Két kitűnő táncos bizonyítja újfent: színház nem létezik. Ismét temetjük a színházat, és nagyon jó lesz.

A Budapesti Őszi Fesztiválon mutatták be Nádas Péter:Temetés című darabját Gergye Krisztián és Virág Melinda előadásában. A Trilógia (Takarítás, Találkozás és Temetés) harmadik darabja ugyan szervesen kapcsolódik az első két drámához, mégis, önállóan is lenyűgöző produkció.

„A szerzőnek a Találkozáshoz írt instrukciójából indulunk ki, miszerint három zenésznek kell kísérnie az előadást, amely csak akkor jöhet létre, ha a színészi játék és a zenei konstrukció találkozik egymással. Mi ezt a koncepciót a Temetésre fogjuk alkalmazni, de megfordítjuk a viszonyt: a dráma - egyébként zenei dramaturgia mentén felépülő - szövege lesz a „táncelőadás" hangzó zenei anyaga”, írta Gergye Krisztián a Trilógiáról, és e megfordított koncepció adja a Temetés esszenciáját.
A két táncos zenei aláfestését hat színész szolgáltatja, akik a Temetés dialógusát olvassák fel, és ugyan a két főszereplő is megszólal a darabban, ám a Színész és a Színésznő mozdulataira kell odafigyelnünk - nem is tehetnénk mást, hiszen a színpadkép a két táncosra irányítja a figyelmet.
A Mu Színházban bemutatásra kerülő előadáson két koporsó keretezi a hófehér színpadot, és mikor a nézők bevonulnak a nézőtérre, a két szereplő, a Színész és a Színésznő furcsán összegörnyedve, félmeztelenül állnak a félig megdöntött, totálisan lecsupaszított hófehér közegben.



Felsőtestük mindössze fehér festékkel/porral fedett, nyakukon csupán egy gallér látható, és ahogyan mozognak és zilálnak, úgy hullik róluk a por az előadás során, vagy épp arcukra és hajukra kenődik.

A Temetésben nem kevésszer hangzik el az elcsépelt „Szeretlek” szó, mely az előadás során ugyanannyira válik elhasználttá, mint az életben. A koreográfus-rendező a dilemmát, miszerint a színház létezik-e, olykor-olykor rövid de velős poénnal töri meg, ezzel feloldva a kopár színpadkép ürességét.

A Színész és a Színésznő vergődését hat színész asszisztálja végig, akik sorban ülnek a színpad előtt, mindannyian feketében. Temetnek, de előtte még játszanak: néha a nézőkre kitekintve monologizálnak, néha viszont csak
felolvasnak a szövegkönyvből. A három nő és a három férfi olykor-olykor egymással is kommunikál, helyet cserél, vagy épp flörtöl - a szöveg tempója és a mozgás dinamikája állandóan változik, gyorsul és lassul, és a szövegbe becsempészett, manapság ismert idétlen reklámszöveg (mint például „Maxi King”) felcsendülése során a táncosok totálisan egymásba gabalyodva küzdenek egymással. Hol gyengéden, hol agresszíven viszonyul egymáshoz a Színész és a Színésznő: néha verekszenek, vagy épp szeretkeznek, tépik és ütik egymást.
A nemi szervek csak rövidke ideig kapnak szerepet a darabban, a szexualitás mégis erősen jelen van. Ám a pénisz, a mellek és a női nemi szerv olyan elcsépelt, unalmas eszközzé válik szépen lassan a cselekmény során, mint a sokszor kimondott szó.

A hat színész egyike Varjú Olga, aki 20 évvel ezelőtt a Színésznőt játszotta el Nyíregyházán, és a sorok között ül Spolarics Andrea, Varga Anikó, Pásztor Tibor, Szabó Gábor és Dévai Balázs is. Mintha csak szinkronizálnának, úgy mondják a szöveget, maguk is a táncosokra figyelve, ám a színészek cseppet sem játszanak mellékszerepet, hiszen olykor-olykor felállnak, összevitatkoznak egymással, vagy helyet cserélnek.
A darab végén aztán ők is felmennek a színpadra, akkor viszont már mi is tudjuk, vagy legalább is sejtjük, nincs remény, a színház halott, ahogyan a két szereplő is, akik tulajdonképpen végezetül önnön magukat temetik el a hat személyiség által.

Nagyon izgalmas produkciót hozott létre Gergye Krisztián, melyben partnerével, Virág Melindával, valamint a darabban szereplő színészekkel felejthetetlen élményt nyújtanak.