Rendhagyó eseményre látogathattak az érdeklődők a Pesti Színházban. Az előcsarnokban gyermekrajzokat állítottak ki annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hirdetett meg a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja alkalmából. Az emberi jogok napjáig tartó, figyelemfelkeltő esemény az ENSZ felhívását követően 1997 óta hagyomány.

A megnyitón Rauch Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár arról beszélt, hogy az erőszak, az agresszió itt van közöttünk a mindennapokban: olykor titkoltan, láthatatlanul, lakások falai közé zárva, máskor nyíltan, megdöbbentve az utca emberét, a kisebb és nagyobb közösségben élőket.
Most olyan gyermekek rajzai kerültek közszemlére, akiket sikerült kimenteni az agresszió, az erőszak szorításából, és krízisotthonokban élik napjaikat.

Miről árulkodnak ezek a rajzok? Valójában mind ugyanarról szólnak. A szálkás vonalak, a komor, fekete színek, a szürke képek a félelemről, rettegésről, széttört családi életről, bántalmazásról árulkodnak. A gyermekrajzok általában derűs vidámságát, sok fantáziával életre keltett színes, játékos világát hiába keressük rajtuk. Itt a gyermeki látásmód elrettentő képei néznek vissza ránk. Mindegyik rajz egy jajkiáltás.
A gyerek kiváló megfigyelő. Akkor is lát és hall, ha úgy tűnik, elfoglalja magát vagy behúzódik egy sarokba. A lelkében felgyülemlett sérelmeket, bántásokat, a sok rosszat, ami vele történt - vagy "csak" az édesanyjával, testvéreivel, nagyszüleivel -, nem felejti el. A sokkoló képek egy életen át elkísérik. Amikor ceruzát fog, és papírt tesz maga elé, ezek a megélt borzalmak kívánkoznak megörökítésre, tragédiák elevenednek meg a rajzokon.

Segélykiáltások

A rajzok mellé néhány gyerek tollából írás is került. Dísztelen, egyszerű mondatok, ténymegállapítások: "Én inkább elmegyek otthonról csavarogni, nem akarom hallani az állandó veszekedést"; "Álmomban mindig jönnek a rossz bácsik"; "Én is úgy csinálom, mint apa, az iskolában én vagyok a legerősebb, félnek tőlem. Engem soha senki nem tud bántani"; "Apa haragszik anyára, mert nem vett bort, pedig a bortól mindig veszekszik"; "Anya szeme sokszor lila, ezért hord télen is napszemüveget".
Micsoda látlelet, micsoda fekete krónika. Néhány sorban és néhány rajzon családi krónikák sötét valósága kel életre, érintve egész társadalmunkat. Mert a széthullott családok, a bántalmazott családtagok drámáját csak ideig-óráig lehet a négy fal között tartani, a magánügyből, az egyéni akciókból közös szégyen és gond lesz előbb-utóbb.

Ez a felismerés vezette a szaktárcát 2005-ben rendhagyó modellprogram létrehozására, amelynek eredményeképpen ma 11 védett intézet működik régióinkban, ahol anyák és gyermekek, egyedül álló bántalmazott, veszélyeztetett nők átmeneti biztonságra találnak. Négy év alatt 4356-an szorultak ezekben támogatásra, és 2782 gyerek kapott védelmet.
"Nem értem, hogy anya miért bocsát meg neki? Miért nem megyünk el valahova, ahol csend van?" - kérdezi okkal és joggal az egyik gyerek. Aki nem hallja meg a sorokból sikoltó fájdalmat, kiszolgáltatottságot, segélykérést, az bizony immunis az emberi élet gyötrelmeivel szemben.

A család, amelynek alapvető hivatása az összetartozás, a nyugalom és harmónia megteremtése, bizony sokszor nem "rendeltetésszerűen" működik. És ennek kárát elsősorban a gyerek látja. A gyerek mindenképpen áldozat, akkor is, ha az ütések nem rajta csattannak, ha a sérülések nem látványosak, "csak" a lelkekben okoznak maradandó károkat.
Szerencsére ma már van segítség, az állami kezdeményezés nyomán sok civil szervezet is kiveszi részét belőle, de a szaporodó erőszak, a bántalmazások eldurvulása az egész társadalom összefogását sürgeti. Az átmeneti segítség, a védett házak biztonsága "tűzoltó" szerepet játszik. Amikor onnan kikerülnek a veszélyben lévők, újra fel kell építeniük az életüket. És ez nem mindig sikerül támogatás nélkül.

A megoldás kulcsa bennünk van, mindannyiunkban. Az emlékező, figyelemfelkeltő világnapok, a krízis intézmények, a napi 24 órás telefonvonalak láncszemei a segítő összefogásnak. Ezekből a láncszemekből lehet olyan összefüggő, egymáshoz kapcsolódó rendszert létrehozni, amely megakadályozza, hogy a gyerekrajzok üzenete segélykiáltás legyen.

Forrás: MTI