A rock and rollt lehet hobbiból játszani, ahogy egy sörmeccset is. A rock and roll szabadidős tevékenység, vannak akik többet áldoznak be a szabadidejükből  gitárnyűvésre. Ilyen zenekar az ausztrál Jet és az ex-Nirvana-dobos, Dave Grohl kisegyüttese, a Foo Fighters.

Mindkét banda ügyes hobbizenét szállít, olyanok, mint egy saját magukat szórakoztató magyar presszó zenekar, amikor eljátsszák a P.Mobil Utolsó cigarettáját és hozzá egy Carlos Santana Europáját.
Csak a Jet és a Foo Fighters ügyesebben lop, saját dalokat írnak, de minden egyes hang, motívum ismerős, csak éppen nehéz kibogozni, hogy honnan nyúlták a témáikat. Illetve nem is olyan bonyolult.

Az új lemezzel (Shaka Rock) előálló Jet közös nevezője a Rolling Stones, de legalább annyit kölcsönöztek az INXS-től és Wolfmothertől is. A Black Hearts tipikus INXS-szám, míg a nyitó dal, a K.I.A. (Killed In Action) pedig Wolfmother ősrockjával operál, a La Di Da és a Goodbye Hollywood pedig nettó Stones. 

A Jet tipikus rádióbarát garázs-rock, számaikat majd beszemlpingezik a gsm szolgáltatók különböző reklámfilmjeikhez. Persze, van itt egy-két Are You Gonna Be My Girl-kaliberű sláger, lásd például a Beat On Repeat című számot. 
A 2006-os szerényebb kvalitású Shine On után a Shaka Rock üdítő teljesítmény, a zenekar jókedvében teremtette ezeket a nótákat, illetve jókedvükben vették kölcsön a már említett bandáktól. Ezek az auszi srácok olyanok, mintha egy gimis szalagavató bálban mindent játszanának, amit kérnek tőlük, csak ők azt mondják, hogy saját repertoárt nyomnak. 

A Foo Figthers szintén a jellegtelenségével tűntet, a csapat 15 éves életműve afféle örömzenélés, simán kinevezhetjük őket az alternatív Bon Jovinak, és nemcsak azért, mert Grohlnak pont olyan vakuvigyora van, mint Jon Bon Jovinak. Mit is mondjunk? A Foo Fighters kellemes soft grunge zenekar, akik csak egy zseniális számot hoztak össze, a The Pretender című dalt, de a Greatest Hits című albumuk is egészen kellemes összképet mutat. Az ív a Nirvanatól a The Cultig tart és vissza, afféle felpörgetett amcsi kolidzs-rock mutatvány, amire még Grammy-díjakat is szokás osztogatni – lásd: az 1997-es The Colour & The Shape-et. 

Amikor pár éve még azzal intéztük el a zenekart, hogy Amerikában minden kicsit másképp van, akkor még nem tudtuk, hogy a Wembley Stadionban két nap alatt 165 ezren nézik majd meg őket. A válogatás lemezükön két új dallal kedveskednek az ő drága rajongóiknak. A Wheelst a Fehér Házban, Obama elnök július 4-i fogadásán játszották el először élőben a hősi halott katonák tiszteletére -, illetve ott van még a Word Forward című új szerzeményük is. Mindkét számot Butch Vig producer rögzítette. 

A válogatás semmiféle meglepetést nem okozott, és ez benne a jó, itt a This Is a Call, az Everlong, az All My Life, Best of You, a The Pretender, a Times Like These, a Learn to Fly, szóval, tényleg nincs a lemezen semmi különleges, a dalsorrend esetleges, talán annyi a poén, hogy itt az Everlong akusztikus verziója is, így afféle keretbe foglalja az albumot, és persze logikus lecsengetése is a lemeznek. A rock and roll költséges hobbi, de ha jó a társaság, akkor megéri. Különösen, ha ez a társaság - ahogy a Wembley koncerteken - kétszer nyolcvanezer embert jelent.