A nyolcvanéves, Pécsett élt író a dunántúli irodalom emblematikus alakja volt, 29 évesen már a Jelenkor főszerkesztője, szálka a „hivatalos” kommunista irodalompolitika szemében.
A magyar Írószövetség közlése szerint tegnap meghalt Tüskés Tibor.Balatonszántódon született 1930. június 30-án. 1952-ben az ELTE-n magyar-történelem szakon végzett, Dombóváron majd Pécsett tanított. Már tanári munkája mellett is élénk kulturális szervezőmunkát folytatott, számtalan könyv, tanulmány, cikk szerzője volt. 1959-1964 között a Jelenkor főszerkesztője lett, ahol a szerkesztés során erőteljesen érvényesítette esztétikai értékítéletét a hivatalos irányzattal szemben. Az ellenzékinek számító írók közlése miatt (Kodolányi János, Weöres Sándor, Mészöly Miklós) leváltották.
Azonban szerkesztői mukáját sosem adta fel, könyvsorozatokat gondozott, élete során kiterjedt irodalmi levelezést folytatott, amely fontos művelődéstörténeti forrás, a rendszerváltás után pedig a Somogy című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Munkáját számos díjjal ismerték el, többek között József Attia és Arany János-díjjal. Irodalom- és kultúrtörténeti írásai, tanulmányai és esszéi nagyfokú érzékenységről tanúskodnak, akárcsak Pilinszky Jánosról, Nagy Lászlóról, Kodolányi Jánosról, Illyés Gyuláról, Veres Péterről vagy Rónay Györgyről írott monográfiái, amelyekben az alkotói szerep alakulását elemezte és értelmezte. Írásainak egzisztenciális értelme és súlya abban is megmutatkozik, hogy elfogulatlanul közelített a vizsgált művekhez, nemcsak az írások értelmi és esztétikai tartalmát értelmezte, hanem a műben foglalt látomást is.
Tüskés Tibor rendelkezett azzal a felkészültséggel, fogékonysággal és kifejezőképességgel amely lehetővé tette, hogy a legkülönbözőbb alkotó egyéniségek megnyilatkozásaiba beleélje magát. A vizsgált szöveget nem kezelte tárgyként, érzelemmentesen, a tárgyilagosságba vetett hittel. Nem „értette előre”, hogy mit akar „mondani” a szöveg: hagyta, hogy mondja. Tanulmányain, monográfiáin felismerhető annak a szemléletnek a lenyomata, amely szerint a vizsgálódónak alázattal kell közelítenie bármilyen alkotáshoz. Az alkotás iránti alázat abban is megnyilvánult , hogy felismerte a műnek a hozzá szóló beszédét, vagyis nem rekesztette ki a jelentést az alkotások értékeléséből.
Alázatos szívvel, amely nélkül nincs se önismeret, se mások megértése, lehet bármit is megértenünk és továbbadnunk bármely alkotó művéből, gondolatából. Ennek a szemléletnek a birtokában követte Tüskés Tibor az alkotót és az alkotást, hogy célja szerint ő maga is bejárja azt a szellemi utat, mely mind mélyebb rétegekbe hatol, s melynek végső célja a "benne-lét" megragadásának pillanata.