2012-őt úgy tekintem, mint egy új világrend születésének markáns kezdetét, a régi összeomlásának folyamatában egy kiemelt időminőséget. Így 2012 már elkezdődött.
Az asztrológus, amikor belenéz az időminőségbe, azt látja, hogy éppen időszerűen, az egyénre, a közösségre tekintve mi az aktuális tapasztalni való, megoldandó feladat, lecke, ahhoz, hogy jobb emberré váljon, vagyis abban az értelemben, hogy az ember esszenciáját kibontakoztassa. Voltaképpen az asztrológus, ha jövőbe tekint, ez egyetlen egy feladata, hogy ezt érthetően a másik fejlődését segítve föltárja. Ebben az értelemben spekulálni, hogy pontosan hogy modellezhető le világi eseménysor szintjén a jövő, netán konkrétan mi lesz, szinte értelmetlen és mint asztrológust sem motivál. Így a mostani írásommal is már rögtön az elején csak annyi szót szeretnék erről ejteni, amennyit véleményem szerint ez arányában megérdemel. A megnyilvánulás dimenziójában tehát az időminőség üzenete rövidtávon a következőképpen nézhet ki. 2008 őszétől 2010-ig tartó időszak úgy vélem lassú megingás időszaka, ami tulajdonképpen fellazítja az egyoldalú tapadást, biztonság, szabadság, felelősség kérdésében, amit a külvilágba helyeztünk és attól függünk közösségi szinten, és ez egy hosszadalmas lebomlási folyamat kezdete. Ugyanennek a másik oldala pedig a felébredő tudatosság lehetősége, hogy a szélsőségeinkben megtaláljuk a középutat, így picit hétköznapi nyelven szólva ez a már lassan mögöttünk álló időszak arról szólt, hogy enyhébb formában a dolgok, amiben a biztonságunkat hittük, elkezdtek megkérdőjeleződni és ugyancsak lazább módon új ötletek, reformok, új ideák születhettek meg a jövőre vonatkozóan. Eképp az én értelmezésemben ez az időszak alkalmas volt motiváció tisztázásra, letisztázni, lerendezni magunkban, mint egy előkészítés jelleggel a következő időkre, hogy ezekben a kérdésekben mi hogyan állunk magunkban, hogyan viselkedünk a külvilágban, mik az indítékaink, gondolataink, mögötte lévő érzelmi minták stb. S amennyit ebben a kérdésben tudtunk változni, középpontunkba kerülni, akkor beteljesítettünk ennek az időszaknak a feladatát. Ahogy ez alkalmas volt arra is, hogy még egyelőre enyhe figyelmeztetések mentén a fölmerülő problémákra egy új dimenzióban, egy magasabb rendű gondolkodással találjunk válaszokat, s persze ennek árnyoldalaként ott volt az is, hogy egy bizonyos tudatszinten ezt ne vegyük komolyan, fölmerülő gondokat elkenjük és esetleg automatizmusként régi válaszokat adjunk az új kihívásokra.
A 2010-től kezdődő időszak azonban ami már hordozza magában a 2009 végétől a Szaturnusz, Plutó kvadrátját, illetve a Uránusz, Szaturnusz oppozíció már a kardinális jegyekben áll össze, sőt ehhez társul a Mérlegben a Mars a Szaturnuszhoz, a Kosban a Jupiter pedig az Uránusz mellé, - azt gondolom, hogy más dinamikát fog mutatni ezáltal az üzenete is különbözik; vagyis a tanulási folyamatban egy újabb osztályba léphetünk, ez az időszak már inkább a tettek mezejére hív, sokkal konfrontatívabb, ahol a vélemények, meglátások, s mögötte lévő indítékok ütközhetnek, jobban megnyilvánulhat mindaz, amiben szükségszerűen változnunk kell. Ami igazán probléma és annak a lényege, illetve az is, hogy miben és hogyan lehet átalakulnunk. Mindezt, ha úgy nézzük, hogy ezek a leckék végül is fejlődésünket szolgálják, akkor ez még jobb, mint az előző. Úgy is mondhatnám, hogy az eddigi inkább lebontó jelleg helyett, most szembesítő és ezáltal egy új kezdetét adó, felépülő tendenciák időszaka lehet már ez.
Ami pedig a hosszabb távú „prognózisomat” illeti: A 2010-es évek elején csúcsosodó konstellációk véleményem szerint egy 30-40-től 60-70 évig terjedő időszak markáns változásainak kezdeti időminősége, bármelyik változat bekövetkezését tekintve, tudniillik mint már említettem a jövőnket mi teremtjük és több megélési avagy választási lehetőség van előttünk, attól függ, hogy fejlődésünknél fogva melyikkel fogunk azonosulni és azt majd végigélni. Természetesen a tehetetlenségi nyomatékkel bíró eddigi hozzá állásunk és cselekedeteink következményeivel kölcsönhatásban. Én a következő szcenáriókat látom: Az egyik az, hogy nagyon sok ember személyisége nagyobb fejlődési ciklusokon megy át egyrészt belső indíttatásból másrészt az egyre szaporodó válságok, reformok hatására, amik persze szintén mind belőlünk indulnak ki. Nevezetesen mindig szenvedésből, belátásból vagy kegyelem által változhatunk, a két utóbbi is persze már ez életben megszerzett, vagy korábbi létesüléseinkből hozott, átszenvedett, átdolgozott tapasztalatok eredménye. Így egy adott közösség, illetve közösségek az emberiségen belül, elérnek egy olyan fölébredtségi szintet, aminek hatására valóban egy, az ember fejlődését szolgáló, ezáltal humánusabb világot tudunk felépíteni, viszonylag önként, nem drasztikus korrekciókkal.
A második változat az én meglátásom szerint az, hogy a szokásmintáink, függőségeink így az ebből fakadó elfojtásaink, kivetítéseink erősebbnek bizonyulnak, és nem éri el az emberiség létszámában a kritikus tömeget azon személyek száma, akik önként, szabadon, belülről tudnának változni. Így megidézhetünk magunknak súlyosabb külső korlátozásokat, ’visszaszabályozásokat’, ami egyébként nagyobb léptékben egy kozmikus egyensúlyteremtésnek a része és bizony jelentősebb visszafejlődésen mehet keresztül az emberiség, ami persze a materiális és egzoterikus értelemben visszafejlődés csak, valójában a befelé tekintésre és a belső gyarapodásra adhat lehetőséget azok számára, akik ezt meglátják abban, ha másként nem, akkor a kialakult helyzet és a szenvedés hatására.
A harmadik és egyben az én véleményem szerint a legsúlyosabb verzió az az, hogy az öntudatlan ego sikeresen az eddigi bevált mechanizmusok segítségével elfojt és proiciál és úgymond képes „a fenntartható fejlődés” jegyében „kezelni a problémákat” és egy mostanihoz képest még egy embertelenebb, kontrolláltabb, szinte már-már egy falanszteri, orwelli világ körvonalai rajzolódhatnak ki 50-60 év múlva ami persze ezen a planétának nemcsak emberhez méltó lelki, erkölcsi, hanem fizikai élhetőséget is megkérdőjelezheti, és később egy valóban drasztikus kataklizmába torkolhat.
Egyébiránt azt gondolom, hogy most még egy választó, amint említettem motiváció tisztázó és váltó átállító, de nagyon-nagyon teremtő időszakban vagyunk, aminek van egy olyan dinamikája, mint minden nagy transzformáció előtt, hogy az időérzet kicsit felgyorsul. Ráadásul az emberi fejlődés az én véleményem szerint abszolút értelemben egy visszafejlődés (legalábbis, amit a világi ember fejlődésnek nevez), hiszen az egységtől, a tudatosságtól éppen távolodunk. Én magam fejlődésnek azt tekintem, amikor afelé haladunk, hogy ráébredjünk, avagy felébredjünk a valódi végső természetünkre és úgy gondolom ez a lényeg. A továbbiakban még erről szeretnék szólni az elkövetkező idők tükrében.
Először is érdemes tisztázni magunkban, hogy mi a hitünk, szemléletünk, hogyan gondolkodunk, mi a belső tudásunk, sejtésünk, intuíciónk, arról, hogy az idő tényezőnek milyen szerepe van az életünkben. Én magam azt tudom és meggyőződésem, hogy az idő az viszonylagos és abszolút értelemben nem létezik. Számunkra, emberek számára tudatállapottól és tapasztalási szinttől függően nyilvánul meg. Én magam úgy szoktam nevezni, hogy az idő a tudatunk tágulásának a mértékegysége, ha a lélekre vonatkoztatjuk, ha pedig fizikálisan az univerzumra, akkor ott távolságot mérünk. S mindaz, ami a múltunk, s ami jórészt a személyiségünk nem tudatos régióiban húzódik, mint magatartás, szokásminták, hiedelem rendszerek, kondicionáltságaink. – Nos, ezek aktiválják a jelenünket. Ahogyan pedig képesek vagyunk minderre valamilyen fokon tudatosan, szeretettel reagálni, viszonyulni, úgy tapasztalunk, alakítva a személyiségünket – tehát haladva az egység felé – és építjük a sorsunkat. Úgy is mondhatnám, hogy bármilyen létsíkon, a jelenben vagy a múltban, akár előző ember életeinkben, amilyen indítékkal, motivációval hozzáálltunk magunkhoz és ezek mentén amilyen gondolatok, érzelmek keletkeztek, majd a sok ismétlés által ezek a gondolatok és érzelmek jellemző mintázatokat alkottak és később konzerválódtak, szokás- és viselkedésminták formájában.
Ezek együttesen létrehozták a belső viszonyulás és a külső tettek karmáját, mint következményeket, s mindezek az úgynevezett tapasztalási vagy fejlődési tendenciák alkotják életünkben személyiségünket és a sorsvonalainkat. Pusztán a duális tudatállapotra szűkült részünk, ami főleg az elmeműködéssel azonosul, ezt külön sorsként és személyiségként érzékeli, de ez valójában és lényegileg egy. Nem véletlen, hogy a nagyobb önismerettel nagyon felelősség és nagyobb szabadság jár együtt és mindebből következik az, hogy sokkal inkább vagyunk sorsunk kovácsai, avagy az önismeretből következik a sorsismeret. A személyiség- és sorstendenciáink, így tehát közös gyökérből fakadnak, melyek a tudatos élet által egy felszabadultabb tudatállapotban elkezdenek összeérni.
Nem véletlen, hogy az asztrológia egyik lényegi mondata is az, hogy a bölcs „uralkodik a csillagain”, avagy a realitással számoló ember a valóságot látó személy, avagy bölcs az ura a sorsának és a személyiségének, nem pedig rabja és felelősséget vállal azért, amit a múltból hozott, és ahogyan azt aktiválja, így alakítja a jövőjét. Ha bármikor a jövőről beszélünk, a jövő nincs meg, ez a jelen és a következő döntéseinken, választásainkon múlik, amik szabadok, vagy amik látszólag nem szabadok, azok is választásnak minősülnek és következménnyel járnak. Viszonylagos értelemben sokféle sorsot teremthetünk magunknak, abszolút értelemben végül is csak kétféle utunk lehet, az öntudatlanság, ami fel nem ébredtségünkből fakadóan a függések, a gondolatainkkal, érzelmeinkkel, vágyainkkal való egyoldalú azonosulás ösvénye, a mi újabb és újabb szenvedéseket, megoldandó feladatokat hoz. Ez a belegabalyodás, avagy a visszafejlődés.
A másik a fejlődés útja, a felszabadulás, amikor a függéseinkből a duális világot megismerve a pólusokat nem elfojtva, vagy kivetítve haladunk, hanem azokat beépítve, beemelve előbb egyensúlyban vagyunk a kettősségek világával, majd pedig elkezdjük elhagyni azt és haladunk tudatosan felébredve az egység felé. Ez természetesen nem valahová való eljutást, vagy valaminek a megvalósítását jelenti, hanem a annak a tökéletesnek a realizálását ami mindig is volt, van és lesz, s a mi lényegünk.
S ezek az utolsó mondatok fel is vetik mindannyiunkban a kérdést, hogy akkor mi is az életünk lényege…?! Azt gondolom, hogy ennek tükrében érdemes néznünk a következő előttünk álló időminőséget, hiszen világosan láthatjuk, hogy ezeknek a konstellációknak, - beleértve a 2012-t is - , az össztanítása az, hogy az emberi fejlődésben teljesen természetes módon, nyilvánvalóan, szükségszerűen éppen egy olyan tapasztalási ciklusban vagyunk, amikor egy bizonyos pólussal túlzottan azonosultunk és szükséges megtalálnunk a középutat. Ez persze lehet valami régi hozzáállásnak, szemléletnek, ezáltal rend lebomlásának, fölépülésének is nevezni, amely párhuzamosan történik, ahogyan világi értelemben ennek a folyamatnak van egy reform és egy válság arca is, bárhogy is nevezzük, ugyanarról beszélünk, de főleg arról, hogy semmi „különöset” nem kell csinálnunk, hanem azt, ami az ember lét misztériumából fakad, avagy amit a világvallások, a világtudomány, művészet, a szakralitás, szellemi utak beavatottjai, a szent emberek, gyökérguruk évezredek óta közvetítenek.
S ennek a végtelen tapasztalási ciklusnak már hosszú folyamata volt itt a Föld nevű bolygón is, és mi is valószínűleg tapasztaló tudatunkkal sok változást átéltünk már akár itt, akár más létsíkokon. Természetesen a beszűkült tudatunk rövid duális szakaszokra mért érzékelő képessége szempontjából, most akár mondhatom azt is, hogy az elmúlt évtizedekhez, vagy évszázadokhoz képest kicsit felgyorsulhatnak az események, jó értelemben is tudatosulás, fölébredés felé, és bizonyos idejétmúlt és egyébként is embertelen gondolat érzelmi- és szokásmechanizmusaink elhagyására alkalmas lesz ez az időszak, olyan módon és időforgatókönyv szerint – legalábbis meglátásom alapján – ahogy a fentiekben már kifejtettem. Miként találhatjuk meg ezen nagyobb léptékű folyamatok üdvössé tételében a helyünket? Mit tehetünk időszerűen egyéni életünkben, szűkebb és tágabb környezetünkben, egyéni és közösségi változásért? Hogyan kíván személyiségváltozást mindez, így például a környezettudatosabb lét, mert hogy azt kíván? Hogyan tudjuk megvalósítani ezt a mindennapi életünkben? Aki a Javaslap hirdetéseiben és Kultúrpart internetes oldalán is meghirdetett előadásaimra eljön, ott mindezekről bővebben hallhat, sőt párbeszédre is van lehetőség. Köszönöm a figyelmet és azt kívánom, hogy mindenki önébredéséhez hozzájáruljanak az itt olvasottak.
