Húsz éve, 1989. november 6-án halt meg Makay Margit színésznő, érdemes és kiváló művész. Miskolcon született 1891. augusztus 4-én, apja huszárkapitány, anyja egy földbirtokos lánya volt.
Apja később Jászberényben lett a laktanya parancsnoka, Margit itt nevelkedett két testvérével egy német nevelőnő irányítása alatt, hétéves koráig nem is beszélt magyarul. Tízéves volt, amikor anyja megelégelte a snájdig huszártiszt szerelmi kalandjait és három gyermekével a fővárosba költözött.A színház varázsában élő Margit tizenöt évesen, családja viharos ellenkezését leküzdve, korengedményesen iratkozott be a Színiakadémiára. Három évvel később, friss diplomásként Miskolcra került, egy évvel később már a Vígszínházban játszott. Huszonöt év után, 1935-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, s haláláig az ország első társulatának tagja maradt, leszámítva az 1948 és 1950 közötti időszakot, amikor részt vett a Madách Színház vezetésében.
Sokoldalú egyénisége, jellemábrázoló képessége tragikus és vígjátéki szerepekben, könnyed szalondarabokban egyaránt kiválóan érvényesült. Hosszú pályafutása alatt megszámlálhatatlanul sok szerepben láthatta a közönség, színpadra utolsó alkalommal kilencvenkét évesen lépett, özvegy Brodarics Antalnét játszotta Karinthy Ferenc Bösendorfer című darabjában.
Kamera elé első ízben 1912-ben állt, a Góth Sándor rendezte Keserű szerelem című némafilmben. Összesen mintegy száz filmben szerepelt, például a Havasi napsütés, az Úri muri, a Rokonok, az Egy erkölcsös éjszaka című alkotásokbn. Nyolcvankét esztendősen nagy sikerrel alakította Paula szerepét Örkény István Macskajáték című drámájának filmváltozatában.
A húszas évek végén rendezéssel, sőt drámaírással is próbálkozott: kibérelte a Paulay Ede utcai színházat, ahol nem csak játszott, hanem rendezett is, többek közt egy általa átdolgozott amerikai vígjátékot. Társszerzők című darabját 1945-ben mutatta be a Madách Kamara.
Gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet, 1963-ban elsőként ő nyerte el a Kazinczy-díjat. 1937 és 1944 között beszédtechnikát tanított a Színművészeti Akadémián, de tanítványainak adott órákat otthonában is. A növendékeket - köztük Sztankay Istvánt, Kálmán Györgyöt, Kállai Ferencet, Venczel Verát, Ruttkai Évát - a helyes légzéstechnikára oktatta, mert úgy tartotta: helyes lélegzetvétel nélkül nincs szép beszéd, szép beszéd nélkül pedig nem létezhet a színész.
Alázattal szolgálta Tháliát, ha az eljátszandó figura nem volt számára rokonszenves, addig küszködött vele, amíg meg nem szerette. A szerepeket könnyen megtanulta, tizennyolc évesen egy nap alatt tanulta meg az Othello Desdemonájának szövegét. Ez a tulajdonsága az évek múlásával sem változott: haláláig arról volt híres, hogy már az első próbára teljes szereptudással érkezett.
Halála előtt néhány hónappal adott utolsó interjújában kijelentette: reméli, hogy megéri a századik születésnapját. A centenáriumhoz még huszonegy hónap hiányzott, amikor 1989. november 6-án Budapesten elhunyt.