Méghozzá macedón módra. Aggodalomra azonban semmi ok: végül mindenki zöldalmába harap, és csak a belvárosi fények halványulnak el.

Dejan Dukovski már megfilmesített darabja telibe talál. Nem a macedón konfliktus, a délszláv háború kapcsán. 
A szereplők nevei ugyan nem magyarul hangzanak el, de a fegyveres harcok nyomaira, a megoldatlan vallási és nemzetiségi kérdésekre talán ha egy-egy mondatban történik utalás. 

Az anyag egésze megadja a lehetőséget, hogy a „balkáni állapotokban” felismerhessük az itthoni buszmegállót vagy várótermet, úgy, hogy az előadásban nincs nyelvtörvényre és kettős állampolgárságra utaló aktualizálás, magyarítás sem. 

A tettlegességig fajuló verbális agresszióra látunk példákat, amely a hangerővel operál. A fizikai bántalmazást már csak egy friss alma jelzi. Végül mindenki almába harap, és mozdulatlan fekszik a földön. A két-három fős helyzetgyakorlatok különböző szerepeit egymásnak adják a fiatal színészek, mintegy ezzel is jelezve, hogy tettesből bármikor lehet áldozat és viszont. Feszültségében jól megkomponált variációkat dolgoznak ki a „Lupus est homo homini” örök érvényű tételére. 

A jelenetenként változó, kellékkel, díszlettel jelöletlen helyszíneken mini-szociodrámák zajlanak a mindennapokból, egyfajta lelki űrben, a Merlin Kamra üres, fekete terében, mely hosszában terül el a nézősorok előtt. Legyen az „összetűzés” helyszíne egy lakás, egy vonatfülke, egy buszmegálló, egy börtöncella, egy hajó fedélzete, az emberek – fiatalok-idősek, nők-férfiak – egymástól való elidegenedettsége, a kirekesztettség, az általános megfélemlítettség kerül újra és újra bizonyításra a jeleneteket tagoló sötétek és hegedűszók között. 

A szövegében és felépítésében kristálytiszta dramaturgia ugyanazt a mintát követi: minden alkalommal megfordul a hierarchia. A kezdeményező, támadó agresszor rendszerint egy harmadik fél fellépésével vesztessé lesz. A megoldás minden esetben egy erőszakos cselekedetre utaló gesztus. Ennek mértéke, végső következménye viszont már nem mindig egyértelműen eldönthető; mint ahogy a valóságban sem gondoljuk végig tetteink súlyát, illetve szemtanúként nem várjuk ki a szemünk előtt zajló balesetek, konfliktusok végkifejletét. 

Az ismétlődő, egyszerű akció-reakció minta „filmes könyvként” lapozgat a helyszínek és szituációk között, egy-egy hétköznapi párbeszédre fókuszálva.
A rendezés ezeket használva jól balanszíroz a kisreál és a stilizáció között. A jelenetek dikciója helyzetgyakorlatnak, „beleélős” próbának tűnik. A térkialakítás, a kinyitható ablakok, megmászható fűtéscsövek tényleges használata, a hegedűszó mint tagoló eszköz jelzésszerű voltukkal nem szemlélődésre, hanem reflexióra késztetnek. Az egész jelenetfolyam inkább egy hangulatot, atmoszférát ad át, saját jelenünk közérzeti barométereként hat. 

Hogy amikor kitárul a két ablak, rácsodálkozzunk a belváros neonfényeire. Ez lenne a csodás, pezsgő élet? Az amerikai álom Colával átitatott Kánaánja?
Idővel azonban az Amerika-szál az egyetlen, amely egy történet kirajzolódását engedi meg. Ezek szerint a kallódó, kiábrándult, roncsolt kapcsolatokkal, kevés perspektívával rendelkező fiatalok Amerikába vágynak, ahol aztán odahagyva családot, barátnőt, csak egy álommal kevesebb lesz nekik. 

A figurák nehezen követhető váltakozásaiból nem rekonstruálható más lineáris történetet, kapcsolat a szereplők között, emiatt a sok egymást követő jelenet fokozatosan kezd túl sok(k)nak tűnni. Jókor jön a záró csend a nyitott ablakok előtt: az „elsuhanó” angyal (Horváth Olga) hatásosan ironikus irracionalitás egy nagyon is profán világban. 

Bár példának okáért a szabadkai Turbo Paradiso megrázóbb, direktebb és összetettebb, ezáltal kritikusabb is, és mélyebb hatást gyakorolhatott a nézőre, kellenek ezek az előadások. Több kellene belőlük. Fiatal alkotókkal, valahol Európából, valahol Európában. Akik hajlandók felfedezni a (egy)másban magukat.
Akár felolvasószínházként is, hiszen sok ehhez hasonló jó szöveg létezhet közvetlen és közvetett szomszédságunkban. Nem árt figyelni egymásra, hogy szívesebben, több zenével járjanak felénk az angyalok.