A Rubik-kocka után aligha lehet labdába rúgni a magyar játékpiacon, két magyar fiatal azonban mégis megpróbálta. Nagy fába vágták a fejszéjüket. Annyira, hogy talán rajtuk kívül még a legnagyobb spílerek sem tudnak teljes biztonsággal kiigazodni a Korruptivity játékszabályain.

A Korruptivity nevű új, magyar kártya ötlete amúgy tényleg jó, ráadásul igazi hazai, jó kis garázdálkodós játék, végülis ki ne akarná megtanulni a mutyizás alapjait - mindezt úgy, hogy közben esetleg még jókat nevetgélünk, szórakozunk is?

Történt nemrég, hogy Lőrincz Gábor és Tanai Gyula gondolt egyet, nézte a tévét, hallgatta a híradót, és az életből merítve úgy döntött, majd játékosan kezeli a helyzetet, és társasjátékot csinál a korrupcióból – hadd tanulja a magyar, mi is az! A játék alapja tényleg nem bonyolult: szerezz hatalmat és sok pénzt, bizniszelj.


Nos, első körben egyszerű emberekkel összeállva próbálkoztunk, hiszen ugyebár a pórnép számára készült a Korruptivity. Ám a problémát már a játékszabályok elsajátítása okozta. A több mint 15 (!) oldalas magyarázat második oldalánál az ember elveszti a fonalat. Azt még értjük, hogy vannak ügyletek, ügymenetek, hatalom-pontok, és fontos a népszerűségi index, de aztán a jelzések sokaságánál kezdünk besokallni.
Aki nem adja fel, és továbbjut, az felmérheti, hogy a lényeg a fejvesztett gyűjtögetés, mindez fiktív történetekkel megspékelve. A játék során nagyon sok jelre, magyarázatra, összefüggésre kell odafigyelni, ez pedig elveszi a játék örömét, és ezen sajnos nem segítenek a viccesnek szánt rajzok, karakterek, és a sokszor helyesírási hibákkal teli, poénosnak bélyegzett instrukciók sem (lehet, hogy nekünk nincs humorunk, de nem értjük a „Kö(sz)tiszteletben álló" - elnevezést). 

A Korruptivityben kaphatunk állami megrendelést, kutatás-fejlesztésre támogatást, de szervezhetünk majálist, szóval isteni mutyikat tanulhatunk meg, feladatunk lehet például a belső információ kiszivárogtatás, esetleg PR-marketing szervezése, vagy valami jó kis barter.
A bökkenő annyi, hogy nem, hogy nem nevet a társaság, hanem vért izzadva próbálja órákon át megfejteni a lényeget – és szorongva várja a megvilágosodást, az AHA-élményt. De semmi. És bármennyire is igyekszünk sajátos kreativitásunkkal a magunkévá tenni a játékszabályokat, esetleg a saját szánk íze szerint kicsit átformálni, végül úgy döntünk, kész, vége, ennyi volt. Maradjunk a röminél.

Nem kártyajáték, nem szerepjáték

Még egy utolsó kísérlet gyanánt a játék egy profi közgazdászokból és könyvelőkből álló baráti társasághoz kerül - ha ők nem élvezik, akkor talán senki. Ám az éleseszű társaság, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy játékosan lobbizzon, civil ellenállásba ütközve tagtoborzó gyűlést tartson majd hozzányúljon vésztartalékaihoz, és többlépcsős alvállalkozásával, faktorálás közben pályázzon a nagy pénzekre, kicsit lehangoltan osztja meg élménybeszámolóját. A csapat egyike például csupán a lapon található kis homokóra miatt értetlenkedett, minden mást megértett, a másikuk szerint azonban nem is biztos, hogy jól játszották, és mint mondja, a játékszabály nem teljesen tiszta sok esetben - se nem szerepjáték, se nem kártyajáték. Abban mindenki egyet értett, hogy a játék nem kötötte le a játékosokat. Azt bevallották, mindannyian nevettek a „népnemzeti összefogás a taktikai hajléktalanok segítségével” - ügymeneten.

A játék mindazonáltal elnagyolt, bonyolult, a lapokon nem lehet kiigazodni. Szóval a Korruptivityből csak az tud valamilyen tanulságot levonni, aki esetleg maga is a korrupció művelője, de akkor meg minek játszadozna egy asztalnál, mikor a kenőpénz számára olyan, mint a gyereknek a reggeli kakaó?