Nagyszüleim örökségéből került elő Fazekas István Bogár Imre Az erdők királya című (1180 oldalas!) regénye, melynek így szól utolsó mondata: „Halálával rend lett az egész vidéken, de emléke élni fog az emberek szívében."

Nos, jól kiolvasható az ellentmondás: a betyárokért rajongott a magyar társadalom, de rettegte is őket. Azok féltek tőlük, akik a tanyákon a petróleumlámpa fényénél hallgatták naplementekor, mindentől elzárva, hogyan fodrozódik a víz a közeli pocsolyákban, féltek, mert a tanyák kapuja úgy záródott rájuk, mint a farkasok álkapcsa. 

És hogy kik rajongtak a betyárokért? Nos, azok a mezővárosi leányok, akik már csak abban bíztak, hogy a zongoraszonáták klimpírozása közben megjelenik karikás ostorával Bogár Imre és kiszabadítja őket a hímző rámák és tejfölös köcsögök világából.

Aki ismeri Rózsa Sándor életútját, és látta a korai Szomjas György-filmeket, annak nem lehetnek kétségei afelől, hogy a magyarok nemcsak Hollywoodot gründolták össze, de magát a westernt is szabadalmaztatták. De ahogy Irinyi János se védette le a foszforos gyufát, úgy a szűk ivók és széles puszták világának pánromantikus történeteire sem vigyáztunk eléggé. 

Mindenesetre nekünk is van ördögi Roy Slade-ünk és Billy, a kölykünk.
Úgy hívják: Rózsa Sándor, úgy hívják Bogár Imre. Igaz, ők nem a 73-as winchesterrel készteti önvizsgálatra az ellent, hanem karikás ostorral, vagy egy csontnyelű bicskával. 
Rózsa Sándor – talán nem tűnik szentségtörésnek – az első igazi magyar pop-kulturális ikon, az első bűnöző sztár, akinek megítélése már életében is ellentmondásos volt, hisz ahogy egy igaz rablóhoz illett, a gazdagoktól elvett, a szegényeknek adott, a hazájáért pedig kész volt harcolni – főleg, ha kilátásban volt az amnesztia lehetősége. 

Nos, hogy ez a Robin Hood-attitűd mennyire volt igaz rá, vagy éppen a betyárválogatottra, arról tárgyilagos, de szórakoztató módon mesél nekünk Szentesi Zöldi László Nagy magyar betyárkönyv című kötetében, mely precízen rajzolja meg a betyárok arcéleit, de egyben pontos korrajzot ad a XIX. század öntörvényű, sok esetben kegyetlen dél-alföldi társadalmáról. 

Tehát azok, akik a betyár mítoszok lápos-mocsaras, pásztortüzekkel megjelölt világában szeretnének kalandozni, nem maradnak idegenvezető nélkül. Szentesi Zöldi László könyve tisztességes vállalkozás: miután megfestette a betyártársadalom szociológiai panorámaképét kiderül, hogy nem illethetjük hőseinket másnak, csakis gonosztevőknek. 

A betyárok ugyanis nem a népi ellenállás sosem volt hímes mezejéről vágtattak be a búbos kemence mellett ábrándozó süldőlányokhoz. Nem. A betyár törvényen kívüli volt, lopott rabolt, papot ölt, asszonyt erőszakolt. A könyvről jócskán lehet szüretelni, a néprajzi, és művelődéstörténeti elvárásoknak is eleget tevő szöveg szinte regényként is olvasható. 

Bizonyos szöveghelyei arra sarkallnák az embert, hogy regényt írjon a történetből (ifj. Bogár Imre lánccal a lábán megszökött, majd egy temetőben leverte a vasat), de minek ide fikció… ahogy a szerző írja: nincs izgalmasabb dolog a valóságnál. Balladák szómágiája, a zsánerképek tudatos megidézése és a téma sok esetben tárgyilagos előadásmódja teszi izgalmassá Szentesi Zöldi László könyvét. 

A pandúr-betyár csatározások romantikájának tartósságáról a vásári ponyvák gondoskodtak, melyek alaposan elrajzolták e bűnözőkről kialakult képet, viszont szerencsére Szentesi Zöldi László a megfelelő módon árnyal, ugyanakkor nem foszt meg minket az egyik legkarakteresebb hősünk, Rózsa Sándor mítoszától sem.

Ha most élne Rózsa Sándor nyílván nem a Kopáncsi pusztáról próbálná elhajtani a jószágot, de az sem biztos, hogy pontos előrendelések alapján lovasítaná meg a BMW-ket és a Golfokat. Nem tudjuk, hogy milyen karakterű bűnöző lenne a mai Angyal Bandi, vagy Veszelka Imre, mert arról fogalmunk sincs, hogy hányasra vizsgázna egy a Balaton északi partján pénzbehajtással foglalkozó nehézfiú mondjuk hazaszeretetből. 

Ahogy persze abban sem lehetünk biztosak, hogy a betyároknak volt különösebb viszonya a nemzeti romantikához. Sőt, biztosak lehetünk benne: nem volt. Kizárólag a haszonszerzés volt a céljuk. Ebből is látszik, hogy nem alkalmazhatjuk a betyárok korára a mai fogalmainkat. Más korszak volt, amit csak kevesen értettek meg igazán. 

Szentesi Zöldi László azonban mindent tud a vizenyős, lápos rétek, a végeláthatatlan nádasok, bakonyi sziklák és a tornácos csárdák világáról, tényközlései, izgalmas kérdésfelvetései rámutatnak arra is, hogy a betyárokat semmiképp sem szabad a zugirodalom panoptikumában helyezni. Szentesi Zöldi László Méry Ratió kiadónál megjelent könyvét olvasva - ha nem is egy drótfonatú karikás ostorral-, de az ujjainkkal mindenképpen csettinthetünk egyet.