Az Alexandra magyar könnyűzenei archívum sorozatában megjelentette a Karthago második, Ezredforduló című lemezét, és a harmadik, Senkiföldjén című albumot. Érthetetlen, hogy akkor az elsőt miért nem.

Az 1981-es, debütáló lemezt 2004 végén a Hungaroton kiadta CD-n, négy bónusz dallal – a sor miatt talán illett volna az Alexandrának publikálni ezt is. Nem lehet megúszni, hogy ne hasonlítsuk össze a Hungaroton popsztori és az Alexandra archívum sorozatot. Az Alexandra archívum nem ad extra tartalmat, a Hungaroton a popsztori sorozatában számos esetben mellékelt bónuszokat is, illetve kevésbé ismert fotókat is. 

Viszont számos pontatlan dátum jelent meg a Hungaroton borítókon. Vegyünk például a debütáló Karthago-lemezt, melyen 1980 szerepel kiadási dátumként, miközben a lemez - ha jól emlékszem - 1981 februárjában jelent meg, és a tasakon is 1981-es dátumot tűntettek fel. Nyilván a felvétel stúdióidejét írták fel a CD kiadására. Ez végül is mellékes is lehet, de a magyar rock néhány kaporszakállú filológusa szeret elmolyolni mindennel, ami az egykori fétistárgyakhoz köti. 

Az Ezredfordulóról lemaradtak az extrák. Igaz, hogy a Karthago mindent megjelentett, amit koncerteken is játszott, de például a Requiem című kislemezdal csak a válogatás lemezükön szerel, az első album CD-verzióján pedig csak az angol nyelvű verzió kapott helyet. Az 1982 májusában, a BS-ben megrendezett Popmajális koncerten készült anyagról még tudtak volna szemezgetni… Az 1, 2,3 start című albumra felkerült három számuk, talán ezt a koncertet rögzítő szalagon még lett volna néhány kiadásra érdemes koncertrészlet. Továbbá: az Alexandra miért nem készített újabb remaszterizált verziót. 1997-es újrakeverés óta 12 év telt el… 

Jó, hogy az Alexandra kiadások közlik mikor készültek az eredeti felvételek, így például be tudtam azonosítani az 1982 június 10-e és július 20 közötti időt, amikor az Ezredforduló felvételei zajlottak… Éppen vándortáborban voltam Bükkszentkereszt környékén, hatodik nyarán, és el akart menni a többi kis úttörővel egy miskolci Karthago-koncertre. Letéptük egy kollégiumi szoba függönyét, abból készítettünk transzparenseket, készültünk az eseményre, miközben a spanyol VB-döntőn Rossi lőtte a gólokat… Tévén néztük a meccset, mert végül nem engedtek el minket a geci tanárok. 

Szóval, amikor ez a bizonyos koncert volt, a zenekar bevállalt a stúdiózás közben egy-egy koncertet. Nos, ezért is jó tudni, hogy mikor készültek a felvételek: az időpontokat hozzágombolhatjuk egy-egy privát élményhez. Valóságos hisztérikus rohamban törtem ki, amikor kiderült, hogy nem mehetünk a bulira, mert nem sokkal azelőtt láttam a tévében egy Karthago koncert-showt. Volt ott minden, tűz, füst, és ahogy Bereményi Géza mondaná: zaj-ricsaj-hodály… 

Az Ezredforduló 1982 októberében jelent meg, már túl voltam a Birodalom visszavágon, már nem T-34-es tankokat rajzolgattam, hanem birodalmi lépegetőket, amikor is megpillantottam a borítót, melyen egy birodalmi lépegető-forma elefánt volt látható. A lemez tipikus megkésett hard-rock lemez, jellegzetes magyar popprodukció a nyolcvanas évek elejéről. Ekkor már lejárt a nagy igazságok ideje, az őszinte kőkemény rock szólamai helyett a Karthago a jövőbe tekintett. Sikerrel őrizte meg a melodikus, feszes hard rock tradícióját, de Gidófalvy Attila Jupiter 4 és Korg szintijének köszönhetően az abban az időben megszokott magyar sound-nál korszerűbb lett a zenekar hangzása.   

A lemez mai napig vállalható munka, bár kétségtelen, hogy a szövegek a szokás rock bombasztokon túl itt-ott viccesek is: „Csendes téli éjszakán megolvadt a jég az arcomon/ Álmos öreg téglagyár a ködben sűrű füstöt trombitál”
Annak idején nem tűnt fel, hogy Kiss Zoltán basszusjátéka milyen ízes, precíz és melodikus, így 27 távlatából érdemes megemlíteni ezt is, de Gidófalvy fantáziadús orgonajátéka, hangszínérzékenysége is figyelemre méltó. 

A lemez minden dala sláger (pl. Barátok nélkül, Ezredforduló, Senki lánya, Recsegő világ, Az utolsó szó), így sikerült megerősíteni a zenekar pozícióit, és válaszolni azokra a vádakra, melyek szerint a Karthago csak annak köszönheti népszerűségét, hogy a Piramis megroggyanása után (1981 nyarán kivált Révész a zenekarból) a Karthago csak afféle Piramis-pótlék, Takács Tamás afféle „kis Révész”. 

Ekkor már véget ért a „rockhullám”, a zenekar a kosztümös színháza mellett kizárólag annak köszönhette a sikerét, hogy jól megformált rockszámokat írt. És az, hogy nem a Nasa fejlesztői alkották meg az elefánt fülű birodalmi lépegetőket, nem a zenekar tehet.

A Senkiföldjén című 1984 őszén megjelent Karthago-album ún. válságtermék, az „elefántok” a következő év nyarán bedobják a törölközőt, ez az az idő, amikor a magyar rockzenekarok koncertjeire kevesebben mentek el a művelődési házakba, mint amennyien megnézték farsangi bálokban a gyerekek Breki és a többiek-showját. Azok a zenekarok, amelyek évi 200 koncertet adtak, szép sorban feloszlottak. A Karthago is kiterült, de ennek nemcsak külső okai voltak. 

A Senkiföldjén kevésbé sikerült, mint a korábbi két album. Amikor ennek okairól faggattam úgy tíz éve Szigeti Ferencet, akkor azt mondta, hogy akkor már minden zenekari tag részesülni akart a jogdíjakból és mindenki dalt akart szerezni. Hogy ez az oka-e vagy más, nem tudni, az azonban biztos, hogy igazi sláger csak a Keleti éj című dalból lett, és teljesen érthetetlen, hogy kerülhetett fel a Miénk az éjjel című sikerületlen szám a lemezre, egyből a második helyre. 

Emlékszem, néhány hallgatás után „örökre félretettem”, és most, 25 év távlatából azt mondhatom, hogy azért volt rajta még néhány jól elkapott pillanat. A Keleti éj, a Csak a zene szól, a Hajnali hosszú úton és a Paranoia című számok miatt érdemes beszerezni ezt az egyébként kiválóan hangszerelt albumot. 

Ajánlott olvasmány
Szigeti-interjú