44 évvel ezelőtt rögzítették Lamberto Gardelli dirigálásával a Nabucco egyik legemlékezetesebb felvételét, melyen az opera nagy csatáinak egyik legnagyobb hőse, Tito Gobbi játssza a címszerepet.

Kétségételen, hogy ma már a hangtechnika sokkal inkább képes visszaadni a teátrális, monumentális hatást, mint a hatvanas évek szerényebb hangrögzítő apparátusai, de Gobbi miatt egyetlen operarajongó sem hagyhatja ki a függőkertek tágas panorámáját és a romantikus szabadságvágyat megéneklő popmás zeneművet.

Gyerekkoromban kaptam egy Újvidéken nyomtatott Képes Bibliát, abban állt Nabuccodonosor aranyszobra, amit megigézve bámultam, majdnem annyiszor fellapoztam ezt a részt, mint a jerikói ostrom színgazdag képeit. Bizonyára lennének olyanok, akiknek ha lehetőségük adódna e nemes anyagból gyúrt opera színre vitelére, akkor a Képes Bibliában illusztratív módon megjelenített színes képeire reflektáltatnák a díszletet. 

A Jeruzsálemben és Babilonban i.e. 587-ben és 586-ban játszódó Nabucco Verdi első igazán nagy operasikere volt, nálunk is hatalmas sikert aratott, közvetlen az 1842-es milánói bemutató után öt évvel. Az 1847-es magyar premier időpontja sem véletlen: az elnyomott zsidó nép lázadásáról szóló üzenetre a formálódóban lévő pesti polgárság is nyitott volt. 

A zenemű pikantériája, hogy az elnyomott népek egyik kedvenc operájának a szövegkönyve (vö: a híres kórusművel, a Va' pensieróval, azaz a zsidók kórusával, mely afféle szabadsághimnusz lett) nem különösebben izgatta Verdit, kb. akkora jelentőséget tulajdonított neki, mint egy üstdobnak. Ha hinni lehet az operakultúra egyik anekdotájának, Verdire szabályos rátukmálták Temistocle Solera szövegkönyvét, amit finnyásan vett át. 

Nem ő tehet róla tehát, hogy az osztrákok által kiszipolyozott olasz nép a zenemű szépségei mellett afféle forradalmi gyúanyagnak tartotta az operát. Milyen szép lett volna, ha a két opera nagyhatalom nem a harcmezőkön vívja csatáit, hanem a Scala színpadán. Azé lesz Dél-Tirol, aki szebben kiénekli, hogy "Va, pensiero".

A szimbólum nagy úr, és milyen szimbolikus, hogy Lamberto Gardelli dirigálja a Bécsi Operakórust. Talán ennek is köszönhető, hogy a Staatsoper precíz muzsikusai olyan könnyedén, olyan szenvedéllyel mozgatják hangszereiket, ahogy csak egy olasz tudja kavargatni a kávéját szieszta időben egy római kávéház teraszán. 

Gobbi mély átéléssel énekli a címszerepet, baritonja tekintélyt parancsoló. Világos, mint Mitrász fényes napsugara: Verdi nem egy magamutogató, öntetszelgő operát írt. Gardelli alázattal koordinálja e zenemű egyenes beszédét, a szerethető hatásvadász jelenetek egzotikuma pedig kihozza a hallgatóból azt a kisgyereket, aki annak idején megigézve bámulta Nabuccodonosor aranyszobrát az újvidéki Képes Bibliában.