Vajon mi a közös a férfiban és a nőben? A nőben és a lugasépítő madarakban? Az emberben és a majomban? Minek a férfinak mellbimbó, valamint mely állatfajták vonzódnak saját nemükhöz? Nos, minderre próbált meg Joe Quirk Prűdek és paráznák című könyvével választ találni. Az író a Kultúrpartnak mesélt tapasztalatairól.

Lúzerből mácsó

„Az evolúciós biológia teljesen megváltoztatta az életem, és megtanított arra,
hogy hogyan értsem meg a nőket, valamint saját magamat”, mondta a Kultúrpartnak Joe Quirk, akinek kötete október végén került a boltok polcaira. A könyvben egy - ahogy ő írja - átlagos férfi górcső alá veszi a szociológia, a biológia és az antropológia tükrében a párkapcsolatok rejtelmeit, kérdőjeleit. Quirk ezen kívül saját, általában balul elsült randijaiból is ihletet merített.
„A szerelemben örök vesztesből hárembirtokossá, majd boldog házas emberré váltam, és ezt mind a biológiának köszönhetem! Megtanultam, hogy az érzelmek ösztönök, az ösztönök pedig az evolúció következményei, a „sperma-vetők” és a „pete-védők” pedig az evolúció során különböző érzelmeket örökölnek. Ha egyszer megérted, hogy mindez hogyan működik, frusztrált kapcsolataid egyszerre viccessé válnak”, mondta Quirk, akinek könyvéből még azt is megtudjuk, hogy a herék méretét a női promiszkuitás szabja meg. Persze, a Prűdek és paráznákban rengeteg ilyen konkrétumról ad számot az író, így a herék mellett a férfi mellbimbók funkciójáról, a lugasépítő madarak alkotásairól  - akik azért építenek hatalmas búvóhelyet, hogy ezzel csalogassák oda tojót -, vagy épp a szulák fészekrakó módszereiről is tanulhatunk.

Nem lehetünk boldogok?

A Prűdek és paráznák lényege azonban a tettes leleplezése: bizony, génjeink szabják meg minden cselekedetünket, és hiába is keressük a boldogságot, nem fogjuk megtalálni. „A gének szerepe elsősorban az, hogy ösztönözzenek minket arra, hogy csináljunk a dolgunkat. A gének tesznek minket féltékennyé, tüzessé vagy épp bosszúszomjassá, de ugyanígy empatikussá, barátságossá és megbocsájtóvá is!", mondta az író, aki könyvében kerek perec kijelenti: az emberi agy bizony nem az elismerésre van alkotva, hanem arra, hogy problémákat keressen, és lehetőleg megoldja őket - az emberi természet nem a megelégedettségre, hanem a fejlődésre termett. Szomorú, de sajnos igaz.

Te leszel a párom

Quirk kötetében említ egy kutatást, amely bebizonyította, hogy a nők a párválasztás során előtérbe helyezik a javakat és az anyagi heyzetet, míg a férfiak a szépséget. „A kutatók felvetették, hogy a nők a férfiak szociális státusát találják vonzónak, a férfiakat pedig a nők termékenysége vonzza. Ám a tudósok kimutatták azt is, hogy mindkét nem vonzódik a kedvességhez, lojalitáshoz, intelligenciához és a humorhoz. Férfiak és nők egyaránt a fizikai kielégülés miatt vágynak a szexualitásra, ám hosszútávú szerelem esetében a férfiak és a nők, mint mondtam, előnyben részesítik a pozitív tulajdonságokat. A kéj és a szerelem két különböző dolog”, mondta az író, aki a Prűdek és paráznákban azt is állítja, van oka annak, ha Spielberget jobban szeretjük, mint T.S. Elliotot: állítása szerint ugyanis a szappanoperák és mozifilmek minden olyan hatáselemet megjelenítenek, ami nálunk, embereknél ősi drámai elemként funkcionált. Az evolúciós pszichológia szerint tehát minden, amit sekélyesnek hiszünk (féltékenység, megcsalás, drámai pillanatok), valójában legmélyebb emberi vonásaink - erre pedig Spielberg nagyon ráérzett a sok üldözési jelenettel, katasztrófával. 

„Termékeny nő alsóneműben. Izgató látvány. Azért izgató, mert a férfiak láthatják termékenysége jeleit. Termékeny férfi alsóneműben. Nevetséges. Azért nevetséges, mert a nők a státusszimbólumaitól megfosztott férfit látják benne.” (Idézet a könyvből)Monogámia vagy poligámia?

Visszatérve a párkapcsolatosdihoz, a Prűdek és paráznák számol ezzel a kérdéssel is. „Mindig lehet találni olyan személyt, aki azt állítja, nem féltékeny, ha társa mással bújik ágyba. De olyan kultúrát nem találsz, ahol a szexuális féltékenység nem létezik. „Kultúra” alatt nem olyan közösséget értek, mely egyetlen generációig marad fenn. A „kultúra” olyan csoportot jelent, mely képes értékeit továbbadni és megőrizni három generáción keresztül. Mindegy, hogy a kultúrák gyökeresen megváltozhatnak, bizonyos szempontok szerint az emberi természet ugyanolyan marad.” - mondta az író, aki könyvében a monogámia okait, jellegzetességeit, valamint a természetben való felbukkanását is elmagyarázza: „Néhány állat monogám ösztönökkel bír: a papagáj, a pingvin, a hód, a prérifarkas, és az emberek is egyetlen társat választanak hosszú időre. Mi az, ami ezekben az állatokban közös? A hosszú gyermekkor! A gyermekkori függőség periódusának, valamint a férfiak és a nők egymáshoz való ragaszkodásának hossza segít emelni az utódok számát. Az állatok királyságában nekünk, embereknek van a leghosszabb gyermekkorunk. Ezért is esünk szerelembe. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne csábulnánk el az értelmetlen szexért! Az emberek kéjvágyóak és féltékenyek egyszerre. Akár a monogámiát, akár a szabad szerelmet is válasszuk, úgy fogjuk érezni, mintha erőltetnénk a dolgot.”

Joe Quirk kitért a hírnév-pletyka kérdéskörére is. „Az ember mindig azon aggódik, hogy mit gondolnak róla. Az aligátorok nem agyalnak azon, hogy mit gondol a másik aligátor. Ez mélyen a biológiánkban, törzsi ösztöneinkben gyökerezik. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az ember az evolúció során a népszerűségi verseny nyomása alatt fejlődött.”

Az író kötetének utolsó hányada foglalkozik a homoszexualitással, melyben az állatvilágból is említ példákat, de leírja azt a kísérletet is, melyet D.F. Swaab, egy amszterdami ideggyógyászati továbbképző intézet munkatársa végzett el, és mely során megállapították, hogy a férfiből nővé vált transzszexuálisoknak jellegzetesen női agyszerkezetük van.

Kérdésemre, hogy érte -e támadás a számos, biológiai és antropológiai bizonyíték miatt, Quirk azt mondta: „A homofóbok, amennyiben elolvasták az állatok közötti homoszexualitásról szóló fejezetet, nem tudják azt állítani, hogy nem igaz, amit leírok. Túl sok evidenciát tárok fel arra vonatkozóan, hogy a homoszexualitás már az anyaméhben eldől. Maximum azt mondják: „Nos, ez nem azt jelenti, hogy megadjuk magunkat”, mondta az író, és hozzátette: „Tíz évesen nem én döntöttem el, hogy heteroszexuális leszek. Csak megtörtént. Játszottam a kisautómmal, amikor hirtelen Suzie elsétált előttem, én pedig azt mondtam: Húúú! Nem volt olyan hatalom a Földön, ami befolyásolta volna a döntésem abban, hogy ne a fikázó Billyt találjam meg, még akkor is, ha azt gondoltam, jó fej. A tudomány kimondja: a homoszexualitás nem életstílus, hanem emberi természet.”