicces, vagy rendhagyó dolgot akarunk látni, nem feltétlen kell Ghánáig utaznunk. A Máramaros megyei Szaploncában található Vidám temetőt sem felejti el soha, aki valaha látta. A mai napig tartó hagyományt, hogy színes, ironikus versekkel és vicces festményekkel kidekorált fejfákkal állítsanak emléket a halottaknak, az 1930-as években Stan Ioan Patras kezdte el. A rajzok és versek kinevetik a halált, külső szemlélő számára megdöbbentő, hogy tréfás rigmus szól arról, ha egy család hét hónapos csecsemőjét vesztette el, vagy ha valakit elütött az autó. Ugyanígy kíméletlenül ráírják azt is a fejfára, ha valaki mondjuk halálra itta magát. Mivel nincs két egyforma sors, két egyforma fejfát sem találunk, ráadásul a versikék és rajzok böngészésével a település történetét is megismerhetjük.

Nem csak az emberek gyászolnak

Mindenki hallott már történeteket a gazda halála után nem sokkal bánatában elpusztult háziállatokról. Azonban a vadvilágban is többször megfigyeltek állatok körében olyan viselkedést, ami kísértetiesen hasonlít az emberi gyászhoz. Az elefántok például izgatottan viselkednek, ha halott társaik agyarait, koponyáját látják, sőt olyat is megfigyeltek már, hogy avarral próbáltak befedni egy elpusztult elefántot.

Pár éve Görögország partjainál egy olyan palackorrú delfint figyelt döbbenten több kutató is, aki halott kicsinyét próbálta hol a felszínre juttatni, hol a víz alá vinni, mintha azt akarná, hogy levegőt vegyen majd úszkáljon, mintha egészséges lenne. Két napon keresztül nem vált meg az elpusztult kis delfintől és szertartásosan folytatta ezt a cselekvést. Kölyküket elvesztett makákóknál azt figyelték meg, hogy önmaguk szoptak saját anyatejükből.

A különös gyászszertartás egyik lehetséges magyarázata a tudósok szerint az lehetett, hogy a majmok ösztönösen így csökkentették fájdalmukat. Ugyanis a szoptatás a tejelválasztást megindító hormon – a prolaktin - kibocsátásán keresztül csökkenti a stresszt.

Pár napja pedig egy majomkolóniáról készült megrendítő fotó járta be a világot: a nyugat-afrikai állatrezervátumban a csimpánzok a kerítésnél összegyűlve, magukba roskadva figyelték, amint társukat holtan szállítják el előttük egy hordágyon a gondozók. A halottőrzést megfigyelték több fajnál is: a medvéknél, antilopoknál, leopárdoknál és jávorszarvasoknál is.